Losonczi Ottó: a kemény munka meghozza a gyümölcsét

2026.01.14. írta: Krasznai Bence, fotót készítette: MBSZ, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Tavaly az ESMTK birkózószakosztálya nyerte meg az egyesületi rangsort, így az idén a fennállása 20. születésnapját ünneplő klub összességében már nyolcadik alkalommal végzett a lajstrom élén.

Az ESMTK sportolói 2025-ben négy világversenyen szereztek érmet, a két kötöttfogású klasszis közül Losonczi Dávid (87 kg) Európa-bajnok lett Somorján, Szőke Alex (97 kg) ugyanitt a dobogó harmadik fokára állt fel, míg Zsitovoz Mária (53 kg) U17-es kontinensbajnoki aranyérme mellett a harmadik helyen végzett a korosztályos vb-n.

„A felnőtt-világbajnoksággal kapcsolatban van némi hiányérzetünk, Dávid sérülése ellehetetlenítette a dobogótól, őt mindenképpen oda vártuk. Minden évben több mint tíz válogatottat adunk a magyar birkózósportnak, és a legutóbbi kilenc évben egyszer sem történt olyan, hogy ne játszották volna el legalább egyszer a himnuszt valamelyik sportolónknak” – nyilatkozta az ESMTK alapító elnöke, Losonczi Ottó.

A pesterzsébetiek 3478 ponttal nyerték meg a 2025-ös egyesületi csapatrangsort, sorozatban harmadik, összességében a nyolcadik alkalommal: „Soha nem vagyok elégedett, mindig elvárásként fogalmazom meg a győzelmünket, hiszen mindent ennek rendelünk alá, olyan háttérmunkát végzünk, amely szinte kötelezővé teszi a sikerünket – folytatja Losonczi. – Ovis fesztivált, óvodai és iskolai programokat vezetünk, négy sportosztályunk van. 2010-ben építettem a csarnokot, akkor indítottuk az első sportosztályt a Gyulay Általános Iskolában, aztán bővítettük a sulit, ráépítettünk még egy szintet, mostanra sportiskolaként működik. Eleinte négyévente indítottunk sportosztályt, aztán kétévente, mára ez minden esztendőben megvalósul. Akkor lesz igazán jó, amikor nyolc ilyen évfolyam lesz, úgy saccolom, akkor már több mint kétszáz birkózóval foglalkozhatnánk nap mint nap, jelenleg nagyjából százötvenen vagyunk.”

Az ESMTK birkózószakosztálya január hatodikán ünnepelte megalakulásának huszadik évfordulóját. A klub sportolói 2006 óta összesen 1014 érmet szereztek az országos bajnokságokon, és tavaly a 400. ob-címüket is megünnepelhették. Az elmúlt húsz évben 1524 versenyen vettek részt, ezeken összesen 10 931 medáliát gyűjtöttek. 

„Húsz év alatt ez fantasztikus, ilyen rövid idő alatt soha egyetlen birkózóklub nem szerzett ennyi ob-érmet, és szerintem nem is fog. Az első tíz év után kiadtunk egy könyvet az addig történtekről, annak az üzenete az volt, hogy álomból valóság vált. Számos reformot sikerült megvalósítanom a magyar birkózásban, ezekre nagyon büszke vagyok, ahogyan a sportcsarnokunkra is, amely mindmáig egyedülálló az országban. A második tíz évünkről is születik könyv, ezt inkább a viharos idők jellemzik. Örülök, hogy a tokiói olimpia óta soha nem látott jó kapcsolatunk alakult ki a szövetséggel. A tanulság ugyanaz, mint mindig: a kemény munka meghozza a gyümölcsét.”

Losonczi Ottóval részletesebb beszélgetést hallhatnak, a Karfiolfül-podcast következő, január 16-i adásában.