Lezajlott az idei utolsó licences edzőképzés
2025.12.06. írta: Krasznai Bence, fotót készítette: MBSZ, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Ezúttal is a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) nagycsarnoka adott otthont a licences edzőképzésnek, amelynek idei utolsó, harmadik állomását szombaton rendezték meg.Az eseményt a KIMBA olimpiai bajnok szakmai igazgatója, Lőrincz Tamás nyitotta meg, majd a sportágunk szempontjából meglehetősen aktuális téma következett: dr. Bartha Csaba, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (MTSE) sportági intézetigazgatója arról beszélt, hogy az alapozó-időszaknak milyen szerepe van az utánpótlás-nevelésben.
A kávészünetet követően dr. Bakanek György, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) keretorvosa az utánpótlás-nevelés orvosi szempontjait taglalta, majd előadást tartott Budainé dr. Csepela Yvette, az MTSE egyetemi docense az edző-sportoló kapcsolat pedagógiai jelentőségéről.
Ez után beszámolót tartott dr. Bábszky Gergely, a Birkózó Módszertani Központ (BMK) igazgatója a BMK-ról. Elmondta többek között, hogy az MBSZ és a KIMBA vezetőségének feltett szándéka, hogy a korábbi remek sportágspecifikus szakkönyvek, Papp László és Matura Mihály, illetve Hollósi Géza és Hoffmann Géza műveinek amolyan szellemi folytatásaként, mintegy fél évszázad szünet után újabb hiánypótló kötetet készítsen közösen, immár a XXI. század kihívásainak megfelelve. A nagyjából ötszáz oldalasra tervezett átfogó tankönyv a KIMBA módszertani központjának a munkája lesz, a részeit (képességfejlesztő játékok, grundbirkózás, akrobatika, sportágspecifikus technikai képzés) pedig külön kiadványokként is a kezünkbe vehetjük majd. Ennek a sorozatnak az első egysége, a Képességfejlesztő játékok jelent most meg, s egyrészt inspirációt adhat edzőknek, pedagógusoknak és sportszakembereknek egyaránt, továbbá hozzájárul ahhoz, hogy a sportoló gyerekek sokoldalúan, örömmel és biztonságban fejlődhessenek, másrészt az említett tervezett átfogó szakkönyv méltó indítása és szerves része lehet.
Az ebédszünetet Csizmadia Beáta, az MTSE PhD-hallgatójának előadása követte, aki prevenciós gyakorlati bemutatót tartott. A program végéig a gyakorlati előadások maradtak középpontban: Okner Ernő, a KIMBA erőnléti edzője a kondicionális képességfejlesztés rejtelmeibe vezette be a résztvevőket, Szatmári Zsolt, az U15-ös leányválogatott edzője szabadfogású, míg zárásként Takács Ferenc, az MTSE mesteroktatója kötöttfogású gyakorlatokat mutatott be.