Cikk keresés:    

Százharmincan küzdöttek a serdülő bajnoki címekért

2016. 05. 21., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Az előzetes nevezésektől és a várakozásoktól eltérően, mindössze csak százharmincan álltak rajthoz a 2016. évi serdülő kötöttfogású országos bajnokságon, aminek a tatabányai Földi Imre Sportcsarnok három szőnyege adott otthont. A megmérettetésen tizenhárom súlycsoportban avattak bajnokot.

Igaz, nem minden súlycsoportban lehetett számítani teljes, azaz tizenhat fős mezőnyre (hiszen a rangsorversenyeken több kategóriában is csak kevesebben vettek részt), de az, hogy csak a 63 kilogrammosok között gyűlt össze ennyi versenyző, az mindenki számára meglepetést okozott. A mérkőzések ennek ellenére azonban látványos összecsapásokat hoztak. Érdekesség, hogy egy-egy súlycsoportban a fiatalabb birkózók is szép sikereket értek el, és idősebb ellenfeleiket megszorították, vagy akár le is győzték. Az izgalmas, akciódús mérkőzéseket követően a tizenhárom bajnoki címből hármat az ESMTK, kettőt-kettőt a Dorogi NC és a Csepeli BC, egyet-egyet pedig a Karcag, a Cegléd, a Tatabánya, a Haladás, az ÉKR és az FTC zsebelt be.

A serdülő kötöttfogású országos bajnokság győztesei:
35 kg: Balajti Gábor (Karcagi SE, edző: Szűcs András)
38 kg: Vitek Amadeusz (Dorogi NC, edző: Brilla Gergő, Pápa Péter, Lévai Zoltán, Klányi János)
42 kg: Tösmagi Attila (ESMTK, edző: Kruj Tamás, Kliment László, Közép László)
46 kg: Balázs Bálint (Tatabányai SC, edző: Turák Pál, Katona Géza, Ungi Lajos)
50 kg: Budai-Kovács Marcell (Csepeli BC, edző: Gelénesi Nándor, Tóth Gábor, Bánkuti Zsolt, Ritter Diletta, Garamvölgyi Gábor)
54 kg: Takács Ferenc (Haladás VSE, edző: Veréb István)
58 kg: Szivák József (Ceglédi VSE, edző: Pap Ferenc, Pap Attila, Kovács Béla)
63 kg: Horváth Gyula (ÉKR Mr Tus Abaújszántó, edző: Rusznyák József, Horváth Gyula)
69 kg: Klányi Krisztofer (Dorogi NC, edző: Brilla Gergő, Pápa Péter, Lévai Zoltán, Klányi János)
76 kg: Veszeli Dániel (Csepeli BC, edző: Tóth Gábor, Garamvölgyi Gábor, Gelénesi Nándor)
85 kg: Fodor Kende (ESMTK, edző: Czifferszky Ákos)
100 kg: Szilágyi Erik (ESMTK, edző: Kliment László, Zhytovoz Mykola)
+ 100 kg: Szilágyi Attila (FTC, edző: Széles József, Farkas Gábor, Kiss Sándor)

Csapatpontverseny:
1. ESMTK 39 pont
2. Dorogi NC 38 pont
3. Ceglédi VSE 27 pont

A serdülő kötöttfogású országos bajnokság teljes eredménylistáit és részleteit ITT lehet megtekinteni!

A versenyen közreműködő bírók: Weisz György (elnök), Kismóni János, Tóth János, Szabó Bence, Tombor Csaba, Bárdosi Sándor, Asztalos Bálint, Csánó Zsófia, Sánta Ferenc, Kajtán Olivér (versenyiroda), Tollár Dániel (versenyiroda).