Végső búcsú Kiss Ferenctől... a Jó Pásztor vezeti tovább a Mestert...

2015. 09. 22., írta: Szabó Sándor, fotót készítette: Simita Zsolt, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Kiss Ferenc kérésének megfelelően hamvait otthonában őrzik az idők végezetéig. Bizony, ott lesz a legjobb helyen. Szerettei körében.

Az egy négyzetméterre jutó olimpiai bajnokok, világ- és Eb-aranyérmes magyar birkózók hihetetlen számát lajstromozhatta az, aki szeptember 22-én kedden, 10 órakor ott volt a Fiumei úti Nemzeti Sírkert ravatalozójában, és végső búcsút vett Kiss Ferenctől, a válogatott birkózótól, az edzőlegendától.
Csak kapkodtam a fejemet, hány de hány világnagyság zarándokolt el Feri urnájához, helyezett el virágot ravatalához.

Remek birkózó, csodálatos szakember, a Mesteredző távozott körünkből. Úgy ment el, amilyen volt az életében. Csendben. Mintegy elnézést kérve.
Ezen a fekete kedden fejet hajtott emléke előtt olyan kiváló klasszis mint például Farkas Péter, Kocsis Ferenc vagy az a csodás Ganz-MÁVAG, amelyből Feri feledhetetlen birkózó Aranycsapatot kovácsolt.
Abból az örökbecsű gárdából Totya, azaz Tóth István világbajnok könnyeivel küszködve búcsúzott a Mestertől, néhány keresetlen szóval emlékezve arra, mit köszönhetett trénerének.

Mindent.

Amikor a legutóbbi szigetszentmiklósi magyar bajnokságon örömtől csillogó szemmel észrevettem Ferit a nagyságoknak felállított díszasztalnál, arra gondoltam: Istenem, hát csak kimentetted őt a súlyos betegség karmaiból..!

Tévedtem.

Május elején kiválóan nézett ki. Optimista volt. Elővett egy különleges kis üveget, majd ravaszul mosolyogva megkérdezte:
 – No, Levescsont, kérsz egy kis whiskyt?
 – Nem – szabódtam –, a srácok itt gyűrik egymást az aranyért, mi pedig italoznánk..?
Erre komolyra váltott:
– Olyan elixír ez, ami végleg meggyógyít.

Ő is tévedett.

A tisztelendő úr gyászbeszédében kiemelte:
– ...most már a Jó Pásztor vezeti tovább a Mestert...
Tán nem szentségtörés, ha azt mondom, Feri Urunknak talán majd azt is elmagyarázza, miként kell hatékonyan végrehajtani a válldobást.

Ferikém: álmod legyen zavartalan. Mert Te is tudod, mindig velünk és köztünk maradsz, csak fizikai valóságodban távoztál közülünk. A személyiséged, a LÉNYED nem.
E sorok írója már nem félti a vállait. Tudni kell, vagy negyven éven keresztül találkoztam Ferivel a versenyeken. Amikor meglátott, hatalmas tenyerével rávágott a vállamra, és megkérdezte:
– Hogy vagy, Levescsont?
Nyikkanni se tudtam. Egyrészt mert belém szorult a lélegzet, levegő után kapkodtam rendesen, másrészt mert évődve és széles mosollyal hozzátette:
– Sanyikám, a levescsontot nyugodtan vedd nagybetűvel...
– Rendben Ferikém - rebegtem büszkén, és örültem, hogy az évek múlásával egyre kisebbeket kapok tőle a vállamra.

Egek!

Ha még vagy ötven évig verné a vállamat Kiss Feri...