Bácsi Péter a 75 kiló győztese Belgrádban
2015. 05. 09., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
A 29. alkalommal megrendezett Ljubomir Ivanovics Gedzsa-emlékversenyen kötöttfogású csapatunkból a világ- és kétszeres Európa-bajnok Bácsi Péter aranyérmet szerzett a 75 kilogramosok között, míg Krasznai Máté, Szabó Martin, dr. Kun Renátó, Szilvássy Erik, Török Zsolt és Mertse Ádám harmadik lett a komoly nemzeteket felvonultató emlékversenyen.A hagyományokhoz híven ismét Szerbia fővárosában, Belgrádban került lebonyolításra a Ljubomir Ivanovics Gedzsa-emlékversenye, ahol, mint minden évben, így ezúttal is képviseltették magukat Magyarország birkózói. A mieink közül heten állhattak dobogóra. A 75 kg-ban a tavalyi évben világ- és Európa-bajnoki címet szerző (80 kg-ban) Bácsi Péter tesztelte magát, és nyugodtan kijelenthetjük, remekül sikerült a fogyasztás és a formaidőzítés is, hiszen aranyérmet szerzett a Ferencváros kiválósága. Bácsi a döntőig vezető úton legyőzte többek között a későbbi harmadik helyezett Szabó Martint is, majd a fináléban a világbajnok (71 kg-ban) oroszt, Labazanov Csingizt pontozással múlta felül, így megérdemelten állhatott a dobogó legfelső fokára. Bronzérmet szerzett a szintén új súlycsoportban versenyző Krasznai Máté, aki négy mérkőzésből hármat megnyert svéd, orosz és szerb ellenfeleivel szemben. Ugyancsak a dobogó harmadik fokára állhatott a 80 kg-ban a fradi junior-vb ezüstérmese, dr. Kun Renátó, a 85 kg-ban Pénzügyőr SE birkózója, Szilvássy Erik, aki a harmadik helyért a szerb U 23 Eb-ezüstérmes Sztankicsnál bizonyult jobbnak, valamint a 98 kilogrammosoknál Török Zsolt és Mertse Ádám is bronzérmet vehetett át. A verseny színvonala évről évre nő, hiszen idén már Oroszország első három csapata mellette többek között a grúzok és a svédek is versenybe szálltak, így közel 100 versenyző mérhette össze tudását.