2016. augusztus 5.
Ezeken a napokon szurkolhatunk majd birkózóinknak a riói olimpián!
Augusztus 6-án, közép-európai idő szerint hajnali 1 órakor a nyitóünnepséggel hivatalosan is kezdetét veszi a XXXi. nyári olimpiai játékok Rióban. A magyar birkózók jelenleg még Magyarországon készüln...
2016. július 29.
Nem indulhat az orosz világbajnok a riói olimpián
A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) a NOB vasárnapi döntése után - amely az eltiltott atlétákon kívül a sportági világszövetségek hatáskörébe utalta az orosz sportolók indulásának engedélyezését a ri...
2016. július 27.
Az UWW az oroszok mellé állt – irány Rió
Közismert, hogy az államilag szervezett doppingolás vádjával illetett Oroszország sportolóival kapcsolatban felmerült, hogy ne álljanak rajthoz a riói olimpián. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség nem so...
2016. július 22.
Kismóni Botond ötödik lett a 85 kilogrammosok között
Nyolc kötöttfogású birkózónk közül mindkét 85 kilogrammos versenyzőnk a vigaszágra került, miután Kismóni Botond osztrák, valamint Szőke Alex orosz legyőzője is döntőbe jutott. A vigaszágon Kismóni le...
2016. július 19.
Budai-Kovács Marcell kadet Európa-bajnoki bronzérmes 46 kilóban
Fantasztikus és egyben meglepő siker a svédországi kadet Európa-bajnokság második szabadfogású versenynapján. Budai-Kovács Marcell a 46 kilogrammosok között újoncként lett bronzérmes, miután a vigaszá...