Dunaharaszti kis csodái

2014. 06. 16., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

„Itt próbálunk csodát tenni” – mutat körbe Lenkó Károly, a Dunaharaszti MTK birkózóinak vezetőedzője. Itt, vagyis a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola kisebbik tornatermében, ahol a tízszer tízes méretű, nagy szőnyeg meg egy kisebb fér el, és ahol valamit nagyon jól csinálnak. A szabadfogás a szívügyük.

A magyar birkózás bízvást meríthet akár ilyen kis műhely munkájából is, hiszen arról van szó, hogy a klub viszonylag rövid idő alatt két válogatott szintű sportolót adott a sportágnak. Szmik Attila – akinek a testvére is Harasztin kezdett –, a szabadfogású válogatott 96 kilósa a minap Sassariban már az idei második nemzetközi versenyét nyerte meg, és a Csepel BC-Dunaharaszti MTK színeiben versenyez, rajta kívül Lukács Norbert szintén a válogatott keret tagja, ő is a Csepel BC birkózója lett, de mindketten a Lenkó-„istállóban” járták végig a birkózás iskoláját. Károly lányáról, Petráról nem is beszélve, aki rajthoz állt a 2005-ös budapesti vb-n, és pályafutása  befejezése óta az édesapjával együtt edzősködik.

- Kis csapat a miénk, hiszen mintegy harminc gyerek jár hozzánk edzésre – folytatja Károly, aki hovatovább négy évtizede oktatja az ifjú birkózókat a sportág fortélyaira. – Kis csapat, de nagy szívvel dolgozunk, a fiatalokat juniorkorukig neveljük, és mindig akad egy-egy tehetséges fiú vagy lány, akire érdemes odafigyelni. 
- Milyen a háttér, milyenek a munka feltételei?
- Ebben az iskolában hetente háromszor tudunk edzeni, az iskola vezetésétől megkapjuk a lehetőséget, de rendkívül fontos, hogy az önkormányzat lehetővé teszi az ingyenes teremhasználatot. A gyerekek nem szenvednek hiányt semmiben, mert kapunk felszerelést, mezt, el tudunk utazni a versenyekre. Ezek elengedhetetlen feltételei a működésnek. 

Lenkó Károly és Petra Szigethalomban lakik, onnan járnak Dunaharasztiba az edzésnapokon. Olyankor mindig összeszedik és fuvarozzák azt a három gyereket, akik szintén onnan utaznak a gyakorlásokra, és Taksonyban még egy fiú csatlakozik hozzájuk. Ami pedig Petrát illeti: ő előbb a papa tanítványa volt, manapság pedig együtt végzik az edzői feladatokat.

- Hogyan lehet ezt súrlódásmentesen csinálni?
- Nagyon hasonlóan gondolkodunk a birkózásról – mosolyog Petra, miközben oda-odapillant az édesapjára. – Sok helyen megfordultam már, tehát mást is láttam, mást is fontosnak érezhetek, amit érdemes megtanítani, de az nem baj, hogy a gyerek több dolgot lát tőlünk. A munkamegosztásunk úgy fest, hogy én a kisebbeknek próbálom megadni az alapokat, apu pedig a nagyobbakkal foglalkozik, de van, amikor ez az egész borul.

Történeti érdekesség, hogy a Dunaharaszti MTK hivatalosan 1997. január elsejétől működő birkózó-szakosztályának első korosztályos bajnoka Görögh Zoltán lett ’98-ban, az édesanyja testnevelő tanár volt a Kőrösi Csoma iskolában. Alig telt el három év, és az egyesület fiataljai az országos ifjúsági csapatbajnokságon már a negyedik helyet szerezték meg.

- Az anyagi lehetőségeink nem teszik lehetővé, hogy felnőtt versenyzőket menedzseljünk – veszi vissza a szót a vezetőedző –, ezért juniorkorig neveljük a birkózókat. Ha „beszalad” egy jó garnitúra gyerek, akkor csodákat lehet velük csinálni, magyarán kell némi szerencse is ehhez. Nincs itt különösebb titok, a munka és a légkör az, ami lökést adhat. Ha csak egyetlen tehetséget találunk, már akkor is érdemes ezt az egészet csinálni. 
- Szmik Attila is közéjük tartozik, ő hogyan fejlődött?
- Végig kellett járnia a szamárlétrát, és egyáltalán nem volt sima az útja, hiszen előfordult, hogy kiesett egy-egy versenyen, aztán jól szerepelt, ezután megint  jött egy harmadik hely a diákolimpián vagy a magyar bajnokságon, amivel nem volt kibékülve, tehát küzdött keményen. Amikor elkezdett járni a Mr.Tusba, illetve a Csanádi Árpád Általános Iskolába és Gimnáziumba, akkor a válogatott edzések adtak neki pozitív lökéseket, Attila szemmel láthatóan stabilabbá vált. Nagyon szorgalmas volt mindig, és bár nem volt annyira tehetséges, mint az öccse, de kitartott. Ifiválogatott lett, helyezést szerzett a kadet Európa-bajnokságon. Először 85 kilóban versenyzett, de ugye, ott Veréb Pisti volt a legjobb, de a 96 kiló megürült, mert Kiss Gergő abbahagyta. A fiatalok megküzdöttek a helyért, és ebből Attila került ki győztesen. Ez igazából a Csepel és a válogatott érdeme, hiszen ott is minden munkát elvégzett. Ha én annak idején azt mondtam neki, hogy ötször mássz fel a kötélre, ő tízszer mászott, ha száz fekvőtámaszt mondtam, akkor százhúszat csinált. Egyelőre ott tart, hogy a nemzetközi versenyeken képes kiugró eredményre, de a felnőtt Eb- és a vb-sikerekre még várnunk kell. Nagyon szeretném én is a dobogón látni világversenyen, mert ő a szívem egyik csücske.

Addig is a dunaharaszti műhelyben tovább folyik a munka, a tehetségek keresése, a beilleszkedés a centrumos szerveződésbe, amiről Lenkó Károly jó véleménnyel van. Ugyanakkor viszont látja a veszélyt is, hogy az esetleg 12-13 éves gyereket, diákot, aki tehetség, a nagyobb klubok megpróbálhatnak magukhoz csábítani, márpedig ez junior-, illetve felnőttkor előtt nem kívánatos.
Mindenestre a dunaharaszti alapgondolat változatlan: kis műhely nagy szívvel próbál csodát csinálni.