Győztek a Haladás sztárjai, de a Csepel játszotta a főszerepet
2015. 04. 27., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: facebook.com, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Ha csak az aranytényeket vesszük figyelembe, akkor a csepeliek nyertek 4-3-ra a Haladás válogatott csillagaival szemben, mert ugyan Hatos Gábor, Veréb István és Ligeti Dániel felállhatott a dobogó legfelső fokára, négy elsőséget a Csepeli BC vitt el, sőt a pontversenyben is a „szigetország” versenyzői végeztek az élen. A válogatott kerettagok zöme munkából, a kalinyingrádi edzőtáborozás és verseny után érkezett a szabadfogású országos bajnokságra.Úton a régi dicsőség felé
Bánkuti Zsolt, a Csepel edzője nem lehet elégedetlen, mert bár a szakember elvárta tanítványaitól a jó szereplést a szabadfogású ob-n, de mégis nagyon örült, hogy jól alakultak a dolgok Miskolcon. A válogatott versenyzők döntő többsége egy (esetenként két) súlycsoporttal feljebb indult, és már néhány ifjú ember is megmutogatta az oroszlánkörmeit.
"A 61 kilóban Vida Csaba szereplése és bajnoki címe rendkívül örömteli" – mondta a szakember. – "Első éves juniorként nyert felnőtt bajnokságot, és ő egyértelműen a jövő kulcsembere lehet a klubban."
A válogatott Molnár József – bár fizikailag erősebb ellenfelekkel birkózott – a 65 kilósoknál, kettővel a saját súlycsoportja felett, magabiztosan végzett az élen. Tegyük hozzá, hogy a válogatott kerettagok egyenesen Kalinyingrádból, az ottani kemény edzőtáborból jöttek.
"Lukács Norbert 70 kilóban birkózott, és egy olyan rutinos ellenféllel szemben küzdött a döntőbe jutásért, mint Wöller Gergő, de sajnos Gergő megsérült, a válla kiugrott. Sajnáltam őt, de a lehetőséget is, mert szerettem volna, ha Norbi végig birkózza a meccset, 1-0-ra vezetett, csak hát közbejött ez a balszerencsés mozzanat. Aztán a döntőben már papírforma győzelmet aratott – tette hozzá Bánkuti, aki elmondta még, hogy kellemes meglepetés érte Gulyás Zsombor kapcsán."
Zsombor (70 kilósként) a 74 kilósok között versenyzett, és akiket Miskolcon legyőzött, azoktól mostanában kikapott, de most az U23-as eb-bronzérmes Nagy Mihályt, továbbá a döntőben Molnár Bálintot is megverte. Jó jel az Európa-játékok előtt…
"A 97 kilósok döntőjével kapcsolatban az a véleményem, hogy Szmik Attila nagyon akart nyerni Hatos Gabival szemben, aki világklasszis, és az ob-ra feljött ebbe a súlycsoportba, de valahogy az volt az érzésem, hogy a bírók a kelleténél jobban „védték” Gabit. A lényeg azonban az, hogy mindent egybe véve Attilának így is nyernie kellett volna" – tette hozzá Bánkuti Zsolt.
Hatos Gábor kalandja, és újabb bajnoki aranyérme
A Haladás csupa szív, 32 éves veteránja (talán nem sértődik meg, ha ezzel a jelzővel illetjük) gondolt egy merészet, és a 97 kilósok között állt rajthoz az országos bajnokságon, pedig tudjuk jól, hogy két súlycsoporttal lejjebb alkotott maradandót. Hatos Gábor 74 kilóban aratta nagy sikereit, bronzérmet szerzett a londoni olimpián, világbajnoki harmadik helyezése mellé még az Európa-bajnokságokon is ritka kollekciót gyűjtött – egy ezüst, és három bronz fényeskedik neki.
"Én Szombathelyen, a Haladásnál készültem, miközben orvosi kezelésekre jártam, ultrahang, lézer, és egyéb terápiák részese voltam" – kezdte mondandóját Gábor, aki régóta kínlódik a könyökével, vállával, a térdszalagjai sincsenek tökéletes állapotban, de próbálja folyamatosan versenyre kész állapotban tartani magát, mindenesetre igyekszik elkerülni a késes, vagyis a sebészeti beavatkozást.
Gondolt egyet tehát, és belefogott a nagy kalandba, Miskolcon a 97 kilósok mezőnyében lépett szőnyegre, de óvatosnak kellett lennie, tekintettel a „nyavalyákra”.
"Mindenesetre a döntőre fel kellett szívnom magam, és ilyenkor az ember elfelejti a fájdalmakat, de itt jobbára állómunka volt, amit jobban szeretek, nem nagyon kellett figyelni a lábra támadásra. Nem mondhatom, hogy briliáns mérkőzést vívtunk Szmik Attilával, de sikerült patthelyzetet kialakítanom, nem kellett belemenni nagy csavargatásokba, mint teszem azt, a 74 kilóban, és a kialakult helyzetet a magam javára fordítottam."
Hatos Gábor teljesítménye meglepetéssel szolgált, és ismerve a szívósságát, folytatása következhet.
Kalinyingrádból jöttek…
A válogatott tagjai az oroszországi edzőtáborból, illetve versenyről szombaton este érkeztek vissza, és vasárnap már az országos bajnokságon küzdöttek a helyezésekért. Gulyás István szabadfogású szakágvezető szerint a klasszisaink – Ligeti Dániel, Hatos Gábor, Veréb István – legyenek bármilyen állapotban, nekik mindig kötelező megnyerni a magyar bajnokságot. Meg is nyerték.
"A kalinyingrádi tábor azt igazolta, hogy egészen más léptékkel számolnak ott, mint mi, idehaza" – tekintett vissza a vezetőedző. – "Látszott, hogy azoknak a versenyzőinknek élesedett a formájuk, akik odakint minőségi edzőpartnerekkel tudtak birkózni. Egyszóval bizakodom, mert eddig is az volt a törekvésem, hogy a fizikai képzést, munkát itthon meg lehet valósítani, a birkózás speciális szakmai részeit pedig az említett edzőtáborokban, a már a világ élvonalába tartozó versenyzők segítségével kell gyakorolni."
A miskolci szabadfogású országos bajnokságon az indulók száma viszonylag alacsony volt, de Gulyás István úgy vélekedik, hogy bár tavaly többen neveztek, de az idei mezőny jóval sűrűbbnek bizonyult, minden súlycsoportban élvezetes, nagy meccseket is láthattunk. Kiemelte Hatos Gábor remek védekezését, taktikai érzékét, és persze azt, hogy Gabi két súlycsoporttal feljebb versenyezve tudott győzni.
"Arról nem is beszélve – tette hozzá a szakember -, hogy ő azon kevesek közé tartozik Magyarországon, akik három súlycsoportban is tudtak országos bajnokságot nyerni a pályafutásuk során. Világklasszis birkózóról beszélünk, ez nyilvánvaló. Döntőbeli ellenfelének, Szmik Attilának pedig az ilyen meccseket meg kell nyernie, de Gabitól nem szégyen kikapni."
A hét a klubedzések jegyében telik el, aztán nem kizárt, hogy a hétvégén jó néhány szabadfogású birkózót láthatunk a szőnyegen a kötöttfogású országos bajnokságon. Gulyás István nagyon hasznosnak tartja a szabadfogású „átdolgozást”, mert szerinte éppen bizonyos kötöttfogású elemekkel tudjuk meglepni a világ szabadfogású élvonalát, többek között az oroszokat. Az ob-t követő hosszú fejezet pedig nem lesz más, mint a közvetlen felkészülés a júniusi Európa-játékokra.