Cikk keresés:    

Négy kadet kötöttfogású birkózónk is győzött Zágrábban

2016. 05. 16., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: hhs.hr, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Kadet kötöttfogású válogatott keretünk is meghívást kapott a zágrábi “Croatia Open 2016” elnevezésű nemzetközi viadalra, ahol talán először jött össze ilyen szép létszámú megmérettetés a szomszédos ország szövetségének szervezésében. A magyar csapat tizennégy versenyzővel állt rajthoz, akik közül tizenegyen érmet vehettek át az eredményhirdetés során. Négy aranyérmünket ezúttal Pásztor Richárd, Török Tamás, Lévai Tamás és Takács István érdemelte ki a tizenkét országot felvonultató viadalon.

Horvátországból, Magyarországról, Svédországból, Svájcból, Bulgáriából, Németországból, Lengyelországból, Ausztriából, Olaszországból, Szerbiából, Szlovéniából és Szlovákiából összesen 104 birkózó gyűlt össze az idei év egyik legszínvonalasabb horvát megmérettetésére. A Struhács György és Pap Ferenc vezette magyar csapat is természetesen harcba szállt az Európa-bajnokságra való felkészülést figyelmebe véve. A mieink közül többen is szépen teljesítettek, így négyen is a dobogó tetején végeztek. Érdekesség, hogy egy-egy súlycsoportban magyar-magyar elleni össecsapások is voltak, ami a címeres mez sorsába is komolyan bele szólhat. Ilyen volt példuál az 54 kilogrammosoknál a ceglédi Török Tamás és az érdi Váncza István mérkőzése is, ahol Török ezúttal pontozással legyőzte a kadet vb-bronzérmes Vánczát, de mindenképp meg kell említeni a 85 kilóban Szőke Alex és Kismóni Botond találkozóját is. Az erzsébeti Szőke immáron sokadik alkalommal múlta felül a dorogiak kadet vb-bronzérmesét.

A magyar alakulat végül nyolc súlycsoportban is érmet, érmeket ünnepelhetett, hiszen tizennégy birkózónk közül négynek arany-, kettőnek ezüst-, valamint ötnek bronzérmet akaszthattak a nyakába. A remek eredményeknek köszönhetően a csapatpontversenyben is az élen végzett Magyarország, megelőzve a svédeket és a lengyeleket, akik a dobogó második és harmadik fokáig jutottak a horvát fővárosban.

A magyar csapat eredményei:
42 kg: 1. Pásztor Richárd (Balkány SE)
54 kg: 1. Török Tamás (Ceglédi VSE)
69 kg: 1. Lévai Tamás (Dorogi NC)
76 kg: 1. Takács István (BVSC-Ganz-Jászkisér)

46 kg: 2. Kecskeméti Dávid (Ceglédi VSE)
100 kg: 2. Vátzi Roland (Dorogi NC)

42 kg: 3. Spányik Ákos (Dorogi NC)
54 kg: 3. Váncza István (Érdi Spartacus)
63 kg: 3. Putnoki Zsolt (Dorogi NC)
76 kg: 3. Vitek Dáriusz (Dorogi NC)
85 kg: 3. Szőke Alex (ESMTK)

85 kg: 5. Kismóni Botond (Dorogi NC)

Csapatpontverseny:
1. Magyarország
2. Svédország
3. Lengyelország

Részletes eredményeket ITT lehet megtekinteni!

A kadet kötöttfogású nemzetközi versenyen Magyarország színeiben Lőrik Zsombor bíróként vett részt.