Magyar Birkózó Szövetség - Kivégezték a 19 éves iráni birkózót

Kivégezték a 19 éves iráni birkózót

2026.03.22. írta: Krasznai Bence, fotót készítette: Instagram @saleh.mohammadi95, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Nemzetközi sajtóértesülések egybehangzóan megerősítik, hogy Iránban figyelmen kívül hagyták több nemzetközi emberi jogi szervezet, valamint a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) kérését, és nyilvános akasztással kivégezték a mindössze 19 esztendős birkózót, Szaleh Mohammadit.

Január 8-án Kom városában, az iráni rezsim ellen folytatott tüntetésen a demonstrálók összetűzésbe keveredtek a rendfenntartókkal, a hatóságok állítása szerint ennek következtében egy rendőr meghalt.

Egy héttel később, január 15-én Szaleh Mohammadit és két másik férfit őrizetbe vettek, azt állítva, hogy ők felelősek a halálesetekért, megkéselték a rendőröket. 

Február 4-én Kom büntetőbírósága kivizsgálás nélkül halálra ítélte a vádlottakat, pedig az érintettek a tárgyalás során visszavonták korábbi vallomásukat, mondván: azokat kínzással kényszerítették ki belőlük. 

Az iranwire.com azt írja: a hatóságok nem mutattak be arra vonatkozó bizonyítékot, hogy az elhunyt rendőr halála valóban az állításuk szerint történt, és nem hoztak nyilvánosságra egyértelmű bizonyítékot, amely Mohammadit a bűncselekményhez köti. Mohammadi azt állította, hogy a szóban forgó időszakban a nagybátyjánál tartózkodott, amit szemtanúk és kamerafelvételek is alátámasztanak.

A Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) február 27-i közleményében kiállt Mohammadiért, tisztességes, átlátható és pártatlan eljárást sürgetett, amely teljes mértékben tiszteletben tartja az alapvető emberi jogokat. A cikkben leszögezték, az UWW minden körülmények között ellenzi a halálbüntetést.

Az iráni hatóságok mindezt figyelmen kívül hagyva, 8 nappal 19. születésnapját követően, a két másik vádlottal együtt, március 19-én Kom városában nyilvános akasztással kivégezte Mohammadit.

Szaleh Mohammadi szabadfogású birkózóként kezdte pályafutását, később azonban átállt a kötöttfogásra. Korosztálya egyik legnagyobb tehetségének tartották, a tartományi és országos versenyeken rendre a legjobbak között végzett, tagja volt a korosztályos válogatott keretének, ami óriási eredménynek számít egy olyan országban, amelyben több millióan űzik a sportágat. A nemzetközi porondon is megmutathatta magát, 2024-ben a Krasznojarszkban rendezett Szajtijev-kupán a harmadik helyen végzett.