Hát nem aranyosak?
2015. 06. 17., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Hű, de jó kis párbaj ez! A világbajnok Sastin Marianna (ezt megelőzően hétszer is ott állt a világversenyek dobogóján) és a világ-, és Európa-bajnoki bronzérmes Barka Emese Bakut is meghódította. Arany és arany. Kell ennél szebb? Persze, hogy nem, de az igazi végkifejlet még hátra van.
A két világklasszis döntetlenre áll, legalább is abban a csatában, amit a világbajnoki részvételért vívnak, és mint tudjuk, a végső cél a riói olimpia. Az 58 kilósok súlycsoportját célozták meg mindketten, Bakuban Marianna a 60 kilósokat, Emese az 58 kilósokat gyűrte le, és most július végére készülnek, a végső összecsapásra, a lengyelországi versenyre, ahol sok minden eldől, ahol új fejezet kezdődik.
Ha a válogatókat nézzük, Bulgáriában Emese győzött, a németországi Dormagenben Marianna volt a jobb, most az Európa-játékokon mindketten átléptek a mezőnyön. Mi, kívülállók, jóleső izgalommal figyelhetjük a csatát, mert van két világklasszisunk, akik a női birkózósportunk példaképei. Van két profi versenyzőnk, akik mindent tudnak egymásról, és mindent meg is tesznek azért, hogy a csúcsra jussanak. Jól gondolkodott a Vasas vezetősége is, amikor úgy döntött, hogy mindkettejüket az angyalföldi klubba hívja. Csak nyertek az ügyön a piros-kékek.
Nehogy valaki azt higgye, hogy Baku maga volt a sétagalopp, csak hát a két lány (bocsánat a kifejezésért, hiszen nők a javából) olyan hihetetlen energiával, tekintélyt parancsoló erővel „csomagolta” össze az ellenfeleket, hogy az csuda. Sastin Marianna ismét legyőzte vb-döntős ellenfelét (Budapest déja vu), a bolgár Tajbe Juszeint, a kétszeres világbajnoki ezüstérmest, vb-bronzérmest, aztán később a döntőben egyszerűen „megette” a junior világ-, és Európa-bajnok orosz Lipatovát. Barka Emese a végjátékban először az Eb-második, és hazai pályán birkózó azeri Netrebát takarította el az útból, végül az aranymeccsen az ukránok EB-dobogósa, Tatjana Lavrencsuk sem tudott ellenállni neki. De lehet neki ellenállni? Hiszen Emese most állt életében először a dobogó legmagasabb fokára felnőtt világversenyen, egy gátat átszakított.
Arra gondolok néha, hogy ez a két magyar birkózó mostanság talán egy kanál vízben is meg tudná egymást fojtani, de aztán elhessegetem a botor gondolatot, mert mindketten nagyon kulturáltan viselik a feszült helyzetet, miközben tudják, hogy Lengyelországban már kicsomagolásra vár az a szőnyeg, amelyen a végső összecsapás következik. Aki nyer, Las Vegas-t nyeri, és ha már ott van Amerikában, akkor…
Valamelyikük befejezi a mondatot. Addig is marad a várakozás, a kissé puskaporos levegő. A sors is kajánkodik egy sort, mert – mint köztudott – Sastin Marianna férje és edzője Wöller Ákos, a női válogatott főnöke. Barka Emese edzője Ritter Diletta, és ugye, ők mind a négyen egy szekeret húznak, a válogatottét és a klubjukét, és persze Ákos meg Diletta egyúttal a bakui női csapat két edzője is. Pikáns a dolog.
De nem nyújtom tovább, csak megjegyzem: én élvezem a viaskodást, mert nem öncélú, van értelme, és örömteli, hogy nincs bérelt hely az 58 kilósok súlycsoportjában, amely egyben olimpiai súlycsoport is. Wöller Ákos szövetségi kapitány korrekt módon döntött azzal, hogy a válogatózásra három versenyt jelölt ki a két kiváló birkózó számára. Még annyit érdemes hozzáfűzni, hogy ezzel a párharccal - amelyet most már a két bakui aranyérem is fényesít és hitelesít, és amely immár beszédtéma – a magyar birkózósport csak nyer, bár félek, hogy ezért a „szépnek” szánt utóbbi megjegyzésért szorulok Mariannától és Emesétől, elvégre mégis csak az ő bőrükre megy a játék. A kibic meg jobban teszi, ha csendben marad…
