2015. március 25.
Ma délelőtt megműtötték Módos Péter sérült vállát
Módos Péter vállát Tatán megműtötte dr. Béres György főorvos, sebész-specialista, aki már oly sok birkózón, sportolón segített korábban is.
2015. március 23.
Síppal, tapssal, szeretettel
A hazai birkózás egyik legismertebb bírója, Szűcs András megbecsült döntnöknek számít külhonban is.
2015. március 21.
Több, mint kétszáz diák az első rangsorversenyen
Tizennégy súlycsoportban küzdöttek a fiatalok a Kertvárosi SE által rendezett diák I-es kötöttfogású rangsorversenyen, aminek a XVI. kerületi Szerb Antal Gimnázium tornacsarnoka adott otthont.
2015. március 21.
Műteni kell Módos Péter vállát
Súlyosnak bizonyult Módos Péter vállsérülése. Csonti Szombathelyen, a Magyar Nagydíjon sérült meg a korábban már többször műtött bal vállán az első mérkőzésén. A vállban elkopott az ízületi gyűrű, a...
2015. március 21.
Pályázat – MOL Tehetségtámogató Program
2015-ben is várják azoknak a 10-18 éves magyarországi általános és középiskolás diákoknak a pályázatait, akik országos vagy nemzetközi sportversenyeken kiemelkedő teljesítményt értek el eddig és szakm...