Cikk keresés:    

Lévai és Takács ezüst-, Kecskeméti és Váncza bronzérmes Varsóban

2021. 06. 12., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Négy éremmel zárta a magyar küldöttség a varsói UWW-rangsorversenyt. A medálokat a kötöttfogású fiatalok szállították, a 77 kilóra visszafogyó Lévai Tamás a kétszeres olimpiai bajnok Vlaszovot is legyőzve lett második, míg a 87 kilóban Takács István vb-ezüstérmes tokiói olimpikont felülmúlva szerzett végül ezüstérmet. A dobogó harmadik fokára Kecskeméti Krisztián és Váncza István állhattak fel a lengyel fővárosban, mindketten az eredeti súlycsoportjuknál eggyel feljebb versenyeztek.

A szabadfogású férfi küzdelmekkel rajtolt kedden az UWW-rangsorversenye Varsóban, melyen a vb-bronzérmes Muszukajev Iszmail is szerencsét próbált.

A 65 kilogrammos versenyző súlycsoportjában az úgynevezett nordic rendszer szerint alakultak az előcsatározások, amely során Iszmail első két mérkőzését pontozással megnyerte, ám a harmadik fordulóra kisebb sérülés miatt nem tudott kiállni, így véget ért számára a verseny.

Másnap női birkózásban Sastin Marianna ölthette magára a címeres mezt, ám világbajnok birkózónk az olimpiai bronzérmes, vb-ezüstérmes tunéziai személyében az első fordulóban legyőzőre talált és nem került vigaszágra.

Hétvégén a kötöttfogásúaké a főszerep. A szombati versenynapon a 77 kilóba visszafogyasztó Lévai Tamás szenzációs sikert ért el, két győztes mérkőzés után az elődöntőben kétszer is kivédekezte Vlaszov lenti támadásait, végül 1-1-re, később szerzett ponttal diadalmaskodni tudott. A fináléban aztán jött a másik orosz, a világ- és Európa-bajnok Mancigov, akivel már nem bírt junior Európa-bajnokunk, tehát ezüstérmes lett.

Eközben az immáron 67 kilóban érdekelt Torba Erik a negyeddöntőben kezdett, nyerni azonban nem tudott és legyőzője sem került döntőbe, így idő előtt búcsúzott a versenytől.

Vasárnap újabb magyar kötöttfogású versenyzők léptek szőnyegre, sőt, hárman a dobogóra is felállhattak. A 87 kilogrammos Takács István ismét legyőzött egy tokiói olimpikont, ezúttal a vb-ezüstérmes üzbég Aszakalovot múlta felül a súlycsoport elődöntőjében. A Honvéd fiatalja aztán a döntőben az Európa-bajnok ukrán Novikovval már sajnos nem bírt, így ezüstérmes lett. Eközben Kecskeméti Krisztián és Váncza István is az eredeti súlycosportjánál eggyel feljebb szerzett bronzérmet. Mindketten pontozással bizonyultak jobbnak lengyel riválisuknál a bronzcsatában.

A csepeli Eb-bronzérmesek ezúttal nem jutottak el az éremmérkőzésekig. A 72 kilóban Fritsch egy-egy győztes és vesztes mérkőzés után, míg a 97 kilóban Szilvássy Erik egy vesztes összecsapást követően esett ki a versenyből. 

A magyar versenyzők mérkőzései:

1. forduló (nordic system):
Szf 65 kg: Muszukajev Iszmail – Krzysztof Bienkowski (lengyel) 4-1

2. forduló (nordic system):
Szf 65 kg: Muszukajev Iszmail – John Diakomihalis (amerikai) 7-6

Selejtezők:
Női 62 kg: Marwa Amri (tunéziai) – Sastin Marianna 8-1
Kf 72 kg: Fritsch Róbert - Ibrahim Ghanem (francia) 3-1

Kf 77 kg: Lévai Tamás – Patryk Bednarz (lengyel) tus 5-0-nál
Kf 87 kg: Takács István - Ronisson Brandao Santiago (brazil) 9-0
Kf 97 kg: Arvi Savolainen (finn) - Szilvássy Erik 2-1

Negyeddöntők:
Kf 63 kg: Kecskeméti Krisztián - Helary Maegisalu (észt) 9-0
Kf 67 kg:
Mahmud Bahsillojev (üzbég) – Torba Erik 9-0
Kf 72 kg: Roman Pacurkowski (lengyel) - Fritsch Róbert '8-8 (több nagyobb értékű akcióval)
Kf 72 kg: Gevorg Sagakyan (lengyel) - Váncza István 3-1

Kf 77 kg: Lévai Tamás – Sakke Purolainen (finn) 5-2
Kf 87 kg: Takács István - Arkadiusz Kulynycz (lengyel) 6-3

Elődöntők:
Kf 63 kg: Iszlomdzson Bahramov (üzbég) - Kecskeméti Krisztián tus 7-0-nál
Kf 77 kg:
Lévai Tamás – Roman Vlaszov (orosz) ’1-1 (később szerzett ponttal)
Kf 87 kg: Takács István - Rusztam Aszakalov (üzbég) 2-1

Bronzmérkőzések:
Kf 63 kg: Kecskeméti Krisztián - Mairbek Salimov (lengyel) 4-0
Kf 72 kg:
Váncza István - Roman Pacurkowski (lengyel) 3-1

Döntők:
Kf 77 kg: Abujazid Mancigov (orosz) – Lévai Tamás 9-0
Kf 87 kg: Szemen Novikov (ukrán) - Takács István '1-1 (később szerzett ponttal)