Dorogi „gyémántbányászat”

2015. 04. 17., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: facebook.com, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Ha a birkózás kapcsán Dorogot emlegetjük, használhatjuk a mérce, a minőség, az eredményesség kifejezéseket, hiszen a város birkózócentrum is egyben, egy remekül működő központ, amely elsősorban a gyerekekre épít. Nem véletlen, hogy a dorogiak nyerték meg a diák csapatbajnokságot, 18 klub küzdelmét. Nem véletlen, hogy április közepén itt rendezik a diákolimpia esedékes fordulóját. Nem véletlen, hogy „él” a Fekete Gyémánt kupa nemzetközi verseny, amelyre most márciusban került sor. Nem véletlen, hogy az ifjú Lévai Zoltán bronzérmet szerzett az U23-as Európa-bajnokságon. Nem véletlen, inkább munka, amelyből döntő részt vállal idősebb Lévai Zoltán, a klub elnöke, edzője, kulcsembere, aki jó csapatot irányít.

Lehet, hogy túlzó a hasonlat, de az az ember érzése, mintha Lévai Zoltán úgy tartaná össze a dorogi birkózó klubot, mint egy családot. A siker kézzel fogható, és ezt az eredmények ékesen bizonyítják, főképp, ha a fiatalok korosztályait tekintjük, hiszen diák, kadet, junior vagy utánpótlás szinten lépten-nyomon dorogi birkózókat látunk az élcsoportban.  Valahogyan mindig - a hely szelleméhez illő hasonlattal élve – „kibányásszák” a tehetségeket. Lévai Zoltánt arról kérdeztük, hogy ő, mint a klub első embere hogyan látja belülről a saját munkájukat.

Egy biztos: Dorogon a birkózás sikersporttá fejlődött, és a versenyszervezésben is a legjobbak közé tartoznak, ezt a legutóbbi kadet nemzetközi rangsorverseny, illetve juniorverseny is bizonyítja. Mi a recept?
„A jó verseny receptje a megfelelő mezőny, azt pedig 10-15 év munkája hozza – mondja szinte magától értetődően a szakember. -  Sokat kell utazni, versenyekre menni, eredményesnek lenni, hogy megismerjenek és kíváncsiak legyenek a receptre, hogy mi a titka az eredményességnek.  A lebonyolításhoz pedig jó szervezői gárda kell, Dorogon és az MBSZ-ben ez megvan, így a közös szervezés minősége szinte mindig garantált.”

Ön menedzser, edző és apa egy személyben, az élete a birkózásról szól, de a felsorolt hivatások, tevékenységek közül melyikben érzi legerősebbnek magát?
„Ha rangsorolnom kellene, akkor az első helyre az edző, a másodikra az apa kerülne, a másik kettő csak a szükséges rossz az életemben, mert egy klubban sikeres edző a mai világban nem lehet senki, ha hanyagolja vagy elkerüli az adminisztrációt, szervezést, lobbizást...”

Milyen módon lehetett a város önkormányzatát meggyőzni arról, hogy teret és segítséget adjon, mert nélkülük nyilván nehezebben mennének a dolgok, egyáltalán  Lévai Zoltán nevére, kérésére mennyire könnyen nyílnak ki a hivatalos  ajtók és a támogatói pénztárcák? 
„A hivatalos ajtók még úgy ahogy, de a pénztárcák nemigen – teszi hozzá a realitásokkal mindig számoló Zoltán. -  Dorognak nincsen  szponzora, és ha versenyt rendezünk, akkor csak egyszer-egyszer tudunk támogatót találni egy versenyre, de ez is ritka.  Az új birkózóterem építésre sok pénz kell, a projekt miatt az önkormányzati támogatásnak úgymond, készpénz része szinte nincs is, mindennapi filléres gondokkal, tőkehiánnyal küzdünk, pengeélen táncolunk. Eközben persze arra törekszünk, hogy az álmainkat olyan minőségben valósítsuk meg, mint amire a Dorog és centruma alá tartozó szakemberek, birkózók hivatottak. Ha az önkormányzat nem állna a dorogi birkózó versenyek mögé, nem tudnánk ilyen színvonalat produkálni. Miért kapunk teret és segítséget tőlük? Mert a dorogi birkózásnak tradíciója van, ez által kapcsolatai is léteznek, és jövőképet tudunk adni.”

A dorogi szakmai munka és utánpótlás-nevelés valóban példaértékű, erre a legutóbbi ékes bizonyíték a diák csapatbajnokság megnyerése, most a diákolimpia a következő fejezet. Mi vonzza a gyerekeket a birkózócsarnok felé Dorogon és környékén?
„A nagyon komoly szervezettség, rendszeresség, következetesség és türelem. Meg persze az eredményes múlt, ennek alapjait Bacsa Ferenc (az én mesterem is) rakta le a 80-90-es években, mert ő már akkor sok gyereket” betoborzott” Dorogon és a környező településeken, így számos olyan birkózónk van, akinek az apukája vagy rokona, ismerőse, barátja, ha csak érintőlegesen is, de birkózott.  Mi mindig megyünk toborozni. Ha sok-sok időt és pénzt ráköltünk, de ha, mondjuk, az eredmény egy adott évben nem jó, vagyis kevés gyerek marad meg, a következő évben akkor is megyünk. Az edzőink nemcsak a birkózásra figyelnek oda, hanem a civil életükre is, tanulásra, magaviseletre, alapvető magatartási normákra, ez pedig azt szüli, hogy csak jóra való gyerekek maradnak meg, és a szülőknek tetszik, hogy a gyereke jó közegben van.”

Azt hiszem, apaként, férjként is büszke lehet, hiszen a Lévai-család végzetesen és véglegesen "megfertőződött" a birkózással. Ha ebből a szemszögből figyeli, hogyan látja a történéseket?
„Szerencsésnek tartom magam, mert szerintem kevés olyan ember van, aki annyi időt tölthet a családjával, mint én, és ezt mind a birkózásnak köszönhetem. Feleségem megszerette a sportágat, így nem volt nehéz bevonni a háttér munkába, amit hosszú évek óta együtt végzünk, három fiam sikerre éhes, tehetséges birkózó. Így mindenki egy irányba evez, és ennek csak sikertörténet lehet a vége, én úgy gondolom, hogy lesz még Lévai olimpiai bajnok birkózó...”

Szaván fogjuk!