Cikk keresés:    

Bakuban is a Sastin-Barka kettős a legesélyesebb az éremre

2015. 06. 10., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Erős lesz a női csapatunk az Európa-játékokon. Túl a németországi versenyen és edzőtáboron – amely remek erőpróbának bizonyult, és jól sikerült – most Bakuban következik az újabb állomás. A Német Nagydíj három érme határozott visszajelzést adott a szakágvezető Wöller Ákosnak, hogy a válogatott egyre markánsabb teljesítményre képes, és remélhetőleg ennek jeleit most az azeri fővárosban is láthatjuk majd.

Május végén a dormageni Német Nagydíj egy vegyes felkészülési időszakot zárt le, és a vezető edző Wöller Ákos arra volt kíváncsi, hogy versenyzői a klubmunka után milyen állapotban vannak, mennyire frissültek fel, milyen mentális állapotban térnek majd vissza a kerethez.

  • Fejben tiszták voltak – fejtegette a szakember. – Németországban öt versenyzőnk állt rajthoz, és három érmet szereztek, ez mindenféleképpen pozitív.

Az 58 kilósok döntőjében, nagy csatában, Sastin Marianna Barka Emesét győzte le, míg Dénes Mercédesz bronzérmes lett, és Wöller Ákos kiemelte vele kapcsolatban, hogy olyan embert is legyőzött, akitől korábban rendre kikapott. Ezek jó irányba mutató jelek.

  • Az azt követő tíz napos edzőtábor is jól sikerült Németországban, hiszen sokan vettek részt az ottani munkában - folytatta a szakember. – Próbáltunk odafigyelni arra, hogy minél többet birkózzunk, de nekünk ez az időszak elsősorban az alapozásról szól: júniustól július elejéig tart az alapozó munka, tehát az Európa-játékok – fogalmazzunk úgy – a végcélhoz, vagyis a Las Vegas-i világbajnoksághoz vezető út felkészülési állomása.

A női válogatott június 9-én utazik el Bakuba, és 19-én érkezik haza, a kettő között sok minden történhet…

  • Ha az elvárásokról kell beszélnem, azt mondhatom, hogy meglátjuk. Meglátjuk, melyik ország kiket dob harcba, mert vannak, akik nagyon komolyan veszik a Játékokat, vannak, amelyek kevésbé. Ezen felül nagyon sok olyan versenyző lesz, aki nem a saját súlycsoportjában indul, hanem esetleg eggyel feljebb. Mostanában inkább erősítő munkát végzünk elsősorban, de mindent egybe vetve Sastin Mariannától és Barka Emesétől várható a legjobb szereplés, a többieknek önmagukhoz mérten kell jól birkózniuk, ez tisztes helytállást jelent.

Wöller Ákos nagyon óvatos az esetleges magyar érmekkel kapcsolatban, éppen az említett körülmények miatt, hogy például sok 58 kilós (itt szerepel majd Emese, Marianna 60 kilóban lép szőnyegre) nem fogy le, és 60 kilóban indul.

  • Nézegettem a mezőnyt, próbáltam „sakkozni”, nem tudjuk pontosan, mi lesz, de elképzelhető, hogy a tavalyi vébé bronzérmes fehérorosz versenyző a 60 kilót választja, esetleg ugyanígy tesz a korábbi világbajnok azeri Ratkevics vagy a finn Petra Olli is, aki bronzérmet szerzett a 2014-es Európa-bajnokságon. Kíváncsi vagyok.

Egy-két nap, és lehull a lepel…

A női csapat az Európa-játékokon:
53 kg:
Dénes Mercédesz (Érdi Spartacus)
58 kg: Barka Emese (Vasas SC)
60 kg: Sastin Marianna (Vasas SC)
63 kg: Sleisz Gabriella (ESMTK-Mogyoródi KSK)
69 kg: Williams Vanessa (Vasas SC)
75 kg: Németh Zsanett (UTE)
Edzők: Wöller Ákos, Ritter Diletta

A versenynapok: június 15. és 16.