Cikk keresés:    

Információk az októberi birkózóversenyekről

2020. 10. 02., írta: MBSZ, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Szeptember 29-én Tatán, az olimpiai edzőtáborban tartott ülést a szakmai és utánpótlás bizottság, melyen többek között az októberi versenyekről is döntés született.

Októberben a következő versenyek kerülnek megrendezésre:

  • Október 10. Serdülő kötöttfogású és női országos verseny
  • Október 11. Serdülő szabadfogású országos verseny
  • Október 17. Diák I-es kötött- és diák II-es szabadfogású verseny (3 régióra osztva: Kelet, Nyugat, Budapest és Pest Megye összevonva)
  • Október 24. Diák I-es szabadfogású verseny (3 régióra osztva: Kelet, Nyugat, Budapest és Pest Megye összevonva)

A serdülő mezőnyt megvizsgálva arra a következtetésre jutott a bizottság, hogy régiónként 11 súlycsoportra mindössze 30-40 nevező várható, ezért ennek a korosztálynak országos verseny lesz megtartva, ami nem országos bajnokság!

A különböző korosztályok között az úgynevezett „átbirkózás” (diák I-ből serdülőbe, valamint diák II-ből diák I-be) jelen állás szerint nem engedélyezett.

Diák leány korosztályban továbbra is meghívásos versenyek rendezését javasoljuk, viszont diák I-es és diák II-es korosztályban lányok is elindulhatnak a saját mért súlycsoportjukban.

Az október 17-re és 24-re tervezett versenyekre régiónként rendezők jelentkezését várjuk (határidő: október 7. szerda)

A versenyek rendezési feltételei:

  • A versenyzői nevezéssel együtt el kell küldeni a kisérők (szülők és edzők) névsorát is, mert a belépés csak ez alapján lehetséges, az össz. létszám pedig nem érheti el az 500 főt!
  • Megfelelő méretű terem (110 fő nevezése felett kötelező a 3 szőnyeg) és lelátó szükséges a járványügyi előírások betartása érdekében (pl.: lehetőség szerint az egymás közti 1,5 m távolság betartása)
  • A kitöltött epidemiológiai kérdőív (szülői nyilatkozat) összegyűjtése a versenyzőktől, valamint a kisérőktől
  • Belépéskor mindenkinek lázmérés és kötelező kézfertőtlenítés
  • Fertőtlenítő szerek kihelyezése a terem több pontján is
  • Maszk használata a szőnyegen lévő versenyzők, edzők és a bíró kivételével mindenki számára kötelező
  • A szőnyegek többszöri fertőtlenítése a verseny ideje alatt

Tájékoztatunk mindenkit, hogy az idei versenytámogatási rendszer megváltozott, a régiós versenyek után járó összeg 300.000,- Ft/nap!