Hat felnőtt kötöttfogású érem Chomutovból
2016. 04. 05., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
A Takács Ferenc irányította magyar kötöttfogású válogatott keret tagjai vettek részt a csehországi Chomutovban megrendezett nemzetközi viadalon, ahol hat versenyzők közül Tompa Miklós, Lőrincz Viktor és Pap Arnold is aranyéremmel térhetett haza.A rendező Csehország versenyzőin kívül a mieink német és fehérorosz birkózókkal küzdhettek meg Chomutovban, de nem az UWW, hanem csoportos lebonyolítás szerint. A fiatalos magyar csapat tagjai között az olimpiai kvótás Lőrincz Viktor is ott volt, hiszen az idei évben még csak egyetlen versenye volt, az is a rigai Európa-bajnokság. Viktor ezúttal hozta a kötelezőt, hiszen többek között a cseh Artur Omarovot is legyőzve a 85 kilogrammosok dobogójának tetejére állhatott. Szintén aranyérmet szerzett a szombathelyi Magyar Nagydíjon is remeklő Tompa Miklós. A zalaegerszegi származású, ám már kertvárosi színeket erősítő Tompa, a döntőben épp honfitársát, az egyetemi-világbajnok Kozák Istvánt múlta felül. A magyar küldötség harmadik első helyezését a 130 kilogrammos Pap Arnold érdemelte ki, miután három mérkőzést is megnyert a nehézsúlyúak között. Az arany- és ezütérmesek mellett két bronzérmesünk is lett, az 59 kilogrammos Kovács Bence, valamint az ezúttal 75 kilogrammosok között szerencsét próbáló Fritsch Róbertnek köszönhetően.
A hat érem a csapatpontversenyben ezúttal a harmadik helyezésre volt elég. Az első Csehország, míg a második Fehéroroszország lett.