Cikk keresés:    

Három aranyérem és csapatgyőzelem Szabadkán

2015. 07. 05., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Kadet kötöttfogású válogatottunk a szomszédos Szabadkán kezdte meg az Európa-bajnoki felkészülést. A számos országot felvonultató versenyen a mieink közül aranyérmet szerzett Lakatos Tamás, Kismóni Móric és Érsek Róbert is. A 76 kilogrammos Gégény Dominiket idén először győzték le.

A házigazda szerb és a magyar csapat mellett norvég, cseh, ész, osztrák, török, horvát, svéd, német, szlovák, finn, lengyel és francia birkózók küzdöttek meg a tízedik alkalommal megrendezett Refik Memisevics – Brale-emlékversenyen, amit a hagyományokhoz híven, a szerbiai Szabadkán rendeztek meg. Magyarország bő kerettel képviseltette magát a megmérettetésen, így a második, sőt, néhol a harmadik számú versenyzők is lehetőséget kaptak a bizonyításra. Bár a válogatott címeres mezek sorsa már a korábbi rangsorversenyeken eldőltek, a nemzetközi viadal is jó felmérő versenyen volt a mieink számára. Csapatunk birkózói három súlycsoportban, a 63, 69 és 100 kilóban szereztek aranyérmet, amit a ceglédi Lakatos Tamás valamint a két dorogi, Kismóni Móric és Érsek Róbert szállított. Az első helyezések mellett három ezüst-, és két bronzérmet is jegyeztek a magyar csapatnál.

Eredményeink:
42 kg: 2. Pásztor Richárd (Balkány SE)
46 kg: 2. Kecskeméti Krisztián (Ceglédi VSE-Nyársapát)
50 kg: 2. Török Tamás (CVSE)
54 kg: 3. Kecskeméti Ferenc (CVSE-Nyársapát)
58 kg: 5. Bak Gergely (ESMTK)
63 kg: 1. Lakatos Tamás (CVSE)
69 kg: 1. Kismóni Móric (Dorogi NC)
85 kg: 3. Orosz Tibor (ESMTK-KSC), 3. Kismóni Botond (Dorogi NC)
100 kg: 1. Érsek Róbert (Dorogi NC)

Csapatpontverseny: 1. Magyarország, 2. Németország, 3. Törökország