Cikk keresés:    

Aranysípos férfiak a női álomrangadón

2015. 10. 29., írta: Szabó Sándor, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Nem kell sokat aludni már november 18-ig, amikor a csapatbajnoki döntő nívós betétszámaként vérbeli honi női szuperrangadót látunk.

 
 
Az 58 kg-ban válogatozó két hazai kiválóság, Sastin Marianna és Barka Emese ütközik meg egymással. A tét az, hogy kié lesz ebben a kategóriában a válogatott mez, és nyílik meg ily módon a riói olimpia felé vezető út. S mivel - ha kell - mindhárom meccset egy este során megrendezik, világos, hogy kiváló bírók is elvártak. Péteri László, a magyar játékvezetői testület elnöke elmondta, aranysípos játékvezetők közreműködnek a Nemzeti Sportcsarnokban.
 
A 2013-as aranysípos horvát Davor Petanjek - övé az első derbi - mellett az idén hasonló elismerésben részesült szlovén Sztaniszlav Sernek lesz a vezető bíró a második összecsapáson. Ha a két csata után történetesen 1-1 az állás, úgy a sorsdöntő harmadik női álomrangadót Péteri László, a Magyar Birkózó Szövetség Bíróbizottságának elnöke dirigálja le - tudtuk meg Péteri úrtól.