Balu és az a szeszélyes nő

2016. 06. 26., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: valaki, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Már tényleg elege lehetett Kiss Balázsnak ebből a sorsot próbáló rángatásból. Ebből a Fortunának keresztelt nőszemélyből, aki alaposan megrázta ezt a bivalyerős harcost: nem akarta, hogy a BVSC 98 kilós kötöttfogású világbajnoka valaha is olimpikonnak mondhassa magát. Igen, már csak egy kis szerencse kellett volna, mert a befektetett munka soha nem hibádzott. Most a szemébe nevethet minden akadékoskodó, sorsot piszkáló erőnek.

Balázs ott lesz Rióban, és furcsa módon nem ő, hanem a lehetőséggel elsőrangúan élő újpesti Varga Ádám harcolta ki a részvételi jogot Magyarország számára. Aztán a válogató döntött a 33 esztendős Kiss Balázs javára.

És akkor lehet-e haragudni a sorsra? Ádám talán elmormolt néhány mondatot - csak úgy magának - a szalonképesség határán mozogva, amikor senki sem hallotta és látta… 

Emlékszem Kiss Balázsra, amikor a Papp László Sportarénában, a 2013-as világbajnokságon a bronzcsata után lejött a szőnyegről: vérző nyakkal, végletekig elgyötört arccal, de mégis diadalmas fényekkel a szemében. Egy bozótharcos rettenthetetlenségével. Mert akkor visszatért a világ tetejének környékére. Az „életbe”.

Újra visszatért, mint oly sokszor a pályafutása során. Boldog volt… Hiába, vannak helyzetek, amikor a bronz aranyat ér… Ez volt Fortuna kárpótlása? Vagy inkább egy sportember heroikus küzdelme valamiért, amit elért. A szőnyeg meg a verseny puszta eszköz volt ehhez. 

Nemrég arról beszélgettünk, mi került a serpenyője egyik és másik tányérjára. Akkor kissé keserűen azt mondta: úgy látszik, a sors úgy rendelte, hogy az olimpia kimarad az életéből. 

Athén, Peking, London. 

Eközben jött a herningi világbajnokság 2009-ben, és jött a döntőben a svéd Jimmy Lidberg. Balu így mesélt:

„…megpörgettem Lidberget! A svéd egyszerűen nem hitte el, hogy ilyesmi megeshet vele. Meg akartam pörgetni, először nem sikerült, de nem váltottam a másik oldalra, hanem ugyanarra, balra pörgettem újra, elvittem, aztán tartottam, tartottam – már csak tíz másodperc az élet –, és mintha csak ketten lettünk volna, megszűnt a külvilág, nem hallottam semmit a csarnok zajából. Mint a rajzfilmekben, amikor kiemelik a figurákat: csak én vagyok, és ő.
Aztán már csak azt láttam, hogy boldog emberek rohannak be a szőnyegre, és gratulálnak.
Mázsás kövek gördültek le rólam, jártányi erőm sem maradt, órák teltek el, mire felfogtam, hogy világbajnok lettem.”

Most meg itt állunk a riói olimpia kapujában. Balu lépd át a küszöböt, mert ott a helyed. 

Kiharcoltad, és kész!