Józsa sérülten lett ötödik, Végh a vigaszágon búcsúzott
2025.10.19. írta: Tollár Dániel, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Kínai, bolgár és üzbég ellenfeleit is legyőzte a kötöttfogású 67 kilogrammos Józsa Attila az újvidéki U23-as világbajnokság második versenynapjának délelőtti programjában, ezzel bejutott az Afrika-bajnok egyiptomi Abdelrehim elleni elődöntőbe, ám az üzbég elleni térdsérülése súlyosnak bizonyult, ezért kénytelen volt feladni a versenyt, ötödik lett. Eközben a 72 kilogrammos Végh Máténak nem sikerült jól a debütálás az U23-as korosztályban, az iráni Mohammadi 10-4-re múlta felül a nyolc közé jutásért, azonban vigaszágra került, javítani viszont ott sem tudott, kikapott az ukrántól és kiesett.A magyar versenyzők mérkőzései:
Tizenhat közé jutásért:
67 kg: Józsa Attila – Jong Han-csing (kínai) 9-4
- a finnt legyőző bolgár lesz az ellenfél a nyolcaddöntőben
Nyolcaddöntők:
67 kg: Józsa Attila – Dimitar Georgijev (bolgár) 8-0
- a lengyelt és a japánt legyőző üzbég lesz az ellenfél a négy közé jutásért
72 kg: Iman Mohammadi (iráni) – Végh Máté 10-4
- Végh vigaszágas lett, miután az iráni a döntóig meg sem állt
Negyeddöntők:
67 kg: Józsa Attila – Ojbek Saribdzsonov (üzbég) 8-2
- a dánt, a kazahot és amerikait legyőző egyiptomi következik az elődöntőben
Elődöntők:
67 kg: Mohamed Abdelrehim (egyiptomi) – Józsa Attila 4-0-nál sérülés miatt feladta a mérkőzést.
Vigaszági mérkőzések:
72 kg: Oleg Halilov (ukrán) – Végh Máté 10-1
Bronzmérkőzések:
67 kg: Otto Black (amerikai) – Józsa Attila sérülés miatt visszalépett!
A keddi súlycsoportok programja:
2025. október 21. (kedd)
10.00 – 14.30 | Selejtezők
17.00 – 17.45 | Elődöntők
2025. október 22. (szerda)
10.00 – 14.30 | Vigaszági mérkőzések
18.00 – 20.00 | Helyosztók és eredményhirdetések
Online stream: UWW+
A keddi súlycsoportok sorsolásai: