Farkas Péter a kilencedik hónapban van

2015. 05. 11., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Nem, szó sincs biológiai csodáról, bár Farkas Péter olimpiai, világ-, és Európa-bajnok meghökkentő dolgokra is képes, egyelőre ebben a tárgykörben még nem pályázik a Nobel-díjra. Szóval – egy cseppet sem terhes – csaknem kilenc hónap: Péter ennyi ideje élvezi újra a szabadságot a börtönévek után. 2014 augusztusának végén térhetett haza a családjához. Most próbaidős, és nemcsak a szó jogi értelmében, hanem az egzisztenciáját tekintve is, bár úgy fest, hogy megtalálta a helyét, igaz, egyelőre nem a birkózószőnyeget vette célba.

Érkezés 1.
Kíváncsi voltam rá, miképp látja most a világot, hagyott-e a lelkében kitörölhetetlen nyomot a rácsok mögött töltött több, mint fél évtized. És megérkezett Farkas Péter, ahogy szokott, kicsit talán mackósabban, mint korábban, de sportos ruhában, lazán. A szemében, tekintetében talán kevesebb a csibészség, és több a bölcsesség vagy rezignáltság, nem is tudom. A mosolya, az az összetéveszthetetlen „farkaspetis” mosoly a régi, igaz ritkán villant meg.

Érkezés 2. (az idő visszapörgetése két capuccino meglehetősen meghitt társaságában az Örs vezér terén, egy kávézóban)

Józan ésszel számíthattál rá, hogy a párod, Kati, a két gyerekkel, Szonjával és Petivel, (12 és 13 évesek) megvárnak téged a börtön után? Megérkeztél, hazatértél, aztán…?

• Maga a tény, hogy megvártak mindhárman, önmagában is ellentmond a józan észnek, de én… (és Péter elmosolyodott)…  bíztam benne.  Nem volt semmi gond, mert amíg benn voltam, a látogatásokra a gyerekek is jöttek mindig, és a társam, Kati ugyanolyan pozícióban tartott engem –szóban -, mintha velük lennék, tehát a gyerekek nem vesztették el az apjukat. Mostanában próbálom bepótolni a kiesett hat évet a gyerekekkel, minél több időt töltök velük.  Egyébként nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk, és ez több, mint a hagyományos apa – gyerek viszony, inkább a barátjuk vagyok, mint az apjuk.

Büntetés

• A sors kegyetlen játéka volt a rám kiszabott ítélet, a mértékét méltánytalannak tartottam, és tartom mind a mai napig.  A igazságszolgáltatás útvesztőjébe kerültem, kényszerpályán mozogtam, csak csűrték –csavarták a dolgot, aztán azért lett végül hét év a büntetésem, mert a tárgyalás szünetében kisétáltam a bíróságról..

Összességében az az ember érzése, hogy példát akartak veled statuálni, veled, aki még őket sem veszed komolyan.

• Egyértelmű, de most, amikor feltételesen vagyok szabadlábon augusztus 23-ig, addig is vigyázok, hogy még véletlenül se keveredjek semmiféle konfliktusba. Eddig sikerült. (egy röpke sóhajtás…)

Érkezés 3.

Szigetszentmiklóson, az országos bajnokságon a szpíker bejelentette, és köszöntötte a sportcsarnokba belépő Farkas Pétert. Megtapsolták a bajnokot.

• Úgy gondolom, hogy a birkózótársadalom nem ítélt el, nincsenek rossz véleménnyel rólam, és velük ott tudtam folytatni, ahol abbahagytam. Senki nem szólt egy rossz szót sem. Lehet, hogy nem mertek szólni… vagy nem akartak…

Péter nem veszítette el a barátait, mert akik korábban mellette álltak, azok akkor is kitartottak mellette, amikor „kivonták a forgalomból”-

• Megmaradtak – folytatta a 82 kilós súlycsoport egykori kötöttfogású királya -, az egyik jó barátom, Forgó Gyuri, neki van itt az Örs vezér terén egy zöldséges üzlete. Annak idején együtt birkóztunk a Ganz-Mávagban, egyszóval ő segített, és most együtt működtetünk egy autószalont, ahová Svájcból hozunk használt autókat. Ezzel foglalkozom, ez a munkám.

Nem rossz ez…

• Abszolút nem, testhez álló a feladat, szeretem csinálni.

Az extrák

• Nem vagyok az a típus, aki a börtönben összeomlott, akit sírógörcsben vittek le az orvoshoz, ahol nyugtató injekciókat kapott. Valahogy mindig feltaláltam magam, szerencsére nem kellett panaszkodnom senkinek, mert ha azzal a tudattal üldögélsz a rácsok mögött, hogy itthon minden rendben van, a gyerekeid nem szenvednek hiányt, az sokat jelent. A rutin vitte a dolgokat, az ünnepek is elszürkültek.  Annyira ingerszegény volt a környezet, hogy egy pillanat alatt eltűnt az egész, nincs mire emlékezni. Kijöttem, és pikk, elszállt az egész. Persze, ami idekinn történik, az mind extra, például az is, hogy reggel felkelsz, belekoccintasz két tojást a serpenyőbe, hogy tükörtojás legyen, vagy mondjuk, bundáskenyeret készítesz. Azt eszel, amit akarsz, nem pedig müzlit, tartós tejjel, újra meg újra. Szóval, eleinte minden különleges volt, aztán nyilván egy kis idő elteltével ez már a mindennapjaid részévé válik.

Ahogy jársz-kelsz az emberek között, megismernek, rád ismernek még?

• Nem.

Nem is vágysz rá?

• Nem… A népszerűség a barcelonai olimpia után fél éven keresztül jól esett, rengeteg helyen jártam, élménybeszámolókra, iskolákba mentem, aztán azt mondtam, hogy most már elég. A média sem kötött le különösebben, mint például Bárdosi Sanyit vagy Kokót. Nem vágytam soha az ilyen „celeb-vagyok-ments-ki-innen” típusú dolgokra, nem az én világom.

Az édesapa (az örök hiány…)
(Péter méhész apukája akkor hunyt el – a méhei csípték halálra -, amikor a fiú élete első nagy sikere felé menetelt Lengyelországban, és végül meg is nyerte a junior Európa-bajnoki címet 1988-ban.)

• Ha most azt kellene mondanom, hogy mi volt az életem legnagyobb csapása, hát a börtön ezt a veszteséget meg sem közelíti. Apu volt az, aki mindennél jobban szerette, hogy birkózom. Szerette volna, hogy sikert érjek el, és ez életem nagy hiánya, hogy Apu nem élhette meg… Egyébként teljes az életem, nincs más hiányérzetem…

És a birkózás?

Visszatérsz a magyar birkózásba?

• Hová jöjjek vissza? Kinek a helyére? Kit szorítsak ki? Az az igazság, hogy nem látok „piaci” rést pillanatnyilag ezen a téren.

Korábbi mestered, Kocsis Ferenc azt mondta, hogy szeretné, ha együtt dolgoznátok, tehetséges gyerekeket nevelnétek fel, és épp a minap beszélt erről, amit a honlapunk közzé is tett.

• Nyilván nagyon szívesen elmegyek vele bárhová, segítek neki, de őszintén szólva, Kocsis Ferihez én mit tudok hozzátenni?