Ligeti Dániel szerezte Magyarország nyolcadik olimpiai kvótáját!
2016. 04. 23., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
A szabadfogásúak versenyén a 125 kilogrammos Ligeti Dániel régi önmagára emlékeztetve három mérkőzést nyert meg remek birkózással, így bejutott a súlycsoport döntőjébe, ami olimpiai kvótát jelent a szombathelyi kiválóság számára. Dani az indiai, bolgár és kirgiz versenyzők legyőzésével Magyarország nyolcadik, azonbelül a szabadfogás második olimpiai kvalifikációját szerezte meg. Az aranyéremért a kínai Deng volt az ellenfele, de Ligi visszalépett a mérkőzéstől, így a dobogó második fokára állhatott fel. Szintén nagy esélye volt az olimpiai kvóta megszerzésére a 74 kilogrammos Nagy Mihálynak, ám két győztes mérkőzés után a bolgár elleni elődöntőt, majd a moldovai ellen bronzmérkőzést is elveszítette az erzsébeti tehetség. Ötödikként zárt, ami sajnos kevésnek bizonyult az olimpiai kvótához. A nap harmadik magyar birkózója, a 97 kilogrammos Szmik Attila megnyerte selejtező mérkőzését, ám a nyolcaddöntőben egy hazai versenyzőtől pontozásos vereséget szenvedett és búcsúzott a versenytől.A magyar versenyzők mérkőzései:
Selejtező:
97 kg: Szmik Attila - Firuz Jakubov (tadzsik) 4-0
- jöhet a mongol Ázsia-bajnok, aki 10-0-ra verte a törököt
Nyolcaddöntők:
74 kg: Nagy Mihály - Raman Csitadze (fehérorosz) 11-10
- Misi győzelmével bejutott a legjobb nyolc közé, így a negyeddöntőt az örmény Eb-ezüstérmessel birkózhatja
97 kg: Huderbulga Dorjhand (mongol) - Szmik Attila 2-0
- a mongol versenyző az elődöntőig jutott, ott azonban 9-2-re kikapott az üzbég Ibragimovtól, így Szmik búcsúzott a versenytől
125 kg: Ligeti Dániel - Szumit Szumit (indiai) 6-4
- következik az Eb-bronzérmes bolgár Ilijev, aki 6-5-re verte meg a román Csintoant
Negyeddöntők:
74 kg: Nagy Mihály - Grigor Grigorjan (örmény) 10-6
- Misi egy mérkőzésre a kvótától, a bolgár Ivanovot kell legyőznie, aki moldovait és németet vert ma
125 kg: Ligeti Dániel - Ljuben Ilijev (bolgár) 7-3
- Dani remek birkózással került az elődöntőbe, ahol visszavághat a Las Vegas-i vereségért az Ázsia-bajnok kirgiznek
Elődöntők:
74 kg: Georgi Ivanov (bolgár) - Nagy Mihály 10-7
- Misi ezzel egyenes ágon nem tudott kvótát szerezni, azonban ha sikerül megnyerni a bronzcsatát, ismét harcba szállhat a riói repülőjegyért
125 kg: Ligeti Dániel - Ajaal Lazarev (kirgiz) 4-0
- Dani ellenfele a döntőben a másik ág kvótása, a kínai vagy a lengyel lesz majd
Ligeti Dániel ezzel a szabadfogás második, míg a magyar birkózás nyolcadik olimpiai kvótáját szerezte meg a riói játékokra!
Bronzmérkőzés:
74 kg: Jevgenj Nedealko (moldovai) - Nagy Mihály 9-2
- Misi az ötödik helyen zárt, amiért nem jár olimpiai kvóta
Döntő:
125 kg: Zivej Deng (kínai) - Ligeti Dániel - Ligeti visszalépett a mérkőzéstől!
Sorsolás:
57 kg (18 induló). Magyarország ebben a súlycsoportban nem indít versenyzőt!
65 kg (27 induló). Magyarország ebben a súlycsoportban nem indít versenyzőt!
74 kg (25 induló). Nagy Mihály (ESMTK)
Az erzsébeti U23-as Eb-bronzérmes Nagy Mihály az ötös szám kihúzásával a súlycsoport felső ágára került és szerencséjére selejteznie sem kell, így majd csak a nyolcaddöntők során csatlakozik be a versenybe. Misi ellenfele a fehérorosz Raman Csitadze lesz majd, aki az idei U23-as Európa-bajnokságon a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Amennyiben Misinek sikerül győznie első mérkőzésén, a másodikra a görög, örmény, kirgiz hármasból minden bizonnyal az Eb-ezüstérmes örmény Grigor Grigorjan érkezhet majd ellenfélként. Nagy Mihályra összesen három győztes mérkőzés vár az olimpiai kvótáig.
86 kg (23 induló). Magyarországnak ebben a súlycsoportban már Veréb István megszerezte a kvalifikációt!
97 kg (18 induló). Szmik Attila (Csepeli BC)
A dunaharaszti származású Szmik Attilának sajnos nem sikerült a táblára kerülnie, a tizenhatos számmal selejtezőt kell vívnia a tadzsik Jakubovval, aki két évvel ezelőtt aranyérmet szerzett a kadet Ázsia-bajnokságon. Amennyiben Attila hozza a kötelezőt, jöhet a görög vagy a mongol versenyző a nyolcaddöntőben. Szmiknek a kvótát érő döntőhöz összesen négy győztes mérkőzés szükséges.
125 kg (18 induló). Ligeti Dániel (Haladás VSE)
Ligeti Dániel ugyancsak az alsó ágra sorsolt, de mivel csak tizenheten vannak, ezért nem kell selejteznie. A nyolc közé jutásért is könnyű ellenfél jutott a szombathelyi tehetségnek. Az indiai Szumit nem okozhat különösebb problémát, majd jöhet a román Csintoan, vagy a bolgár Ilijev mérkőzés győztese, ahol ugyancsak jogosan várhatjuk el Ligi győzelmét. Az esetleges elődöntőben a venezuelai, mexikói, puerto rico-i, szlovák, kirgiz ötös közül várhatóan utóbbi kettő valamelyike lehet Dani ellenfele az olimpiai kvótáért.
A mérkőzések magyar idő szerint hajnali 2 órakor kezdődnek meg Mongóliában, amit az UWW élőben közvetít az interneten: https://unitedworldwrestling.org/event/1st-og-world-qualifying-tournament