Cikk keresés:    

Négy érem a szabadfogású veterán világbajnokságon

2015. 10. 16., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Görögország fővároságban, Athénban zajlik jelenleg is a 2015. évi veterán világbajnokság szabad- és kötöttfogású versenye, valamint a birkózás történetében először a női veteránok küzdelmei. Magyarország férfi szabadfogásban tizennégy birkózóval képviseltette magát, akik közül Sipos Csaba, Jászkai Imre, Márta Mihály és Toma Mihály is dobogóra állhatott.

Az A, C, D, E, F és G kategóriában szurkolhattunk legidősebb versenyzőinknek, a veteránkorú birkózóknak, akik a világbajnoki érmekért csaptak össze számos ország résztvevőivel Athénban. A mieink közül a legkiemelkedőbb eredményt az 1975-ös minszki világbajnokság bronzérmese, Toma Mihály érte el, aki a G (legidősebbek kategóriája) kategória 85 kilójában három győzelem után fináléba jutott, ott azonban nem sikerült az újabb bravúr, 11-6-nál betusolta orosz ellenfele, így fantasztikus ezüstérmet szerzett súlycsoportjában. A magyar csapat további három éremnek örülhetett, hiszen a dobogó harmadik fokára állhatott az F kategória 58 kilójában Márta Mihály, a 69 kilójában Jászkai Imre, valamint az A kategória 69 kilójában Sipos Csaba is. Volt, aki csak épphogy lecsúszott az éremről, hiszen ötödik lett Sipeki Károly (C - 85 kg), Lakatos Győző (D - 85 kg) és Szalay Péter (G - 69 kg) is.
 
A szabadfogású világbajnokság magyar érdekeltségei:
 
A-kategória:
69 kg (11 induló): 3. Sipos Csaba (2 győzelem, 1 vereség)
 
C-kategória:
85 kg (15): 5. Sipeki Károly (2 győzelem, 2 vereség)
Kiesett a versenyből: Drabant Tibor (76 kg, 1 vereség) és Dezsereczky István (130 kg, 1 vereség)
 
D-kategória:
85 kg (21): 5. Lakatos Győző (2 győzelem, 2 vereség)
Kiesett a versenyből: Juhász Sándor (69 kg, 1 győzelem, 1 vereség), Páli Sándor (69 kg, 1 vereség) és Földesi István (1 győzelem, 2 vereség)
 
E-kategória:
Kiesett a versenyből: Hencz Gyula (76 kg, 1 győzelem, 1 vereség) és Jászkai István (85 kg, 1 vereség)
 
F-kategória:
58 kg (7): 3. Márta Mihály (1 győzelem, 1 vereség)
69 kg (6): 3. Jászkai Imre (1 győzelem, 1 vereség)
 
G-kategória:
85 kg (9): 2. Toma Mihály (3 győzelem, 1 vereség)
69 kg (5). 5. Szalay Péter (4 vereség)
Kiesett a versenyből: Borbély Gyula (85 kg, 1 vereség)

Részletes eredményekért kattints IDE!
 
A kötöttfogású versenyről a világbajnokság zárónapját követően tudósítunk!
Sok sikert kívánunk minden magyar versenyzőnek!