Cikk keresés:    

U 23 EB – Lévai Zoltán bronzérmes, Kéri Zoltán ötödik

2015. 03. 31., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Négy kötöttfogású versenyzőnk közül ketten a bronzéremért birkózhattak a lengyelországi U 23-as Európa-bajnokság ötödik versenynapján. A mieink közül a 71 kg-ban Lévai Zoltán ukránt és osztrákot győzött le, majd svédtől kapott ki, így a bronzért svájcival birkózott, akit alig másfél perc alatt fektetett két vállra. A 80 kg-ban Kéri Zoltán lengyelt és bolgárt vert meg, majd grúztól kapott ki, így az esti bronzmeccsen törökkel küzdött meg, ám 8-2-re kikapott, így ötödik lett. A 98 kilós Almási Ferenc vigaszágra került, miután osztrákot vert és finntől kapott ki, ám ott sem tudott javítani, mivel betusolta a grúz. Knipli Csongor románt technikaizott le, majd azeritől kapott ki és kiesett a versenyből.

59 kg – Knipli Csongor nyolcaddöntővel kezdte meg a napot, ahol a román Mihai Botez volt az ellenfele. Az elmúlt évben még kadet korosztályú románt, Csongor látványos dobások után technikai tussal múlta felül, így bekerült a legjobb nyolc közé. Ott, a már jóval erősebb azeri Azizili következett, akinek már öt Európa-bajnoki és két világbajnoki aranya is van utánpótlásban. Sajnos a mérkőzés papírforma szerint alakult, így 9:0-ra győzött az azeri. A folytatásban, nagy csatában, de Azizlit is legyőzték, méghozzá a moldovai felnőtt Eb-bronzérmes Csobanu.

71 kg - Lévai Zoltán szerencsés sorsolást kapott, hiszen egyrészt a felső ágra került, másrészt meg első ránézésre nem tűntek világklasszisoknak ellenfelei. Elsőként az ukrán Bogdan ellen lépett szőnyegre, akit magabiztos birkózással 4:0-ra győzött le, majd az osztrák Steiglt már technikaival múlta felül a negyeddöntőben. A folytatásban a svéd Daniel Soini következett, akinek az első fordulóban megsérült a bokája, ám ez a mérkőzésen nem látszott rajta. Zoli két intéssel 2:0-ra vezetett, és már-már győztes mérkőzésnek vettük az elődöntőt, amikor a svéd egy szőnyegszéli helyzetben levitte a dorogit és ezzel átvette a vezetést. A mérkőzés hátralevő idejében Lévainak akcióznia kellett, ezért kockáztatott, amit Soini kihasznált és négy pontért eldobta a fiatal magyart, ezzel 6:2-re megnyerte a mérkőzést. Az esti bronzmérkőzésen Zoli a svájci válogatottal csapott össze, akit alig másfél perc után, fejlefogásból eldobott és be is tusolt, így bronzérmet szerzett az U23-as Európa-bajnokságon.

80 kg – Kéri Zoltán első két mérkőzését könnyedén nyerte meg. Előbb lengyelt múlt felül látványos birkózással 5:2-re, majd bolgárt fektetett két vállra, amivel a legjobb négy közé jutott a mogyoródi. A harmadik küzdelemben a grúzok hatszoros utánpótlás érmese, Lasa Gobadze személyében már jóval keményebb ellenfél jutott Zolinak. A mérkőzés sajnos papírforma szerint alakult, bár Kérin nem tudott végre hajtani akciót grúz ellenfele, még is megintették kétszer a magyart, mivel nem tudott hozzá közel férkőzni. Az elődöntőt ezzel 2:0-ra elvesztette Zoli, majd sajnos az esti bronzmérkőzésen sem tudott diadalmaskodni, hiszen a török Dogan Göktas 8:2-re legyőzte őt, ezzel az ötödik helyen zárta a versenyt.

98 kg – Almási Ferenc az osztrákok junior vb-ezüstérmesével, Daniel Gastlel csapott össze a nyolc közé jutásért. A mérkőzés fordulatosan alakult, hiszen előbb az osztrák vezetett 4:0-ra, majd Almási fordított 5:4-re. A folytatásban már-már veszni látszott a meccs, miután az osztrák megintette, majd levitte a BVSC birkózóját (7:5-re vezetett az osztrák), ám ekkor Feri bekapaszkodott és gyönyörű hátraesés után pár másodperccel a vége előtt betusolta ellenfelét. A négy közé jutásért a finn Lahti következett, aki pontozással győzött le grúzt az első körben. Feri vezetett a mérkőzésen, ám előnyét nem sikerült megtartani és végül 10:8-ra kikapott. A finn a továbbiakban kisebb meglepetésre a német Öhlert 7:0-ra megverte és döntőbe került. Almási a vigaszágon a grúzzal küzdött, aminek alig fél perc alatt tussal vetett véget az ellenfél, így a fiatal magyar kiesett a versenyből.

A magyar versenyzők mérkőzései:

Nyolcaddöntők
59 kg: Knipli Csongor – Mihai Botez (román) 9:0
> következik az azeri Azizli, aki fehéroroszt vert

71 kg: Lévai Zoltán – Bogdan Kabin (ukrán) 4:0
> következik az osztrák Steigl a négy közé jutásért

80 kg: Kéri Zoltán – Piotr Kepski (lengyel) 5:2
> a negyeddöntőben a bolgár jön, aki lettet vert

98 kg: Almási Ferenc – Daniel Gastl (osztrák) tus 9:7-nél
> következik a finn Lahti, aki grúzt győzött le pontozással

Negyeddöntők
59 kg: Eldaniz Azizli (azeri) - Knipli Csongor 9:0
> az azeri a felnőtt Eb-ezüstérmes moldovaitól 6-2-re kikapott az elődöntőben, így Csongor kiesett

71 kg: Lévai Zoltán - Stefan Steigl (osztrák) 9:0
> következik a svéd Soini, aki svájcit és szlovákot vert eddig

80 kg: Kéri Zoltán - Joan Dimitrov (bolgár) tus 8:2-nél
> a döntőbe jutásért a grúz Gobadze jön, aki törököt és görögöt vert

98 kg: Toumas Lahti (finn) - Almási Ferenc 10:8
> a finn a döntőbe kerülésért a német Öhlert 7:0-ra győzte le, így Feri vigaszágas lett

Elődöntők
71 kg: Daniel Soini (svéd) - Lévai Zoltán 6:2
> Zoli bronzmérkőzésen azzal a svájcival jön majd, aki technikaival győzte le a szlovákot a vigaszágon

80 kg: Lasa Gobadze (grúz) - Kéri Zoltán 2:0
> a bronzcsatában a török Dogan Goktas lesz Zoli ellenfele

Vigaszág
98 kg: Kukuri Kirtszalia (grúz) - Almási Ferenc tus 2:0-nál

Bronzmérkőzések
71 kg: Lévai Zoltán - Nicolas Christen (svájci) tus 4:0-nál
80 kg: Dogan Göktas (török) - Kéri Zoltán 8:2


A magyar versenyzők sorsolásai:

59 kg (17 induló). A súlycsoport teljes táblájáért kattints ide!
Dél-Zselic SE-KNSE birkózója, Knipli Csongor súlycsoportjának alsó ágára került, miután a kilencedik legkisebb számot húzta mérlegelésnél. Ellenfele így a nyolcaddöntőben a román Mihai Botez lesz, ahol, ha Csongor győzni tud, következhet várhatóan az azeri Azizli, aki kadetban három, juniorban pedig kettő Európa-bajnokságot nyert, valamint emellett van két junior vb-aranya is. Az ágat örmény, ukrán, szerb, boglár és moldovai birkózók töltik ki.

71 kg (20 induló). A súlycsoport teljes táblájáért kattints ide!
dorogi Lévai Zoltán az ötödik legkisebb számot kapta, így a felső ágra sorsolt, ahol az ukrán Bogdant kell legyőznie, hogy bejusson a legjobb nyolc közé. Ott várhatóan a kellemetlen norvég birkózó következik, aki minden bizonnyal legyőzi majd osztrák ellenfelét a nyolcaddöntőben. A döntőbe jutásért a szlovák, bolgár, svájci és svéd négyeséből érkezhet valaki.

80 kg (16 induló). A súlycsoport teljes táblájáért kattints ide!
Az ESMTK-Mogyoród birkózója, Kéri Zoltán alsó ágra került, ahol hazai birkózóval fog összecsapni. Ha sikerül a kötelezőt hozni, jöhet a bolgár vagy a lett versenyző. Az elődöntő mérkőzésre grúz, török, spanyol és görög valamelyike érkezhet.

98 kg (15 induló). A súlycsoport teljes táblájáért kattints ide!
BVSC-s Almási Ferencnek a nyolc közé kell szőnyegre lépnie elsőként, ahol az osztrákok junior vb-ezüstérmese, Daniel Gastl lesz majd az ellenfele. Amennyiben Feri győzni tud, következhet a grúz vagy a fin. A 19 éves magyar versenyző ágán azeri, ukrán és német birkózók szerepelnek még.

A selejtezőmérkőzések szombaton 10 órától kezdődnek meg, amit a szövetség Facebook (www.facebook.com/magyarbirkozosport) oldalán és honlapján is online tudósítunk majd.