Dunakeszin rajtolt az U15-ösök versenyszezonja
2026.02.28. írta: Tollár Dániel, fotót készítette: MBSZ, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Százhetvennyolc birkózó lépett szőnyegre Dunakeszin az év első serdülő kötöttfogású és női válogatóversenyén.Február utolsó napján, 28-án, szombaton a Magyarság Sportcsarnok adott otthont az idei első U15-ös kötöttfogású és női válogatóversenynek Dunakeszin.
A lányok mezőnyében zömében körmérkőzések döntöttek a dobogós helyezések sorsáról. A legtöbb aranyérmet végül az Adács és a Dél-Zselic szerezte, mindkét klub két-két első helyezéssel zárt. Egy-egy arany jutott a Soltvadkertnek, a Ceglédnek, a Kiskunfélegyházának, a Csepel TC-nek, az ESMTK-nak, a Diósgyőrnek és a Budapesti Honvédnak is.
A kötöttfogású fiúknál jóval népesebb mezőny gyűlt össze. A legtöbb induló a 62 kilogrammosok között volt, ahol a pesterzsébeti Hluskó István bizonyult a legjobbnak. Az ESMTK tehetsége soltvadkerti, csepeli és érdi riválisait is magabiztosan győzte le a döntőbe vezető úton. A fináléban viszont óriási csatát vívott a zalaegerszegi Ugranyecz Flóriánnal, és végül 8–7-es pontozással kiérdemelte a dobogó legmagasabb fokát.
Az ESMTK további három súlycsoportban is győzni tudott. Az Eger két aranyéremig jutott, míg a fennmaradó első helyeken a Szeged, a Dél-Zselic, a Zalaegerszeg, a Kispest és a Pécs osztozott.
A 2026. évi 1. U15-ös válogatóverseny női győztesei:
33 kg: Garai Hargita (Dél-Zselic SE)
36 kg: Nagy Viktória (Soltvadkerti TE)
39 kg: Máté Szofia (Ceglédi VSE)
42 kg: Bogdán Zsófia (Dél-Zselic SE)
46 kg: Nagy Nóra (Kiskunfélegyházi BSE)
50 kg: Köblő Réka (Csepel TC)
54 kg: Molnár Tamara (ESMTK-KIMBA)
58 kg: Oláh Jázmin (Diósgyőri VTK)
62 kg: Szankó Szonja (Adácsi BC)
66 kg: Jung Zsófia (Budapesti Honvéd SE-KIMBA)
+ 66 kg: Gulyás Gabriella (Adácsi BC)
Női csapatpontverseny:
1. Adácsi BC 14 ponttal (több induló az aranyérmes versenyzők súlycsoportjában, mint a második Dél-Zselicnek)
2. Dél-Zselic SE 14 ponttal (több aranyérem, mint a harmadik KBSE-nek)
3. Kiskunfélegyházi BSE 14 ponttal
A 2026. évi 1. U15-ös női válogatóverseny teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!
A 2026. évi 1. U15-ös válogatóverseny kötöttfogású győztesei:
38 kg: Kis Gergő (Szegedi VSE)
41 kg: Juhász Bendegúz (Egri VSI)
44 kg: Végh Elián (Dél-Zselic SE)
48 kg: Olasz Vencel (ESMTK)
52 kg: Csépány Gergely (Egri VSI)
57 kg: Szanati Máté (Zalaegerszegi BSE-KIMBA)
62 kg: Hluskó István (ESMTK-KIMBA)
68 kg: Gerhauser Vilmos (ESMTK-KIMBA)
75 kg: Zoltai Alex (ESMTK)
85 kg: Cservenák Gergő (Kispesti NSI)
+ 85 kg: Zomborszki Zalán (Pécsi EAC)
Kötöttfogású csapatpontverseny:
1. ESMTK 51 ponttal
2. Egri VSI 20 ponttal
3. Ceglédi VSE 18 ponttal
A 2026. évi 1. U15-ös kötöttfogású válogatóverseny teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!
A versenyen közreműködő bírók: Szabó Bence (elnök), Szántóné Csánó Zsófia, Asztalos Bálint, Vajda Szebasztián, Major Sándor, Réczi Bianka, Fábián Orsolya, Szenczi Richárd, Baljer Roxána, Major Zoltán. Versenyiroda: Kajtán Olivér, Szabó Patrik.