Aranypillanatok - Komáromi Tibor

2015.02.06. írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: MBSZ archívum, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Minden idők egyik legeredményesebb magyar birkózója Komáromi Tibor háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok, de nemcsak versenyzőként tett sokat a magyar birkózásért. 2000-től 2006 végéig ő volt a kötöttfogású válogatott szövetségi kapitánya. Így emlékezik a nagy pillanatokra:

Mert Mamiasvilit meg kellett verni…
„Azt a bizonyos pillanatot nagyon nehéz kiválasztani, mert kézenfekvő lenne, hogy a három világbajnoki címem kapcsán emelnék ki egy-egy mozzanatot, de létezik másféle szempont, másféle fénytörés is, mindjárt elmondom, mire gondolok. Talán nem meglepő, ha versenyzőként az ezüstéremmel együtt is csalódást okozó szöuli olimpiát követő világbajnoki döntőt említem, mert egyrészt az volt a harmadik világbajnoki címem, másrészt az olimpiai és világbajnok Mamiasvilit győztem le – ez volt a szöuli döntő visszavágója -, harmadrészt sérülten birkóztam, szóval úgy éreztem 1989-ben, Martigny-ban, hogy a sors végre mellém állt. Tehát azt a bizonyos pillanatot nem tudnám egy-két másodpercre leszűkíteni, inkább egy folyamatról van szó, és ha jól meggondolom, szerencsés embernek mondhatom magam, mert az is felejthetetlen maradt, amikor Clermont-Ferrand-ban engem választottak meg a vébé legjobb birkózójának, vagyis én lettem a világbajnokok világbajnoka.”

A kapitány athéni eufóriája
„Később fordultak a dolgok, mert ezek a versenyző pillanatai voltak, de ugyanezt – vagy inkább valami mást – megtapasztalhattam vezetőként, szövetségi kapitányként is. A 2004-es athéni olimpián a harmadik világbajnoki címem felett érzett örömömet is felülmúlta, amikor Majoros Pisti megnyerte az olimpiát, én pedig a döntő után rögtön felrohantam a szőnyegre. Biztos, hogy akkor voltam a legboldogabb, és ez még azzal együtt is így van, ha a mérleg másik serpenyőjébe beleteszem az összes világversenyes érmemet. Ez egészen más dolog, ott álltam mellette, amikor Pisti mérkőzésről-mérkőzésre haladt előre, miközben tudtam, hogy mennyire szeretett volna olimpiát nyerni, mindent megtett érte, nagyon nehéz időszakon evickélt át. Sokkal jobban át tudtam élni az ő örömét, mint az enyémet, sokkal jobban megérintett ez az érzés. Akkor még nem tudtam ezt igazából szavakba önteni, és ma is csak annyit mondhatok, hogy felrohantam a szőnyegre, és szinte szárnyaltam a boldogságtól.”