Cikk keresés:    

Martin Gábor: „Megérte elmenni Kirgizisztánba”

2023. 01. 27., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A női válogatott és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) hat növendéke számos világklasszissal közel két hetet edzőtáborozott Kirgizisztánban. A csapatot az U23-as női válogatott vezetőedzője, a KIMBA női szakágának vezetője, Martin Gábor vezette, vele beszélgettünk a tapasztalatokról.

  • „A kirgiz elnök rendelte el, hogy a női birkózóknak saját bázisa legyen – nemrég adták át a komplexumot a fővárosban, Biskekben, ide érkeztünk mi is. Olyannyira új volt minden, hogy a szálláson található bútorokon még rajta volt a fólia – így Martin Gábor. – Három szőnyegnyi az edzőfelület, az alatta lévő szinten hatalmas konditermet létesítettek. Az épületben egyébként tizenöt szoba és étterem is található, úgyhogy gyakorlatilag tényleg mindent elértünk néhány lépés megtételével.”

Martin Gábor elmondta, körülbelül ötven-ötvenöt hölgy vett részt a táborban, a helyieken és rajtunk kívül kazahok, moldovaiak, lengyelek, norvégok, észtek, litvánok és olaszok, több olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló is.

  • „Mindegyik súlycsoportban számos kiemelkedő képességű birkózó jelent meg. Már a technikai gyakorlatok is küzdő jellegűek voltak, a birkózás nagyon keménynek bizonyult. Az edzések rövidebbek, ám sokkal intenzívebbek annál, mint amihez hozzászoktunk – körülbelül nyolcvan percig tartottak, s utánuk mindig egyéni technikai gyakorlásra került sor, ami különösen hasznos volt, mindenki segített a másiknak. Előfordult olyan nap, amikor mindenki öt kontrollmeccsen lépett szőnyegre, ezek is jól sikerültek, a fiataljaink csipegettek pontokat a klasszisoktól. Az edzéshez való hozzáállására és a motivációra sem panaszkodhatok, a lányok élvezték a programot, s mindenki keményen beleállt a munkába. Örülök, hogy betegségek nélkül, apró húzódásokkal megúsztuk ezt a közel két hetet.”

A szakember összességében nagyon elégedett a Kirgizisztánban történtekkel, szerinte rendkívül hasznos napokat töltöttek Biskekben:

  • „Városnézésre és túrázásra nem igen nyílt lehetőségünk, nagyon hideg volt, mínusz tíz fok körül mozgott a hőmérséklet. De nem panaszkodhatunk semmire, nagyon figyeltek ránk, az étkezés is abszolút rendben volt. Néhány nap alatt át kellett állnunk az időeltolódás miatt, de a második héten már mindenki maximális fordulatszámon pörgött. Nem kérdés, megérte elmenni, nagyon fontos tapasztalatokkal gazdagodtunk, sokat tanultak a lányok. Remélem, a jövőben is lesz lehetőségünk hasonlóra!”

Martin Gábor azt is elárulta, hogy a február 1. és 5. között Zágrábban zajló felnőtt nemzetközi versenyt követően ugyancsak nívós női edzőtábor veszi kezdetét, ám ezúttal idehaza, mégpedig Tatán, ahová többek között az Egyesült Államok és Kína is rendkívül nagy csapattal érkezik.