Cikk keresés:    

Olimpiai keretösszetartás

2016. 05. 26., írta: Deák Zsigmond, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Németh Szilárd elnök jelenlétében a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) vezetése keretösszetartást szervezett az olimpiára kijutott versenyzőinknek.

Németh Szilárd hangsúlyozta, nem egy szokásos versenyről van szó, hanem olyanról, amely nem sok adatik egy sportoló életében, az eredményekre pedig az egész ország odafigyel. Az esetleges sikerrel egy egész életet meg lehet alapozni, s akadnak a mostani kvótások közül, akiknek valószínűleg ez az utolsó esélyük erre. Felhívta a figyelmet, hogy önmaguk mellett a magyar sportágat, a magyar nemzetet is képviselik majd a mieink a riói szőnyegen.

Farkas Tibor főtitkár a gyakorlati tudnivalókról beszélt, az utazás, a doppingkontroll, az akkreditáció, a biztonság, a szerelés kérdéseiről. Az orvosi tényezőkről dietetikus, pszichológus, teljesítmény-diagnosztikus tartott tájékoztatót. A szakvezetők a felkészülés menetét vázolták, kiderült, hogy minden szakág komoly külföldi edzőtáborokon is részt vesz majd, a kötöttfogásúak például Grúziában és Törökországban, a szabadfogásúak Iránban, Lengyel- és Spanyolországban, a nők Ukrajnában, Bulgáriában.

Az MBSZ vezetése azt is bejelentette, hogy felkészülési juttatásként fejenként 1-1 millió forintot biztosít a nyolc kvótás számára.