Lőrincz Viktor ezüst-, Szabó László bronzérmes Törökországban
2015. 04. 05., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
A törökországi mini világbajnokságon a ceglédi vb-bronzérmes Lőrincz Viktor döntőbe jutott a 85 kilogrammosok között, ott azonban 2-2-re, utolsó akcióval kikapott a török Basartól. A 75 kg-ban Szabó László a vigaszágon végig menetelve bronzért birkózhatott, ahol technikaival múlta felül fehérorosz ellenfelét.Magyar idő szerint 12 órától az isztambuli Ahmet Cömer Sportcsarnok három szőnyegén megkezdődött a 33. Vehbi Emre & Hamit Kaplan nemzetközi kötöttfogású verseny második napja. Magyarországot a 75 kilóban Szabó László képviselte, aki a nyolcaddöntők során a törökök vb-bronzérmesével csapott össze. A mérkőzés első félidejében mindkét versenyzőt megintették, de térdelőhelyzetből egyikük sem tudott értékelhető akciót végrehajtani, így 0-0-val mentek szünetre. A második menetben a török kiléptette Lacit, majd belefogta a magyart egy hátraesést követően, így már 3-0-ra vezetett. A folytatásban Szabó nem tudott javítani, végül 4-0-ra kikapott a töröktől. Mivel legyőzője a fináléba jutott, Laca a vigaszágon folytathatta. Ott, elsőként látványos akciókkal törököt 8-0-ra, majd a bolgár Georgijeven hatalmas, négy pontos válldobással 4-1-re győzte le, így a súlycsoport egyik bronzérméért birkózhatott. Fehérorosz ellenfelét technikai tussal 11-3-ra győzte le a bronzcsatában, így a dobogó harmadik fokára állhatott Isztambulban.
A nap másik magyar szereplője a kétszeres vb és egyszeres Eb-bronzérmes Lőrincz Viktor volt, aki a 85 kilogrammosok között küzdött. Viktornak sikerült a súlycsoport döntőjébe jutni, miután litván, kazah, török és román vetélytársait is legyőzte. A fináléban a törökök junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmese, Metehan Basar nézett farkasszemet Viktorral. A mérkőzés magyar fölénnyel kezdődött, hiszen Viktornak a hazai pálya ellenére sikerült kétszer is megintetnie ellenfelét, majd a második térdelőhelyzetet kihasználva, remek felfordításnak köszönhetően már 2-0-ra vezetett a ceglédi birkózó. A mérkőzés folytatásában Viktort is kétszer megintették, ám a törökkel ellentétben neki sikerült kivédekezni a lenti helyzetet. Alig tizenöt másodperc volt hátra, mikor Lőrincz 2-1-s vezetésnél kilépett a zónából, így a török utolsó akcióval, 2-2-re átvette a vezetést és megnyerte a finálét. Viktor ezúttal kénytelen beérni az szépen csillogó ezüstéremmel.
A vasárnapi nap végeredménye:
66 kg
1. Abdulsamet Ugurlu (török)
2. Ajbek Jenszehanov (kazah)
3. Cengiz Arslan (török) és Szmagi Bolkvadze (grúz)
75 kg
1. Emrah Kush (török)
2. Mark O. Madsen (dán)
3. Zurab Datunasvili (grúz) és SZABÓ LÁSZLÓ
85 kg
1. Metehan Basar (török)
2. LŐRINCZ VIKTOR
3. Ildem Kansu (török) és Rusztem Aszakalov (üzbég)
130 kg
1. Riza Kayaalp (török)
2. Aslan Ali Nail (török)
3. Benhan Mehdizadeh (iráni) és Murat Ramonov (kirgiz)