U 23 EB – Gulyás Zsombor ötödik a 70 kilogrammosok között
2015. 03. 24., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
A mieink közül a 70 kilogrammos Gulyás Zsombor menetelt a legtovább a lengyelországi U 23-as Európa-bajnokság második versenynapján. A csepeli birkózó a negyeddöntőben győzte le macedón ellenfelét, majd az elődöntőben 5-3-ra kapott ki ukrán vetélytársától. Az esti programban moldovaival birkózott, aki ellen vezetett, ám előnyét nem tudta megtartani és végül 3-1-re kikapott, így az ötödik helyen zárta a versenyt. A 86 kilogrammosoknál a szintén csepeli Gyurits Gergely a nyolcaddöntőben kapott ki azeri ellenfelétől, aki döntőbe jutott, így Gergő a vigaszágra került, ám ott a török Erdin 6-3-ra legyőzte és kiejtette a versenyből a magyar birkózót. A legkisebb és legnagyobb súlycsoportban mindkét birkózónkat moldovai versenyzők ejtették ki a versenyből.A második napon újabb négy magyarnak szoríthattunk, akik közül a legkedvezőbb sorsolást Gulyás Zsombor kapta a 70 kilogrammosok között. A mieink a délelőtti programban hat mérkőzést birkóztak, amiből egyet tudtak megnyerni.
61 kg – Molnár József volt az első magyar szereplője a lengyelországi U 23-as Európa-bajnokság második napjának. Az abonyi származású birkózó moldovaival küzdött meg a nyolc közé kerülésért, ahol ő szerzett vezetést 1-0-ra, ám még a szünet előtt levitellel fordított ellenfele. A második menet közepéig Józsi állta a sarat és szépen védekezett, ám négy és fél perc után megtört és ismét mögé kerültek, ezzel 4-1 lett a végeredmény. A moldovai a folytatásban technikai tussal kapott ki ukrán ellenfelétől, így Molnár Józsefnek véget ért a lengyelországi Európa-bajnokság.
70 kg – Gulyás Zsombor utolsó magyarként lépett szőnyegre az első körben. A negyeddöntőt egy macedón versenyzővel birkózta. A mérkőzésen akció pont nem született, így az intések 2-1-es aránya döntötte el a csatát Zsombor javára. Az elődöntőben már komolyabb ellenfél következett az ukrán Kuszjak személyében, aki lengyel és moldovai versenyzőket győzött le a selejtezők során. Zsombor, az első két percben aktívan birkózott, így a bíró a 30 másodperces órát az ukránnak ítélte. Az idő letelt, így Zsombor vezetett 1-0-ra, ám még a szünet előtt levitte és be is billentette őt az ukrán, így 1-4-el zárult az első menet. A második felvonásban Kuszjak tovább támadt és ki is léptette a csepelit, majd a hátralevő időben Zsombor levitelével már csak szépíteni tudott a végeredményen, ami 5-3 lett az ukrán javára. Az este 19 órakor kezdődő bronz és döntő mérkőzések során Zsombi a moldovai Cordeanuval csapott össze, aki ellen intéssel vezetett 1-0-ra, ám a moldovai fordított 3-1-re, így ő nyerte meg a 70 kilogramosok egyik bronzérmét. Zsombor az ötödik helyen zárt.
86 kg – Gyurits Gergely meglehetősen kemény sorsolást kapott, hiszen a nyolcaddöntőben rögtön a kadet Eb-győztes azeri állta útját, aki 11-0-ra le is győzte a csepeliek birkózóját. Mivel a folytatásban az azeri döntős lett, Gergő a vigaszágon folytathatta, ahol a török Erdinnel csapott össze. A vigaszági mérkőzés első percében Gyurits szerzett levitellel vezetést, ám ezt a török hamar megfordította, sőt, tovább növelte előnyét és végül 6-3-ra megnyerte a mérkőzést. Gergőnek ezzel véget ért az Európa-bajnokság.
125 kg – Nagy Mihály kicsit megilletődötten kezdett a moldovai ellen a nyolcaddöntők során. A szigetszentmiklósit először levitték, majd tusveszélyes helyzet be billentették, ezzel már 4-0-ra vezetett a moldovai. A folytatásban Misi felébredni látszódott, ám sajnos már csak futott az eredmény után, végül 4-2-re kikapott. Nagy Mihály legyőzőjét a következő körben 11-0-ra verte meg az orosz válogatott, így kiejtette a fiatal magyart a versenyből.
A 2. versenynap végeredménye
61 kg (16 induló)
U 23-as Európa-bajnok: Valojda Franguljan (Örményország)
2. Andrij Szvirid (Ukrajna)
3. Recep Topal (Törökország) és Mihai Esanu (Moldova)
5. Ahmednabi Gvarzatilov (Azerbajdzsán) és Gjorgi Szamatava (Grúzia)
… 14. Molnár József (Magyarország)
70 kg (14 induló)
U 23-as Európa-bajnok: Raszul Arszanlijev (Oroszország)
2. Ivan Kuszjak (Ukranja)
3. Alexandru Codreanu (Moldova) és Andrej Karpacs (Fehéroroszország)
5. GULYÁS ZSOMBOR (MAGYARORSZÁG) és Iszan Poroszjan (Örményország)
86 kg (19 induló)
U 23-as Európa-bajnok: Alikszandr Hustyin (Fehéroroszország)
2. Magomedgadzsi Hatijev (Azerbajdzsán)
3. Halil Zubajrov (Macedónia) és Szamil Kudijamagomedov (Oroszország)
5. Daniel Rama (Spanyolország) és Fatih Erdin (Törökország)
… 13. Gyurits Gergely (Magyarország)
125 kg (11 induló)
U 23-as Európa-bajnok: Muradin Kushov (Oroszország)
2. Gjorgi Mesvilidisvili (Grúzia)
3. Ali Magomedabirov (Azerbajdzsán) és Robert Baran (Lengyelország)
5. Danilo Kartavji (Ukrajna) és Egor Olar (Moldova)
… 7. Nagy Mihály (Magyarország)
A magyar versenyzők mérkőzései
Nyolcaddöntők
61 kg: Mihai Esanu (moldovai) - Molnár József 4-1
> a következő körben az ukrán 10-0-ra győzte le a moldovait, Józsi ezzel kiesett
86 kg: Magomedhadzsi Hatijev (azeri) - Gyurits Gergely 11-0
> a következő körben görögöt, majd oroszt győzött le az azeri, így Gergő vigaszágas lett
125 kg: Egor Olar (moldovai) - Nagy Mihály 4-2
> a következő körben a moldovait 11-0-ra verte az orosz Kushov, így Misi kiesett a versenyből
Negyeddöntő
70 kg: Gulyás Zsombor - Behar Mamuti (macedón) 2-1
> következik a moldovai vagy az ukrán a döntőbe jutásért
Elődöntő
70 kg: Ivan Kuszjak (ukrán) - Gulyás Zsombor 5-3
> a bronzéremért a moldovai Codreanu lesz a csepeli ellenfele
Vigaszág
86 kg: Fatih Erdin (török) - Gyurits Gergely 6-3
Bronzmérkőzés (19 órától)
70 kg: Alexandru Codreanu (moldovai) - Gulyás Zsombor 3-1
A magyar versenyzők sorsolásai
61 kg (16). A súlycsoport teljes táblájáért kattints ide!
A Csepeli BC-Abonyi BC birkózója, Molnár József súlycsoportjának alsó ágára sorsolt, miután a kilencedik legkisebb számot sorsolta mérlegelésnél. A nyolcaddöntőben ellenfele a junior Eb-kilencedik moldovai Mihai Esanu lesz, aki ellen, ha sikerül hozni a kötelezőt, következhet a negyeddöntőben az ukrán-lengyel összecsapás győztese. Az alsó ágon bolgár-macedón és grúz-fin összecsapás lesz még.
70 kg (14). A súlycsoport teljes táblájáért kattints ide!
A csepeli Gulyás Zsombor a csapat legszerencsésebb emberének mondhatja magát, hiszen a tizennégy fős mezőnyből ketten kerültek fel a nyolcas táblára és mivel ő a második legkisebb számot sorsolta, ezért köztük van. Zsombornak így majd csak a negyeddöntőknél kell versenybe szállnia, ahol a macedón junior Mediterrán bajnok, Mamuti Behar lesz az ellenfele. Amennyiben Zsombor győzni tud, következik a döntőbe jutásért a moldovai, osztrák, lengyel és ukrán négyes legjobbja.
86 kg (19). A súlycsoport teljes táblájáért kattints ide!
A szintén csepeli Gyurits Gergely épphogy a nyolcas táblára sorsolt, így az alsó ágra került. Ellenfele az azeri Hatijev és a török Erdin közötti selejtező mérkőzés után derül ki. Ha Gergő győzni tud, jöhet a negyeddöntő a görög, német, grúz, koszovói valamelyike. Az ágra moldovai, örmény, osztrák és orosz birkózók kerültek még.
125 kg (11). A súlycsoport teljes táblájáért kattints ide!
A szigetszentmiklósi Nagy Mihály a második legnagyobb szám kisorsolásával a súlycsoport alsó felére került, így nyoladdöntőt kell majd birkóznia a moldovai Egor Olar ellen, akit ha legyőz, következhet a fehérorosz-orosz mérkőzés győztese. Kadet Eb-ezüstérmesünk ágára bolgár, török és lengyel versenyzők sorsoltak még.
A selejtezőmérkőzések szerdán 10 órától kezdődnek meg, ami a szövetség Facebook (www.facebook.com/magyarbirkozosport) oldalán és honlapján is online tudósítunk majd.