Cikk keresés:    

Dunaújvárosi ünnep, teremavatással

2015. 04. 02., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: Dunaújváros Online, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Örömteli esemény történt Dunaújvárosban. Birkózóünnep, hiszen a minap felavatták a Gurics György Birkózó Centrumot a korábban bezárt Arany János Általános Iskola falai között. A Dunaferr SE birkózó szakosztálya, a térség és persze, a magyar birkózás gazdagodott egy három szintesre tervezett központtal, amelynek egyelőre a földszintjét adták át. Az avatón több százan vettek részt, természetesen a Magyar Birkózó Szövetség vezetése is képviseltette magát, és ott sorakoztak, majd szőnyegre is léptek a gyerekek, az örökifjú veteránok egy kis örömbirkózásra. Egy álom valóra vált.

Nemcsak Dunaújváros és térsége, hanem az ország is gazdagodott egy birkózó centrummal, amely Gurics György nevét viseli. A névadó immár másfél esztendeje, 84 évesen távozott közülünk.  Fényes pályafutása során olimpiai bronzérmet szerzett 1952-ben, Helsinkiben, világbajnoki címet nyert 1961-ben, Jokohamában, összesen négyszer állhatott fel a világbajnoki dobogóra, majd pályafutása után edzősködött, mesteredző lett. Mielőtt a magyar birkózóválogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, - és innen az újvárosi kötődés – a Sztálinvárosi Vasas, majd a Dunaújvárosi Vasas szakvezetőjeként tevékenykedett.
A létesítményt három szintesre tervezték, a 170 négyzetméteres alsó szint készült el, benne a birkózóteremmel és a kiszolgáló létesítményekkel, és még szőnyegezésre vár egy 50 négyzetméteres birkózóterem is, amely a legkisebbek, az óvodások birodalma lesz, de már természetesen elkészült a folytatás menetrendje.  Az avatáson részt vett Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke is, aki igazi örömünnepnek nevezte az eseményt, majd kiemelte a helyi és a város környéki családok áldozatos munkáját, hiszen nélkülük ez a centrum, ez a remek utánpótlás bázis nem jöhetett volna létre.

„Nagyon meg kell becsülni azt az előremutató szándékot, amely az ifjúságra koncentrálva hozta létre ezt a jól felszerelt termet – emelte ki Németh Szilárd, majd hozzátette: - Járom az ország birkózóközösségeit, és tapasztalatom szerint a dunaújvárosiak kötődése olyan mélyen gyökeredzik, hogy ehhez méltón illik kezelni minden eddigi eredményüket, és minden eddigi erőfeszítésüket.”
A jelenlévők mindegyike, a gyerekektől az öregekig, a családoktól a városi közösség, a birkózó szövetség vezetőin keresztül a helyszínen ünneplő világbajnok Kiss Balázsig, mindenki szívügyének tekinti ezt a kezdeményezést, így hát nem csoda, hogy sokuk szemébe könnyet csalt az ünnepségen A birkózás örök című bemutató.
Az átadó ünnepségen részt vett még szövetségünk képviseletében Kovács István alelnök, továbbá Bódi Jenő (elnökségi tag), Kacsó Tibor (elnökségi tag), Szőnyi János (Bajnokok és Mesteredzők klubjának elnöke) és Tihanics Tibor (junior szabadfogású válogatott edzője) is.
Fontos fejlemény, hogy Németh Szilárd szövetségi elnök megbeszélést folytatott Mátyás Gáborral, a Dunaferr SE ügyvezető elnökével, Pintér Attila szakosztályelnökkel, valamint a város vezetőivel a dunaújvárosi birkózás továbbfejlesztésének lehetőségeiről, melyet várhatóan egy 3 oldalú megállapodás aláírása követhet majd. A részleteket nem hozták nyilvánosságra.
Addig is figyeljünk a dunaújvárosi birkózókra, hiszen egyre feljebb akarnak lépni – a földszint már megvan, az emelet következik…