Kezdetét veszik a csapatbajnoki csoportmérkőzések
2015. 10. 07., írta: Deák Zsigmond, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Szerdán este hattól Pesterzsébeten megkezdődnek az idei első osztályú csapatbajnoki küzdelmek. Három trió tagjai feszülnek majd egymásnak, a B csoport azért rajtol a másik kettőnél hamarabb, mert a Dunaferr több birkózója érdekelt lesz a jövő heti görögországi veterán világbajnokságon. Az újvárosiakon kívül a házigazda ESMTK és a Cegléd első csapata alkotja ezt a hármast, a csatákat honlapunkon keresztül online is követni lehet majd.Az élő közvetítés itt lesz elérhető 18 órától: www.livesite.hu/hu/esemeny/285/
Ami a többi indulót illeti, az A csoportban a Vasas, a Dorog I. és a Kecskeméti TE, a C-ben pedig a címvédő FTC I., a Csepeli BC I. és a Haladás VSE érdekelt, ők a jövő héten vágnak bele az alapszakaszba. A visszavágókra október legvégén kerül sor, a helyosztók ideje november első, illetve harmadik hete. A csoportelsők harcolnak majd a dobogós helyekért, s az ő visszavágó körükre november 18-án, 18 órától igazán méltó kulisszák között, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban kerül sor. Az eseményt az M4 Sport csatorna is az élő műsorára tűzi. Az esemény fényét emelheti, hogy napjaink két legjobb női birkózója, Sastin Marianna és Barka Emese a mérkőzések között itt döntheti el két győzelemig tartó válogatón, ki célozhatja meg 58 kilóban az olimpiai szereplést.
Tavaly az FTC, az ESMTK és a Vasas vívta a végső küzdelmeket szintén a Nemzeti Sportcsarnokban, telt ház előtt, szenzációs hangulatban. Végül a ferencvárosiak végeztek az élen az erzsébeti és az angyalföldi alakulatot megelőzve. A kiírás szerint most is lehet vendégjátékosokat szerepeltetni, összesen hármat, de mérkőzésenként csak kettő szerepelhet.