Az új főtitkár, Farkas Tibor a csapatmunkában hisz
2015. 04. 08., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Farkas Tibor visszatért. Április másodika óta látja el a főtitkári teendőket a Magyar Birkózó Szövetségben. Kellő önmérsékletet, józanságot, alaposságot kínál és kér. Korábban már dolgozott a szövetség szakfelügyelőjeként, tehát kis túlzással mondhatjuk azt is, hogy „hazajött”. Saját bevallása szerint nem a nosztalgia, sokkal inkább a ráció embere. A Mérleg jegyében született, ami észszerűséget, realitásérzéket, a mérlegelés képességét sugallja, bár van, aki nem hisz a csillagjegyek elrendelésében, mindenesetre az új főtitkár a kiszámítható, követhető tevékenységet tartja alapvetőnek. Hisz a csapatmunkában.Hogyan, mikor érte a szövetség hívása, megkeresése, hogy - ha úgy alakulnak a dolgok -, vállalja el főtitkári munkát?
"Még a január 30-ai tisztújító közgyűlés előtt kaptam egy hivatalos, érdeklődő telefont, hogy adott esetben lennék-e a birkózó szövetség főtitkára - mondta Farkas Tibor, aki a megkeresést követően némi gondolkodási időt kért.
Márciusban ismét nekiszegezték a kérdést, akkor már igenlő volt a válasz, végül átjutva a szövetség által felkért fejvadász cég rostáján, a korábbi szakfelügyelőt kérték fel a főtitkári teendők ellátására.
„… szükségem volt megerősítésre…”
"Ahhoz, hogy igent mondjak a felkérésre, szükségem volt megerősítésre – elevenítette fel a nagyon közeli múlt történéseit. - A Magyar Nagydíj után több versenyre is elmentem, hogy felmérjem, miképpen fogadnak engem a birkózótársadalomban. Mit tagadjam, nagyon jólesett, hogy barátságosan hátba veregettek, biztattak, és ez sokat nyomott a latban, amikor döntöttem, és igent mondtam. Megpályáztam a főtitkári tisztséget."
Jelent- e könnyebbséget a helyismeret, hiszen 1981-től 1992-ig szakfelügyelőként dolgozott a birkózóknál?
"Igen, persze, de annak idején kölcsönösen nem hosszabbítottunk szerződést, és azután néhány hónapig a budapesti Somogyi Béla iskolában tanítottam, majd onnan kerültem be az OTSH-ba, ahol a szabadidő és diáksport volt a szakterületem. Az utam később a dzsúdó szövetségbe vezetett, ott főtitkárként dolgoztam négy éven át."
A sportminisztérium, aztán az utóbbi bő három évben a Magyar Olimpiai Bizottság sportszakmai főmunkatársa volt, a nagy versenyek, az élsport pénzügyi kérdései - a menedzselés, finanszírozás, szerződéskötések, ellenőrzés - tartoztak hozzá. Farkas Tibor nemzetközi birkózó bíróként is működött.
"Csak 1993-ig tartott a bírói pályafutásom a nemzetközi porondon. Sikerült elérnem a legmagasabb, úgynevezett E-kategóriát – exceptionnelle, kiemelt minősítés volt a neve -, ez ma az olimpiai szintnek felel meg. Nem sokáig tudtam bíráskodni, mert azzal, hogy a szövetségi munkám megszűnt, a bírói vonalról is kikeveredtem, valószínűleg némi „hátszélre” lett volna szükségem a bírói csapatban maradáshoz."
„…először is a költségvetést nézem át…”
A testnevelői és birkózó szakedzői képesítéssel is rendelkező sportszakember csapatmunkában tud gondolkodni, menedzserként szeretne dolgozni. Bízvást állítja: ne zárkózzunk el más szakszövetségek észrevételeitől, ötleteitől, tapasztalataitól sem, mert ami már jól működik más szövetségeknél, például a dzsúdósoknál – lásd iskolai program -, miért ne lehetne alkalmazható adott esetben a birkózás esetében is.
Mennyire jó helyzetben kezdte a munkát az MBSZ-ben? Arra gondolok, hogy a sportágfejlesztésből származó állami pénz nagyon sokat segít, de akár még el is kényelmesítheti az embert.
"Persze, megvan az elkényelmesedés veszélye, de vigyázat! Olyan rendszert, alapot kell 2020-ig felépíteni, és ez a másik oldala a dolgoknak, ami életképes, mert akkortól a birkózás „önjáró” kell, hogy legyen, vagyis el tudja tartani magát."
Tehát mi lesz az első terület, téma, amibe haladéktalanul bele kellett vágnia?
"Először is a költségvetést nézem át – válaszolta Farkas Tibor. – Tüzetesen kell elemeznem, mert a május 8-ai közgyűlésen a 2015-ös költségvetést el kell fogadni, tehát rendkívül kevés az időnk. Tudni kell, hogy mennyi forrással rendelkezünk, és az mire elég. A sportszakmai tevékenység finanszírozása mellett tudni kell például, hogy a szövetség hatékonyságát növelő, új összetételű bizottságok mit terveznek, mire akarnak pénzt fordítani. A lényeg a kiszámíthatóság, mindenesetre sűrű évre számítok, tekintettel arra, hogy az idén olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz Las Vegas-ban, és erre alaposan fel kell készülni. Az is lehet, hogy jövőre ráadásul megkapjuk az egyik kvalifikációs verseny rendezési jogát, és még folytathatnám, mert mindennek költségvonzata van. Szükséges egészen a riói olimpiáig terveznünk, és számoljunk minden eshetőséggel: azzal is, ha sokan – legyen így! -, és azzal is, ha kevesen vívják ki a nyári játékokon való részvétel jogát."
Farkas Tibor életre való ötletnek, megoldásnak tartja egy – teljes mértékben támadhatatlan – alapítvány létrehozását, amely kis létszámú kuratóriummal működne, és bizonyos juttatásokról dönthetne. Ezt a gondolatot az elnökség teljes mellszélességgel támogatná.
„…hat traktort is mögé köthettél, csak ment előre.”
Bizonyára a főtitkárnak is vannak kedvencei a versenyzők között. Kik azok?
"Nagyon szeretem Lőrincz Tomit, mert rendkívül látványosan birkózik – mondta Farkas Tibor, egy mosoly kíséretében. - Bácsi Petit is kedvelem, benne egy kicsit a fiatal Komáromi Tibit látom: hat traktort is mögé köthetsz, csak megy előre. Korábban Ritter Árpi volt az egyik nagy kedvencem, briliánsan védekezett, amikor felkapták, se keze, se lába nem érte a szőnyeget, aztán ahogy leértek, valahogyan mégis ő került felülre. Erre nagyon kevés birkózó képes. Ki ne felejtsem a sorból Hatos Gabit, az ő küzdeni tudását, birkózását is a legmagasabb polcra helyezem. Többször szóba hoztuk a nyári játékokat, és az imént emlegetett fiúk sikereinek egy része az olimpiához kötődik, ami a felejthetetlen élmények közé tartozik. Korábban mindig arról álmodoztam, hogy eljussak az olimpiára, és mivel versenyzőként nem sikerült részt vennem a játékokon, azt gondoltam, talán a bíráskodás lehetne az az út, amelyen haladva mégis odakerülhetek, de így sem jártam sikerrel. Végül aztán valóra vált az álmom, amikor a dzsúdó szövetség főtitkáraként ott lehettem Sydney-ben, majd 2012-ben a MOB „színeiben” eljutottam Londonba is. Remélem, a sornak ezzel még nincs vége…"
Az új főtitkár munkája tehát néhány nappal ezelőtt hivatalosan is megkezdődött. Komoly meccsek várnak még rá. Kedves Farkas Tibor, jó „birkózást” kívánunk!