Cikk keresés:    

Végh három párizsi olimpiai érmessel kerül egy ágra a vb-n

2025. 09. 09., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Tízből négy súlycsoportban lesz érdekelt Magyarország a szeptember 13-án kezdődő zágrábi birkózó-világbajnokság szabadfogású versenyén. Mutatjuk a súlycsoportok résztvevőit.

Mint arról korábban beszámoltunk, rekordlétszámú kiemelt magyar versenyző lesz a 2025. évi birkózó-világbajnokságon. Szabadfogásban négyből négy versenyzőnk helye is ismert a tabellán, így már azt is lehet tudni (biztosra csak a hivatalos mérlegelés után), hogy több világklasszis is a mieink ágára fog kerülni

Muszukajev Iszmail például a 70 kilogrammos súlycsoport tavalyi világbajnoki ezüstérmesével, a nem mellesleg Ázsia-bajnoki bronzérmes, a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyen szenzációs formában versenyző japán Aojagival találkozhat elsőként a kiemeltek közül. Szintén a felső ágra került az idei Eb-bronzérmes azeri Heybatov, valamint az Eb-győztes, vb-bronzérmes örmény Andreaszjan is.

A másik ágon a vb-címvédő kazah Kajpanov, a pánamerikai bajnok mexikói Gomez, az Eb-bronzérmes moldovai Diacon, valamint az Eb-második grúz Kemertelidze lesz kiemelve.

A harminc fős súlycsoportban azonban további klasszisok is szőnyegre lépnek majd az Arena Zagrebben. A nevezések alapján ott lesz többek között az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok albán Dudajev, az Ázsia-bajnok, vb-ezüstérmes iráni Jazdanicserati és a kirgiz Akmatalijev, az olimpiai ötödik, Ázsiai Játékok-győztes, vb-bronzérmes mongol Tömör-Ocsir, az olimpiai ötödik, Ázsia-bajnoki ezüstérmes tádzsik Rasszadin, valamint az Eb-bronzérmes török Yavuz is.

A szabadfogású 70 kiló kiemelt versenyzői:

Felső ág:

  • (1) Aojagi Josinoszuke (japán)
  • (8) MUSZUKAJEV ISZMAIL
  • (4) Kanan Heybatov (azeri)
  • (5) Arman Andreaszjan (örmény)

Alsó ág:

  • (3) Nurkozsa Kajpanov (kazah)
  • (6) Austin Gomez (mexikói)
  • (7) Vasile Diacon (moldovai)
  • (2) Akaki Kemertelidze (grúz)

A súlycsoport további nevezői:

  • Iszlam Dudajev (albán)
  • Shannon Hanna II (Bahama-szigeteki)
  • Mihail Georgijev (bolgár)
  • Michael Zale (kanadai)
  • Jorge Gatica Hinricksen (chilei)
  • Csön Suang (kínai)
  • Gabriel Muanda (kongói)
  • Anthony Wesley (Zöld-foki-szigeteki)
  • Rohit Rohit (indiai)
  • Amirmohammad Jazdanicserati (iráni)
  • Mohammed Kareem (iraki)
  • Ernazar Akmatalijev (kirgiz)
  • Csong Jong-szok (dél-koreai)
  • Tulga Tömör-Ocsir (mongol)
  • Viktor Vojnovics (szerb)
  • Viktor Rasszadin (tadzsik)
  • Hajriddine Ben Tlili (tunéziai)
  • Haydar Yavuz (török)
  • Olekszij Boruta (ukrán)
  • Peter Duke (amerikai)
  • Szajin Kazirik (UWW, orosz)
  • Begidzson Kuldasev (üzbég)

Eggyel feljebb Kuramagomedov Muradnak sem lesz könnyű dolga, hiszen a 74 kiló mindig is a legerősebb súlycsoportok közé tartozott. Többszörös Európa-bajnoki ötödikünk ágára került kiemeltként az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok albán Valijev, az U20-as világbajnok amerikai Carr és az Ázsia-bajnoki második kirgiz Toktomambetov is.

Az alsó ágon az Ázsiai Játékok-győztes, Ázsia-bajnok, vb-bronzérmes iráni Emamicsogajej, az U23-as világ- és Európa-bajnok grúz Elbakidze, az Ázsia-bajnoki harmadik bahreini Aszlujev, valamint a négyszeres Európa-bajnok, vb-ezüstérmes szlovák Salkazanov is kiemelt lesz.

A további nevezettek közül a legnagyobb favorit egyértelműen az olimpiai és háromszoros világbajnok, Európai Játékok-győztes orosz Szidakov, de az Ázsia-bajnok, U23-as világbajnok japán Takahasival, az olimpiai bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok, vb-bronzérmes török Demirtassal, valamint az Eb-bronzérmes azeri Bayramovval is számolni kell.

A szabadfogású 74 kiló kiemelt versenyzői:

Felső ág:

  • (1) Csermen Valijev (albán)
  • (8) David Carr (amerikai)
  • (4) Orozobek Toktomambetov (kirgiz)
  • (5) KURAMAGOMEDOV MURAD

Alsó ág:

  • (3) Jonesz Emamicsogajej (iráni)
  • (6) Giorgi Elbakidze (grúz)
  • (7) Magomedraszul Aszlujev (bahreini)
  • (2) Taimuraz Salkazanov (szlovák)

A súlycsoport további nevezői:

  • Hrajr Alihanjan (örmény)
  • Turan Bayramov (azeri)
  • Ibragim Veliev (belga)
  • Renato Da Silva (brazil)
  • Ramazan Ramazanov (bolgár)
  • Adam Thomson (kanadai)
  • Batu Csinggele (kínai)
  • Norvil Bukasa (kongói)
  • Vedran Luketin (horvát)
  • Mohammad Mottaghinia (spanyol)
  • Kumar Vikash (indiai)
  • Luca Finizio (olasz)
  • Takahasi Kota (japán)
  • Alibek Abdikasszimov (kazah)
  • Han Tegil (dél-koreai)
  • Egzon Xhoni (koszovói)
  • Ion Marcu (moldovai)
  • Cristian Santiago Perez (mexikói)
  • Raszul Sapijev (észak-macedón)
  • Kamil Rybicki (lengyel)
  • Han Okcsöl (észak-koreai)
  • Soner Demirtas (török)
  • Ivan Kuszjak (ukrán)
  • Vitali Ihnatovics (UWW, fehérorosz)
  • Zaurbek Szidakov (UWW, orosz)
  • Mirzo Hajitov (üzbég)
  • Anthony Montero Chirinos (venezuelai)

A négy magyar szabadfogású versenyző közül az első világbajnokságára készülő Végh Richárdnak lesz a legerősebb ága Zágrábban, legalábbis a kiemeltek igencsak neves versenyzők a felső ágon.

Ahmed Tazsudinovot talán senkinek sem kell bemutatni. Az orosz származású, bahreini színekben versenyző klasszis mindössze 11 hónap leforgása alatt mindent megnyert, amit csak lehetett. A világbajnokságon, az Ázsiai Játékokon, az Ázsia-bajnokságon és végül, de nem utolsó sorban a párizsi olimpián sem talált legyőzőre. A tavalyi ötkarikás játékok két bronzérmese, az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes azeri Magomedov és az iráni Azarpira is ott lesz kiemeltként a horvát fővárosban.

A másik ágra is jutott olimpiai érmes az amerikai Snyder és a grúz Matcsarasvili személyében, de oda került az Ázsia-bajnok japán Josida, illetve az Eb-második lengyel Baranowski is kiemeltként.

Természetesen ebben a kategóriában is lesznek olyan klasszisok, akik nem kerültek be a legjobb nyolc közé, így nem kiemeltként kezdik majd meg a zágrábi vb-t. Ilyen például az oroszok szupersztárja, a kétszeres olimpiai, hatszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok, kétszeres Európai Játékok-győztes Szadulajev, vagy a világbajnok, Ázsia-bajnoki ezüstérmes kazah Ajtmuhan, a többszörös Eb-második fehérorosz Hustin és a vb-bronzérmes észak-macedón Nurov is.

A szabadfogású 97 kiló kiemelt versenyzői:

Felső ág:

  • (1) Ahmed Tazsudinov (bahreini)
  • (8) VÉGH RICHÁRD
  • (4) Magomedkhan Magomedov (azeri)
  • (5) Amirali Azarpira (iráni)

Alsó ág:

  • (3) Kyle Snyder (amerikai)
  • (6) Zbigniew Baranowski (lengyel)
  • (7) Josida Aras (japán)
  • (2) Givi Matcsarasvili (grúz)

A súlycsoport további nevezői:

  • Ahmed Magamajev (bolgár)
  • Nishan Randhawa (kanadai)
  • Habila Awusayiman (kínai)
  • Filip Huklek (horvát)
  • Arturo Silot Torres (kubai)
  • Adlan Viskhanov (francia)
  • Ertugrul Agca (német)
  • Vicky Vicky (indiai)
  • Rizabek Ajtmuhan (kazah)
  • Szo Dzsuhvan (dél-koreai)
  • Domantas Pauliuscenko (litván)
  • Radu Lefter (moldovai)
  • Ganhujag Ganbatar (mongol)
  • Magomedgadzsi Nurov (észak-macedón)
  • Jaksik Ádám (szlovákiai)
  • Satlik Hemeljajev (türkmén)
  • Resul Gune (török)
  • David Mcselidze (ukrán)
  • Aljakszandr Hustin (UWW, fehérorosz)
  • Abdulrasid Szadulajev (UWW, orosz)
  • Cristian Sarco Colmenarez (venezuelai)

Az ötszörös Eb-érmes Ligeti Dániel ugyan bejelentette visszavonulását, a zágrábi vb-n azonban így sem maradunk szabadfogású nehézsúlyú versenyző nélkül, hiszen az Eb-második Bajcajev Vlagyiszlav ezúttal is a 125 kilogrammosok között próbál szerencsét.

Vlad ráadásul a felső ág egyik kiemeltje lesz a nyitónapon, méghozzá az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok azeri Meshvildishvilivel, a többszörös Eb-érmes lengyel Barannal, valamint az Ázsia-bajnok, vb-ezüstérmes mongol Munhturral.

Az alsó ágon az Eb-bronzérmes fehérorosz Hramjankov, a kétszeres Ázsia-bajnoki harmadik bahreini Saripov, az Eb-ezüstérmes grúz Manasvili, valamint az olimpiai ezüst- és bronzérmes, kétszeres világ- és egyszeres Ázsia-bajnok, Ázsiai Játékok-győztes iráni Zare lesz a kiemelt.

A szabadfogású 125 kiló kiemelt versenyzői:

Felső ág:

  • (1) Giorgi Meshvildishvili (azeri)
  • (8) BAJCAJEV VLAGYISZLAV
  • (4) Robert Baran (lengyel)
  • (5) Lhagvagerel Munhtur (mongol)

Alsó ág:

  • (3) Dzjanisz Hramjankov (UWW, fehérorosz)
  • (6) Samil Saripov (bahreini)
  • (7) Szolomon Manasvili (grúz)
  • (2) Amir Zare (iráni)

A súlycsoport további nevezői:

  • Johannes Ludescher (osztrák)
  • Gabriel De Sousa Silva (brazil)
  • Alen Hubulov (bolgár)
  • Buherdun Buherdun (kínai)
  • Filip Koscic (horvát)
  • Mohsen Siyar (német)
  • Azamat Hoszonov (görög)
  • Rajat Ruhal (indiai)
  • Jamamoto Tajaki (japán)
  • Aliser Jergali (kazah)
  • Kim Gjeong-min (dél-koreai)
  • Dmitrii Duscov (moldovai)
  • Jonovan Smith (Puerto Rico-i)
  • Omar Sarem (román)
  • Zijamuhammet Szaparov (türkmén)
  • Hakan Buyukcingil (török)
  • Murazi Mcselidze (ukrán)
  • Wyatt Hendrickson (amerikai)
  • Abdulla Kurbanov (UWW, orosz)
  • Haszanboj Rahimov (üzbég)

A 2025. évi birkózó-világbajnokság teljes szabadfogású nevezési listáját ITT lehet megtekinteni!