Cikk keresés:    

Szabadfogásban sincs döntősünk, maradt a nyolc kvóta Rióra

2016. 05. 07., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Négy versenyzőnk közül az 57 kilogrammos Molnár József állt legközelebb az olimpiai kvótát érő fináléhoz, hiszen a kínai elleni győzelem után már az isztambuli második világkvalifikációs verseny negyeddöntőjében volt és 5-0-ra vezetett is a tadzsik Vohidov ellen, ám a hajrát nem bírta, ellenfele fordítani tudott, ezzel Molnár riói álmai is elúsztak. A nap további három magyarja közel a 65 kilogrammos Lukács Norbert tudott még mérkőzést nyerni a brazil ellen, a folytatásban azonban 10-2-re kikapott a romántól, míg a 74 kilogrammos Nagy Mihályt a kanadai 10-0-ra, a 97 kilogrammos Szmik Attilát pedig a macedón 4-1-re múlta felül a délelőtt selejtező mérkőzések során. Mind a négy magyar versenyző búcsúzott a törökországi megmérettetéstől.

A 3. versenynap végeredményei:
A vastagon szedett versenyzők nemzetei jutottak olimpiai kvótához!

57 kg (21 induló)
1. Suleyman Atli (Törökország)
2. Abbosz Rahmonov (Üzbegisztán)
3. Krzysztof Bienkowski (Lengyelország) és Muhammad Bilal (Pakisztán)
5. Hikmatullo Vohidov (Tádzsikisztán) és Szamat Nadirbek Ulu (Kirgizisztán)
… 9. Molnár József

65 kg (32 induló)
1. Boriszlav Sztefanov Novacskov (Bulgária)
2. Haislan Antonio Veranes Gracia (Kanada)
3. David Habat (Szlovénia) és Frank Aniello Molinaro (Egyesült Államok)
5. George Bucur (Románia) és Azamat Nurikov (Fehéroroszország)
… 12. Lukács Norbert

74 kg (27 induló)
1. Bekzod Abdurahmonov (Üzbegisztán)
2. Taimuraz Friev Naskidaeva (Spanyolország)
3. Amirkhan Visalimov (Ausztria) és Krystian Brzozowski (Lengyelország)
5. Szajakbaj Uszupov (Kirgizisztán) és Dylan Palacio Pintado (Uruguay)
… 25. Nagy Mihály

86 kg (26 induló)
1. Sengfeng Bi (Kína)
2. Gwanuk Kim (Dél-Korea)
3. Piotr Janulov (Moldova) és Armands Zvirbulis (Lettország)
5. Ibragim Aldatov (Ukrajna) és Pool Edinson Ambrocio Greifo (Peru)

97 kg (25 induló)
1. Albert Saritov (Románia)
2. Huderbulga Dorzshand (Mongólia)
3. Rusztam Iszkandari (Tádzsikisztán) és Ivan Jankovszki (Fehéroroszország)
5. Mauszam Hatri (India) és Dragomir Vladev Sztojcsev (Bulgária)
… 17. Szmik Attila

125 kg (19 induló)
1. Olekszandr Hocjanivszki (Ukrajna)
2. Ibrahim Szajdov (Fehéroroszország)
3. Rares Daniel Csintoan (Románia) és Hitender Hitender (India)
5. Alekszej Krupnjakov (Kirgizisztán) és Jere Tapani Heino (Finnország)

Érdekesség, hogy a szerbiai kvótaszerzőn az ukrán Zasejev és a fehérorosz Dzsalilov már kvalifikálta országát a riói ötkarikás játékokra, ám mivel mindketten megbuktak az európai kvalifikációt követő doppingellenőrzésen, ezért elvették tőlük az indulási jogokat. A második világkvalifikáción azonban mindkét ország “második számú” embere ismét megszerezte a kvótát, így azonban két hely is szabaddá vált a súlycsoportban, amiknek sorsáról minden bizonnyal később döntenek meg az UWW-nél.
 

A magyar versenyzők mérkőzései:

Selejtezők:
65 kg: Lukács Norbert - Moreira Dos Santos (brazil) 10-0
- a nyolcaddöntőben a román Bucur következhet majd

74 kg: Cleopas Ncube (kanadai) - Nagy Mihály 10-0
- Misi legyőzőjét a következő körben a dél-koreai 10-7-re megverte, ezzel Nagy búcsúzott a versenytől

97 kg: Magomedgadzsi Nurov (macedón) - Szmik Attila 4-1
- Szmik a vigaszágra sem jutott be, hiszen a macedónt a következő körben 8-5-re megverte a fehérorosz

Nyolcaddöntők:
57 kg:
Molnár József - Mude Csi (kínai) 10-0
- következik a tadzsik, aki 8-4-re verte a német Ej-ezüstérmest


65 kg: George Bucur (román) - Lukács Norbert 10-2
- Bucur az elődöntőben csak egy hajszállal maradt alul a kanadaival szemben, így Luki búcsúzott

Negyeddöntő:
57 kg: Hikmatullo Vohidov (tadzsik) - Molnár József 8-5
- Józsi legyőzője az elődöntőben 16-6-ra kapott ki a töröktől, ezzel a csepeli birkózó búcsúzott


Sorsolás:

57 kg (21 induló). Molnár József (Csepeli BC)

Az abonyi származású Molnár József az első világkvalifikációt kihagyta Mongóliában, ám az utolsó lehetőséget a kvóta megszerzésére ő is megpróbálja kihasználni Törökországban. Józsinak a mérlegelésnél sikerült a felső ágra sorsolnia, ahol a 29 éves kínai Mude Csi lesz majd az ellenfele. Amennyiben sikerül a 2012-es egyetemi-világbajnokág bronzérmesét legyőznie Molnárnak, jöhet várhatóan az Ej-ezütérmes német Marcel Ewald a négy közé jutásért. Az esetleges magyar győzelmet követően az ág másik feléről moldovai, török, svájci vagy lengyel érkezhet a kvótamérkőzésre.
3 győztes mérkőzés kell az olimpiai kvótát érő döntőhöz!


65 kg (32 induló). Lukács Norbert (Csepeli BC)

Lukács Norbert súlycsoportjába mérlegeltek a legtöbben Isztambulban. A harminckét fős mezőny felső ágára került a csepeli versenyző, ahol elsőként a brazil Messias Moreira dos Santosal fog megküzdeni. Első ránézésre a brazíliai sportoló azért kezdett el birkózni, mert Rióban rendezik az olimpiát, hiszen a nemzetközi adatbázis szerint nincs komolyabb jegyzett eredménye. Luki amennyiben hozza a kötelezőt a tizenhat közé jutásért, a nyolcaddöntőben a kirgiz Dogdurbek vagy a román Bucur személyében már jóval komolyabb ellenfél érkezhet.
4 győztes mérkőzés kell az olimpiai kvótát érő döntőhöz!


74 kg (27 induló). Nagy Mihály (ESMTK)

Nagy Mihály a lehető legmesszebb sorsolt a felső ágtól, hiszen a legnagyobb számot választotta mérlegelésnél. Selejtezni fog, a kanadai Ncube ellen, aki már 2010-ben bronzérmes volt a Pán-amerikai bajnokságon, ám legjobb eredménye nem ez, hanem a 2014-ben szerzett vb-ötödik helyezése. Misinek mindenképp hoznia kell a mérkőzést, ha az olimpiai kvótát vette célul, sőt, a továbbiakban is diadalmaskodnia kell a puerto rico-i vagy a dél-koreai ellen, majd várhatóan az olimpiai negyedik lengyel Brzozowski ellen is. És ha mindez sikerülne, még akkor is “csak” a négy közé jutott be az erzsébeti kiválóság.
4 győztes mérkőzés kell az olimpiai kvótát érő döntőhöz!


86 kg (26 induló). Ebben a súlycsoportban Veréb István már megszerezte a kvótát!

 

97 kg (25 induló). Szmik Attila (Csepeli BC)

Szmik Attila Nagy Mihályhoz hasonlóan selejtezővel kezdi meg a vasárnapi versenyt. Ellenfele az orosz származású, ám macedón színekben versenyző Nurov lesz, aki e nemzetet képviselve még csak egy világversenyen vett részt, a 2016-os rigai Európa-bajnokságon, ahol 11. lett. Attila amennyiben győzni tud, a második körben az Eb-ezüstérmes fehérorosz Ivan Jankovszkival nézhet majd farkasszemet. Ezt a két mérkőzést megnyerve, talán már a nehezén túl lenne a csepeli színeket erősítő 97 kilogrammos birkózó.
4 győztes mérkőzés kell az olimpiai kvótát érő döntőhöz!


125 kg (19 induló). Ebben a súlycsoportban Ligeti Dániel már megszerezte a kvótát!