Az ESMTK és a Csepel is három aranyat nyert serdülő korosztályban
2016. 10. 17., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
A diák rangsorverseny után a serdülő szabadfogású megmérettetésnek is eljött az ideje. A fiatalok küzdelmeinek Szigetszentmiklós városi sportcsarnoka adott otthont október 16-án, ahol több, mint 30 szakosztály, 170 versenyzője próbált szerencsét. Az országos bajnokságot megelőző hónapban a tizenhárom aranyérem közül hármat-hármat az ESMTK és a Csepeli BC sportolói vihettek haza, míg kettő jutott a Dorogi NC-nek, egy-egy pedig a Diósgyőrnek, a Kabának, a Haladásnak, a Tatabányának és a Ferencvárosnak. A csapatpontversenyben ezúttal az ESMTK kilenc ponttal előzte meg a második Csepelt, míg tizenöttel a harmadik Fradit.A rangsorverseny győztesei:
35 kg: Kocsis Ferenc (Diósgyőri BC)
38 kg: Vitek Amadeusz (Dorogi NC)
42 kg: Molnár Tibor (Kabai MSE)
46 kg: Spányik Ákos (Dorogi NC)
50 kg: Németh Milán (ESMTK)
54 kg: Budai-Kovács Marcell (Csepeli BC)
58 kg: Varga Raul (ESMTK)
63 kg: Nemes Bálint (Haladás VSE)
69 kg: Veszeli Dániel (Csepeli BC)
76 kg: Korcsog Milán (Csepeli BC)
85 kg: Fodor Kende (ESMTK)
100 kg: Márton Márk (Tatabányai SC)
+ 100 kg: Szilágyi Attila (FTC-Csévharaszt)
Csapatpontverseny:
1. ESMTK
2. Csepeli BC
3. FTC
A serdülő szabadfogású rangsorverseny teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!
A versenyen közreműködő bírók: Szűcs András (elnök), Lukács Imre, Gulyás Zoltán, Oláh Norbert, Csík Annamária, Major Sándor, Lagzi Kovács Bendegúz, Sleisz Gabriella, Tomin Márton, Elek Tamás (titkár), Binder Krisztina (titkár), Kajtán Petra (titkár).