Cikk keresés:    

Életbe léptek a kötöttfogás új szabályai

2015. 05. 14., írta: UWW, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Köztudott, hogy a márciusi U 23-as Európa-bajnokságon kerültek megvitatásra és tesztelésre a kötöttfogású birkózás szabályainak egyes módosítási javaslatai. A javaslatokkal kapcsolatban számos pozitív tényezőt tudott rögzíteni a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW), míg maradtak olyanok is, amelyeket a végleges elfogadás előtt még tesztelni fognak. Egy biztos, az olimpiára – és az arra kvalifikáló versenyekre - való tekintettel a felnőtt korcsoportban nincsenek komolyabb változtatások, de néhány apróbb módosítás elfogadásra került.

Az alábbi módosítások azonnali hatállyal lépnek életbe a kötöttfogás valamennyi korcsoportjában:

  • A vétkes versenyző minden szabálytalanságért karikás (O) intést kap, ellenfele pedig két pontot. Ilyen szabálytalanság például a fejelés, ütés, valamennyi lábbal kapcsolatos szabálytalanság (védekező vagy támadó, láb fogása, láb hajlítása, rúgás…), mez rángatása, ujjtörés, szőnyegről menekülés, fogás előli menekülés, parter helyzetben szabályos pozíció felvételének elmulasztása (akár fenti vagy lenti versenyző részéről)….
  • 5 pont jár a közvetlen tusveszélyes helyzetet eredményező nagy ívű dobásokért
  • 4 pont jár a közvetlen tusveszélyes helyzetet eredményező, állásból végrehajtott dobásokért és parterből végrehajtott emelésekért
  • 2 pont jár a közvetlen tusveszélyes helyzet nélküli, állásból végrehajtott dobásokért és parterből végrehajtott emelésekért (beleértve a tusveszélyes helyzet nélküli nagy ívű dobásokat is).
  • Kitolásért nem jár pont
  • Ha a támadó versenyző akció végrehajtása közben egy lábbal kilép, nem kap büntetést
  • A kilépésért adandó egy pont minden más esetben érvényben marad
  • Védekező pozíció parterben: annak érdekében, hogy a fenti versenyzőnek lehetőséget adjunk akció végrehajtására, az alul lévő versenyző csak úgy védekezhet, hogy a testétől mindkét kezét eltartja. Az alul lévő versenyző ugyancsak nem „zárhatja be” magát azzal, hogy könyökét a testéhez, illetve a térdeihez vagy lábához szorítja, hogy ezzel megakadályozza a fenti versenyzőt abban, hogy akciót hajtson végre. Az e szabály ellen vétő versenyzőt szigorú szóbeli figyelmeztetés után azonnali intéssel és az ellenfelének járó két ponttal sújtják, míg a mérkőzés újra parter helyzetben folytatódik.
  • 2 pont jár a támadónak valamennyi pörgetésért függetlenül attól, hogy azt kinyújtott kézen, vállon vagy tusveszélyes helyzetben hajtották végre. A támadó tetszés szerint hajthat végre pörgetéseket egymásutániságban, azok számának nincs határa.

Egyértelmű, hogy az elrendelt parter helyzet negatív hatással van sportágunkra. Ahogy arra korábbi körleveleinkben már többször rámutattunk, a versenyzőknek ki kell harcolniuk maguknak ezt a helyzetet, meg kell küzdeniük érte.

Az első olimpiai kvalifikációs esemény már nagyon közel van, és nem kényszeríthetjük a nemzeti szövetségeket arra, hogy ilyen jelentős változtatást azonnali hatállyal bevezessenek. Ezért az a döntés született, hogy a felnőtt korcsoportban az olimpiai játékokig megtartjuk az elrendelt partert és azt csak a 2016. évi olimpia után fogjuk véglegesen kivezetni.

Ezzel a szabállyal szeretnénk ugyanakkor fiatal versenyzőinket is formálni, ezért ennek érdekében a jelen körlevél dátumától számítva az elrendelt parter helyzet eltörlésre kerül a diák, kadet, junior és U23 korcsoportokban.

Passzivitás kötöttfogásban (valamennyi korcsoport):
Szeretnénk javítani a birkózás imázsát és minél inkább elkerülni a 3 passzivitási intés miatti leléptetéseket, ezért a jövőben, kötöttfogásban csak a szőnyegről, illetve fogás elől való menekülés és más szabálytalanságokért fognak intést adni.

Ha a versenyző zár, fejét betámasztja az ellenfél mellkasára, ujjat tör, illetve általánosságban láthatóan kerüli a nyílt birkózást álló helyzetben, a mérkőzésvezető feladata, hogy az adott versenyzővel kapcsolatban a passzivitást megállapítsa és az alábbiak szerint (korcsoporttól függően) járjon el:

Felnőtt korcsoport:
1. vétség: erőteljes és nyilvánvaló szóbeli figyelmeztetés a versenyző felé a mérkőzés megszakítás nélkül
2. vétség: passzivitás kimondása a passzív versenyző felé; az aktív versenyző választhat, hogy állásból vagy parterból kívánja folytatni a küzdelmet
3. vétség: passzivitás kimondása a passzív versenyző felé és egy pont odaítélése az ellenfélnek; az aktív versenyző választhat, hogy állásból vagy parterból kívánja folytatni a küzdelmet*

Minden további vétség: passzivitás kimondása a passzív versenyző felé és egy pont odaítélése az ellenfélnek; az aktív versenyző választhat, hogy állásból vagy parterból kívánja folytatni a küzdelmet

* Megjegyzés: 0-0 állás esetén az egyik versenyzőre kimondott harmadik passzivitási vétséget a mérkőzés idején belül, de legkésőbb 4 perc 30 másodpercnél kell bemondani.

Valamennyi más korcsoport (diák, serdülő, kadet, junior, U 23):

A passzivitás miatt elrendelt parter helyzet eltörlésre került, helyette az alábbi eljárást kell alkalmazni:

  • Az első alkalommal az UWW által használt szavakkal szóbeli figyelmeztetés kiadása a passzív versenyző felé a mérkőzés megszakítása nélkül
  • Ha második alkalommal ugyanaz a versenyző passzív; 1. passzivitási figyelmeztetés kiadása a mérkőzés megszakítása nélkül
  • Ha harmadik alkalommal is ugyanaz a versenyző passzív; 2. passzivitási figyelmeztetés kiadása és 1 technikai pont megítélése az ellenfélnek a mérkőzés megszakítása nélkül
  • Minden további két passzivitás esetén pont az ellenfélnek, valamennyi alkalommal a mérkőzés megszakítása nélkül


A Nemzetközi Birkózó Szövetség levelében azt írta, remélik, hogy a fenti módosítások érdekesebbé és izgalmasabbá teszik a kötöttfogású birkózást!