
9 magyar érem született tavaly a BOK-csarnokban
Szilvássy Erik diadalma mellett hatan ezüst- ketten pedig bronzérmet szereztek a 2024. évi Polyák Imre–Varga János-emlékversenyen.

Bánkuti: Nem nagyon lesz könnyű meccs
A szeptemberi, zágrábi világbajnokságra való fontos felkészülési állomásként tekint a Bánkuti Zsolt vezette szabadfogású válogatott a jövő csütörtökön a BOK-csarnokban kezdődő Polyák Imre–Varga János-...

Tosun lehet Blades kihívója Budapesten
A párizsi olimpián szerzett ezüstérmét követően két súlycsoporttal lejjebb, a 68 kilogrammosok között dobálja ötpontosokkal az ellenfeleit az amerikai Kennedy Blades. Az idei pánamerikai bajnok az oli...

Együttműködés a külügyminisztérium és a KIMBA között
Hétfő délelőtt Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián sajtótájékoztató keretein belül együttműködési megállapodást írt alá a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a KIMBA.

Baráth Károly ötödik lett az U20-as Eb-n
Baráth Károly és Laposa Márk egy megnyerte első mérkőzését az olaszországi U20-as Eb első szabadfogású versenynapján, a negyeddöntőben azonban mindkét sportoló legyőzésre talált. Eközben László Mózes,...