Veréb István Pozsonyban szerzett aranyérmet
2015. 05. 18., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
A szomszédos Szlovákia fővárosában első alkalommal rendezték meg Jozef Svodoba emlékére a felnőtt szabadfogású nemzetközi versenyt, ahol Magyarország öt fővel képviseltette magát. A mieink közül négyen lettek dobogós helyezettek, közülük a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Veréb István bizonyult a legjobbnak, aranyérmet vehetett át a pénzdíjas emlékversenyen.Pozsony adott otthont az első nagyszabású felnőtt szabadfogású nemzetközi versenynek Szlovákiában, ahol a szlovák válogatott és a magyar csapat mellett román, olasz, fehérorosz, finn, ukrán, osztrák, lengyel, cseh és német versenyzők is megmérettették magukat, így több, mint 100-an álltak rajthoz. A Gulyás István és Ritter Árpád vezette magyar csapatból a 86 kilogrammos Veréb István a tőle elvárt teljesítményt nyújtotta, hiszen megnyerte súlycsoportját. A szombathelyi birkózón kívül hárman állhattak még dobogóra. A 65 kilóban Német István, a 70 kilóban Lagzi Kovács Bendegúz, míg a 97 kilóban Szmik Attila egyaránt bronzérmet szerzett. Csapatunk ötödik tagja, Lukács Norbert körbeverés után ezúttal a negyedik helyen zárt egy súlycsoporttal feljebb, így a magyar mini válogatott a lengyelek és a románok mögött a harmadik helyezést szerezte meg a csapatpontversenyben.