Cikk keresés:    

Losonczi Dávid 97 kilóban nyert az UWW-rangsorversenyen

2022. 06. 22., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Nem akármilyen meglepetéssel indult a római UWW-rangsorverseny, hiszen az eredetileg 87 kilogrammos Losonczi Dávid óriási skalpokat gyűjtve megnyerte a 97 kilogrammosok versenyét. Dávid aranyérme mellett további egy ezüst- és három bronzérmet is szerzett a magyar küldöttség a szerdai versenynapon.

Tizenhét nemzet közel száz kötöttfogású birkózója vesz részt a 2022. évi UWW-rangsorversenyen Rómában, amelyet még év elejéről halasztott el a birkózószövetség.

A magyar küldöttség a verseny nyitónapján hét versenyzővel volt érdekelt, ebből hárman a 87, ketten pedig a 97 kilóban szálltak harcba az érmekért. 

Érdekesség, hogy mivel az UWW szabályzata szerint a rangsorversenyeken egy nemzetből maximum hárman versenyezhetnek egy súlycsoportban, ezért az erzsébeti Losonczi Dávid a 97 kilóban volt kénytelen birkózni.

Az U23-as vb-ezüstérmes azonban egy pillanatra sem riadt meg a nagyobb kategóriától, sőt, mi több, olyannyira belelendült, hogy az aranyéremig meg sem állt. Pedig voltak kemény ellenfelek, kezdésként rögtön a junior-világbajnok litván Laurinaitis, majd az elődöntőben a tokiói olimpia ötödik helyezettje, a budapesti Eb-ezüstérmese, a finn Savolainen és végül a fináléban a Szőke Alexet is legyőző Eb-második olasz Kakhelashvili is. Losonczi mindegyiken könyörtelenül átgázolt, amivel igencsak meglepte a római megmérettetésre kilátogatókat.

Eközben a súlycsoport másik ágán a hosszú rehabilitációt igénylő sérüléséből visszatért Szőke Alex is dobogóra állhatott. Vb-ezüstérmesünk kezdésként török, majd cseh riválisával is elbánt, míg a negyeddöntőben egy azerit múlt felül. Az elődöntőben már nem bírt a grúz származású olasszal, akció nélküli mérkőzésen kikapott, ám a bronzcsatában újra diadalmaskodni tudott az iránival szemben.

Izgalmas ütközetekből a 87 kilogrammos súlycsoportban sem volt hiány, már csak azért sem, hiszen három magyar is válogatózik a címeres mezért. Lévai Tamás, Takács István és Szilvássy Erik közül utóbbi jutott a legtovább, méghozzá igencsak bíztató birkózással. A csepeli versenyző az olasz és a svéd után Lévait is legyőzte, valamint a döntőben is partiban volt az Eb-második azerivel, végül csak 1-1-gyel kapott ki és lett második helyezett, miközben Lévai és Takács a dobogó harmadik fokán végzett. 

A magyar versenyzők mérkőzései:

Körmérkőzések (63 kg):
1. forduló: Justas Petravicius (litván) – Kecskeméti Krisztián 9-0
2. forduló: Razvan Arnaut (román) – Kecskeméti Krisztián 7-5

Selejtezők:
67 kg: Hasrat Jafarov (azeri) – Torba Erik 8-0
87 kg: Szilvássy Erik – Simone Fidelbo (olasz) 8-1
87 kg: Takács István – Alan Vera Garcia (amerikai) 4-0
87 kg: Lévai Tamás – Nicu Ojog (román) 4-3
97 kg: Szőke Alex – Beytullah Kayisdag (török) 5-1
130 kg: Sabah Shariati (azeri) – Vitek Dárius 8-0

Nyolcaddöntők:
97 kg: Losonczi Dávid – Vilius Laurinaitis (litván) 5-0
97 kg: Szőke Alex – Artur Omarov (cseh) 3-1

Negyeddöntők:
87 kg: Szilvássy Erik – Kristoffer Berg (svéd) 5-0
87 kg: Islam Abbasov (azeri) – Takács István 10-4
87 kg: Lévai Tamás – Emincan Enez (török) 5-1
97 kg: Losonczi Dávid – Aleksander Stjepanetic (svéd) 6-0
97 kg: Szőke Alex – Arif Niftullayev (azeri) 3-1

Elődöntők:
87 kg: Szilvássy Erik – Lévai Tamás 2-1
97 kg: Losonczi Dávid – Arvi Savolainen (finn) 5-0
97 kg: Nikoloz Kakhelashvili (olasz) – Szőke Alex ’1-1 (később szerzett ponttal)

Vigaszági mérkőzések:
67 kg: Niklas Öhlen (svéd) – Torba Erik 4-2
87 kg: Takács István – Ranet Kaljola (észt) 9-8
130 kg: Cohlton Schultz (amerikai) – Vitek Dárius 4-2

Bronzmérkőzések:
87 kg: Takács István – Alex Kessidis (svéd) (a svéd sérülés miatt visszalépett)
97 kg: Szőke Alex – Medi Balihamzadeh (iráni) 7-4

Döntők:
87 kg: Islam Abbasov – Szilvássy Erik ’1-1 (később szerzett ponttal)
97 kg: Losonczi Dávid – Nikoloz Kakhelashvili (olasz) 2-1