Tízezer verejtékcsepp
2015. 07. 08., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: MBSZ-szerkesztőség
Igen, legalább ennyit hullajtanak el a kötöttfogású felnőtt válogatott tagjai egy-egy edzésen a BVSC csarnokában ezen a héten is. Négy szőnyegen folyik a munka, de a jövő hét már Lengyelországban találja a fiúkat. Struhács György szakágvezető és edzőtársa, Takács Ferenc feszes tempót diktál, de mindenki zokszó nélkül teljesíti a penzumot. Hiába, Las Vegas-ban már nem lehet a szerencsére bízni a dolgokat. A világbajnokság nincs is olyan messze, nyakunkon a szeptember…Edzenek a fiúk, ki-ki a párjával dolgozik, a kötöttfogású válogatott tagjai csatakosra izzadják magukat, és szőnyegeket is, mert bár a minap vihar sörpört végig az országon, némi lehűlést okozva, de azért egy nappal korábban, 40 fokos hőségben sem adták alább. Olajozottan ment minden, de egyszer csak Kiss Balázs a szeméhez kapott, lejött a szőnyegről. Az arcán csorgott a verítékkel keveredett vér. Alaposan, mélyen felszakadt a szemhéja. Balu egy kicsit sorsüldözöttnek érzi magát, hiszen már hetek óta semmilyen nyavalya nem gyötörte, aztán tessék. Ezt a balsors-tünetegyüttest a sajátságos, „kissbalázsi” fanyar önirónia nélkül elég nehéz lenne kezelni…
Már ott gyakorolt a többiekkel a műtét után lassan visszatérő Módos Péter is a BVSC csarnokában. Gyürkőztek keményen a Lőrincz-testvérek, Bácsi Péter, a remek szezont futó Korpási Bálint, és a többiek. Struhács György, a fogásnem szakágvezetője kifejezetten derűlátó a lehetőségeket, a nagyon közeli jövőt illetően, miközben már szinte minden a világbajnokságról szól. Olimpiai kvalifikáció, tehát a riói játékokon való részvétel jogának megszerzése.
- Az Európa-játékok idején az első csapat utóalapozást csinált végig, ami most zárult le a spanyolországi túrával, előtte pedig Horvátországban töltöttünk két hetet – mondta a vezető edző. – A spanyolországi edzőtáborban eddig még nem jártunk, 2400 magasan található a Sierra Nevada hegységben, tehát a déli részen, nem messze Malagától és Granadától. Télen síparadicsom, de nyáron szinte senki nincs ott. Az a lényeg, hogy ideálisak voltak a körülmények, jól dolgozott mindenki, és az egyetlen kellemetlen mellékzöngének Bácsi Peti gyorsan múló torokfájását lehet tekinteni.
A fizikai felkészülés időszaka lényegében lezárult, és a jövő heti lengyel edzőtáborban a birkózás játssza majd a főszerepet, egy versennyel (a Ziolkowski és Pytlasinski emlékversennyel) spékelik meg az ottani két hetet. Struhács György abban bízik, hogy sok ország birkózói lesznek ott a táborban, tehát adódik lehetőség minél több nemzetközi mérkőzést vívni. Azután következik a világbajnoki csapat kijelölése, de a szakágvezető fejében lényegében már most megvan a vegas-i társulat névsora.
- A 80 kiló még kérdéseket vet fel, egyelőre nem tudjuk, ki indul ebben a súlycsoportban. Ha Lengyelországban sem jutunk dűlőre, csinálunk valami válogató jellegű mérkőzést.
- Módos Peti hol tart az „épülésben”?
- Ő az egyedüli sérültünk, de már kifelé jön belőle, elkezdte a birkózást, istenigazából szeptemberben kapcsolódhat be a munkába. Maga az olimpiai felkészülés novemberben kezdődik. Kulcskérdés még, hogy Lőrincz Tomi és Bácsi Peti le tud-e fogyni zökkenőmentesen az olimpiai súlyokra, mindkettejükkel – és másokkal is – dietetikus, táplálkozásszakértő foglalkozik, hozzá kell tegyem, mindketten maximálisan betartják a javasolt étrendet, mostanáig semmi gond nem volt.
- Kérek egy névsort, kik alkothatják a vb-csapatot?
- Az 59 kilósoknál két jelölt volt, Knipli Csongor és Krasznai Máté. A magyar bajnokságon Máté elverte Csongort, és valószínűleg ő indul a világbajnokságon, már csak azért is, mert Csongi nem tudott eredményes lenni nemzetközi szinten, Azerbajdzsánban. A 66 kiló Lőrincz Tomié, a 71 Korpási Bálinté, ezek nem kérdések, mint ahogy Bácsi Peti személye sem a 75 kilogrammosok súlycsoportjában. Aztán ugye, ott van az a bizonyos 80 kiló, amit majd meglátunk. Kéri Zoli az egyik jelölt, de elviszem Lengyelországba Szabó Lacit is, aki a válogatott tagja 75 kilóban, de mivel Bácsi Péter lefogy a súlyba, Lacinak is szeretnék lehetőséget adni. Nem akarom elveszíteni, aztán majd meglátjuk. A 85 tiszta ügy, ide jön Lőrincz Viktor, egyértelmű Kiss Balázs helye is 98 kilóban, nehézsúlyú emberünk pedig Lám Bálint lesz.
Struhács György óvatos duhaj, legalább is akkor, amikor arról kell beszélnie, hány olimpiai kvóta megszerzését tartja lehetségesnek. Legkevesebb két, riói részvételt jelentő helyezést vár el a versenyzőitől a világbajnokságon, és ehhez kapcsolódhat még két hely a további kvalifikációs viadalokon. Tehát ez a realitás, az öt az abszolút boldogságot jelentené, a hat kvóta már maga lenne a csoda, de tényleg maradjunk a földön, mert a két helyezés kiharcolása sem pofonegyszerű. És hogy mi kell hozzá mindenképpen? Tízszer tízezer verejtékcsepp. Legalább…