Cikk keresés:    

Mizsei Zoltán bronzérmes, Angyal Krisztián ötödik az U20-as eb-n

2023. 06. 29., írta: Tollár. Dániel, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Magyar bronzéremmel zárult a spanyolországi U20-as Európa-bajnokság, miután a szabadfogású 61 kilogrammos Mizsei Zoltán a bolgár elleni vigaszágon és a spanyol elleni bronzmérkőzésen is diadalmaskodni tudott. A 92 kilogrammos Angyal Krisztián szintén közel állt a dobogóhoz, egy-egy győztes és vesztes mérkőzés után azonban a bronzcsatában kikapott bolgár riválisától. Eközben a 86 kilogrammos Zsivnovszky Péter a vigaszágon, a 74 kilogrammos Balázs Bálint a negyed-, a 125 kilogrammos Bazsó Adolf pedig a selejtezőben búcsúzott az Európa-bajnokságtól.

Az U20-as világ- és Európa-bajnoki ötödik helyezett Angyal Krisztián selejtezőmérkőzéséig kellett várni az első magyar szabadfogású győzelemre a spanyolországi U20-as Európa-bajnokságon.

A csepeli 92 kilogrammos birkózó fordulatos, izgalmakkal teli mérkőzésen múlta felül a moldovai Buzát a szombati versenynap délelőttje folyamán, így bejutott a súlycsoport negyeddöntőjébe.

Eközben a többieknek nem sikerült valami jól az első forduló. A 86 kilóban az U17-es Eb-második Zsivnovszky Pétert a későbbi ezüstérmes örmény Mkrtcsjan 11-4-re, a 125 kilogrammos Bazsó Adolfot az U17-es Eb-győztes francia Lagvilava pedig 9-2-re múlta felül. Bazsó térde ráadásul úgy megsérült, hogy szinte már akkor lehetett tudni, hogyha vigaszágra is kerül, nem fog tudni birkózni már ezen a kontinensbajnokságon.

Következtek a nap nyolcaddöntői, ahol már a 61 kilogrammos Mizsei Zoltán, valamint a 74 kilogrammos Balázs Bálint is becsatlakozott a versenybe. Mizsei rögtön a későbbi Európa-bajnok azeri Allahverdiyevvel nézett farkasszemet, míg az U17-es Eb-ötödik Balázs az izraeli Oganissiannal kezdett. Előbbi kikapott, utóbbi pedig nyert technikai tussal.

A négyközé jutásért tehát már csak Balázs és Angyal volt veretlen a mienk közül. A győzelmi széria azonban mindkét versenyzőnél megszakadt, miután Balázs Bálintot az osztrák színekben versenyző Inshapiev 10-0-ra, Angyal Krisztiánt pedig az U23-as Eb-ezüstérmes örmény Ibojan 9-0-ra múlta felül.

A délutáni elődöntők így a magyar versenyzők nélkül zajlott, az viszont eldőlt, hogy Mizsei és Zsivnovszky is vigaszágra került, míg Angyal a sorsolásnak köszönhetően automatikusan a bronzéremért birkózhatott vasárnap.

Az Európa-bajnokság zárónapján a mieink közül elsőként Mizsei Zoltánt szólították szőnyegre, aki olykor a szívbajt hozta ránk a bolgár Najimmal szemben, végül azonban 9-5-ös pontozással sikerült kiharcolnia a bronzmérkőzésen való részvételt.

Ugyanez sajnos Zsivnovszky Péternek nem sikerült az azeri Gulmagomedovval szemben, 12-1-re alul maradt és búcsúzni kényszerült a kontinensbajnokságtól.

Az esti programban előbb Mizsei volt érdekelt, akinek azzal a spanyol Arias Alvarezzel kellett megküzdenie a dobogó harmadik fokáért, aki szombaton a lengyelt és az ukránt is legyőzte. Zoli szépen felépített mérkőzésen 8-3-ra jobbnak bizonyult a hazai közönség bíztatását élvező spanyollal szemben, így pályafutása során először állhatott fel világversenyen a dobogóra.

Nagyjából egy óra elteltével ugyanezt Angyal is véghez vihette volna, hiszen minden esélye meg lett volna rá, hogy legyőzze az U17-es Eb-második bolgár Szalijevet, ez azonban nem sikerült neki, 5-2-re kikapott, és akárcsak két évvel ezelőtt, így idén is ötödik lett az U20-as Eb-n. 

A magyar versenyzők mérkőzései:

Selejtezők:
86 kg: Museg Mkrtcsjan (örmény) - Zsivnovszky Péter 11-4
- az örmény döntőbe jutott, így Zsivnovszky a vigaszágon javíthat

92 kg: Angyal Krisztián – Constantin Buza (moldovai) 12-8
- az U23-as Eb-második örmény jön a negyeddöntőben

125 kg: Levan Lagvilava (francia) - Bazsó Adolf 9-2
- a franciát az elődöntőben legyőzte a török, ezzel Bazsó kiesett

Nyolcaddöntők:
61 kg: Jeyhun Allahverdiyev (azeri) - Mizsei Zoltán 11-1
- Mizsei vigaszágas lett, miután legyőzője a döntőbe birkózta magát

74 kg: Balázs Bálint – Vartan Oganissian (izraeli) 11-0
- a görögöt legyőző osztrák jön a négy közé jutásért

Negyeddöntők:
74 kg: Mukhammad Inshapiev (osztrák) - Balázs Bálint 10-0
- az osztrák kikapott az örménytől az elődöntőben, ezzel Balázs kiesett

92 kg: Knjaz Ibojan (örmény) - Angyal Krisztián 9-0
- az örmény a döntőig meg sem állt, így Angyal bronzéremért birkózhat

Vigaszági mérkőzések:
61 kg: Mizsei Zoltán - Denisz Najim (bolgár) 9-5

86 kg: Timur Gulmagomedov (azeri) - Zsivnovszky Péter 12-1

Bronzmérkőzések:
61 kg: Mizsei Zoltán - Marc Arias Alvarez (spanyol) 8-3

92 kg: Szali Szalijev (bolgár) - Angyal Krisztián 5-2

A szombati súlycsoportok programja:

2023. július 1. (szombat)
11.00 – 14.30 | Selejtezők
16.45 – 17.45 | Elődöntők

2023. július 2. (vasárnap)
16.00 – 17.45 | Vigaszági mérkőzések
18.00 – 20.30 | Helyosztók és eredményhirdetések

Online stream: https://uww.org/event/european-championships-37

61 kg (16 induló). Mizsei Zoltán (FTC-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntők: Jeyhun Allahverdiyev (azeri)

Az ágára sorsolt még: Tasolo (ukrán), Aszabasvili (grúz), Arias Alvare (spanyol), Kulczycki (lengyel), Marcu (moldovai), Naim (bolgár).

74 kg (18 induló). Balázs Bálint (Tatabányai SC-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntők: Vartan Oganissian (izraeli) vagy Fabricio Reyes Torres (spanyol)

Az ágára sorsolt még: Caso (olasz), Atanaszov (bolgár), Niedzwiedzki (lengyel), Kogiumcidisz (görög), Inshapiev (osztrák).

86 kg (15 induló). Zsivnovszky Péter (Sziget SC-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Museg Mkrtcsjan (örmény)

Az ágára sorsolt még: Schwaller (svájci), Niccolini (olasz), Csornohuz (ukrán), Gulmagomedov (azeri), Blaszczyk (lengyel).

92 kg (15 induló). Angyal Krisztián (Csepeli BC-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Constantin Buza (moldovai)

Az ágára sorsolt még: Ibojan (örmény), Barsamyan (litván), Musayev (azeri), Sledz (lengyel), Szalijev (bolgár).

125 kg (10 induló). Bazsó Adolf (ESMTK-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Levan Lagvilava (francia)

Az ágára sorsolt még: Kaminski (lengyel), Buyukcingil (török), Stratulat (moldovai).