Cikk keresés:    

Darabos László U20-as Európa-bajnok, Szokol Levente ötödik

2023. 06. 25., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Elképesztő! Darabos László 18 évesen megnyerte a spanyolországi U20-as Európa-bajnokság kötöttfogású 130 kilogrammosok versenyét, ráadásul úgy, hogy a döntőben kevesebb mint két perc alatt technikai tussal múlta felül azeri riválisát. Eközben a 87 kilogrammos Szokol Levente a vigaszágról birkózta vissza magát, végül ötödik lett, míg az 55 kilós Domokos Edmondot grúz, a 77 kilós Botos Dominiket pedig svéd ejtette ki a versenyből.

Nem indult valami fényesen magyar szempontból a spanyolországi U20-as Európa-bajnokság, hiszen a nyitónapon érdekelt négy kötöttfogású versenyzőnk közül csak a Budapesti Honvéd U17-es Európa-bajnoka, Darabos László tudta megnyerni első mérkőzését Santiago de Compostelában.

Amíg a 130 kilogrammos birkózó könnyedén múlta felül izraeli riválisát, addig az 55 kilogrammos Domokos Edmondot a grúz kétvállal, a 77 kilogrammos Botos Dominiket a svéd pontozással, míg a 87 kilogrammos Szokol Leventét az örmény technikai tussal győzte le.

Darabos aztán a negyeddöntőben is meggyőző volt, ukrán vetélytársa az első menetben még mondhatni jól állt a lábán, a második felvonásra azonban teljesen elkészült erejével, végül Laci 9-1-es diadalt aratott.

A hétfő esti elődöntőben a nehézsúlyúak között is igencsak nagydarabnak számító török Ciftci nézett farkasszemet a püspökladányiak büszkeségével, aki egy cseppet sem ijedt meg ellenfele méretétől, sőt. Darabos tempója még 3-0-s vezetésnél sem hagyott alább, ami eleinte a töröknek jött jól, hiszen kontrából mögé tudott kerülni Lacinak. Végül azonban beérett a munka, Darabos négypontos akcióval biztosított be győzelmét és jutott be a fináléba.

Másnapra Szokol Leventét vigaszági mérkőzésre szólították szőnyegre a moldovaival szemben, ahol gyönyörű négypontos válldobással szerzett győzelmet, ám az esti bronzcsatában hasonló akcióval maradt alul a svéddel szemben, így ötödik lett.

A napot a kötöttfogású 130 kilogrammos döntő zárta, ahol az az U17-es vb-bronzérmes azeri Mardanov volt Darabos ellenfele, aki a másik ágon kissé döcögve, de görög és észt versenyzőknél bizonyult jobbnak. Névnaposunk viszont nem hagyott kérdőjeleket maga mögött, az első menetben jóval aktívabb volt, majd lentről egyszer megpörgette és háromszor bebillentette riválisát, amivel kialakult a 9-0-s végeredmény.

Darabos László tehát U17-es Európa-bajnoki címére rá egy évre már U20-as Európa-bajnoknak mondhatja magát.

A magyar versenyzők mérkőzései:

Selejtezők:
130 kg: Darabos László – Maik Haimov (izraeli) 9-0
- következik az eddig erőnyerő ukrán a négy közé jutásért

Nyolcaddöntők:
55 kg: Tamazi Glonti (grúz) - Domokos Edmond tus 4-0-nál
- a grúzt az örményt tussal verte, így Domokos versenye véget ért

77 kg: Lars Strandner (svéd) - Botos Dominik 6-1
- Botos kiesett, miután a svéd kikapott a bolgártól

87 kg: Vigen Nazarjan (örmény) - Szokol Levente 9-0
- az örmény döntőig meg sem állt, így Levente vigaszágra került

Negyeddöntők:
130 kg: Darabos László - Vlagyiszlav Csertorinszkij (ukrán) 9-1
- az örményt és grúzt legyőző török következik a döntőbe jutásért

Elődöntők:
130 kg: Darabos László - Talip Ciftci (török) 7-2
- a görögöt és észtet legyőző azeri jön a fináléban

Vigaszági mérkőzések:
87 kg: Szokol Levente - Cristian Rusu (moldovai) 6-2
- a bronzcsatában a törököt és ukránt legyőző svéd következik

Bronzmérkőzések:
87 kg: Hamza Sertcanli (svéd) - Szokol Levente 5-0

Döntők:
130 kg: Darabos László - Mazaim Mardanov (azeri) 9-0

A hétfői súlycsoportok programja:

2023. június 26. (hétfő)
11.00 – 15.00 | Selejtezők
18.00 – 19.30 | Elődöntők

2023. június 27. (kedd)
11.00 – 15.00 | Vigaszági mérkőzések
18.00 – 20.30 | Helyosztók és eredményhirdetések

Online stream: https://uww.org/event/european-championships-37

A sorsolás:

55 kg (17 induló). Domokos Edmond (Szigetvári BSE-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Tamazi Glonti (grúz)

Az ágára sorsolt még: Milkov (bolgár), Cakir (török), Castano Arge (spanyol), Aliyev (azeri), Ainaoui (francia), Arakeljan (örmény), Fetene (izraeli).

77 kg (21 induló). Botos Dominik (Diósgyőri VTK-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Lars Strandner (svéd) vagy Mateusz Borysewicz (lengyel)

Az ágára sorsolt még: Dimitrov (bolgár), Vaszilakopul (görög), Mammadov (azeri), Hovanniszjan (örmény), Kajanne (finn), Leitham (észt), Gvozdas (litván), Abdijev (ukrán).

87 kg (17 induló). Szokol Levente (FTC-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Vigen Nazarjan (örmény)

Az ágára sorsolt még: Rusu (moldovai), Atanaszov (bolgár), Kethuda (török), Sertcanli (svéd), Safranszkij (ukrán), Uspenski (észt).

130 kg (11 induló). Darabos László (Budapesti Honvéd SE)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Maik Haimov (izraeli)

Az ágára sorsolt még: Csertorinszkij (ukrán), Ciftci (török), Harutjunjan (örmény), Talikisvili (grúz).