Cikk keresés:    

László Koppány 18 évesen U23-as vb-bronzérmes

2024. 10. 20., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A magyar küldöttség legifjabb és egyben legnagyobb termetű birkózója, László Koppány Simon szerezte az első érmet a tiranai U23-as világbajnokságon. A tizennyolc esztendős nehézsúlyú versenyző kedden a kínait és a görögöt legyőzte, a későbbi világbajnok iránitól viszont kikapott, ám szerdán a bronzcsatában remek mérkőzésen verte az U20-as és U23-as világbajnok fehéroroszt. Eközben a 77 kilogrammos Tösmagi Attila is kettőt nyert, ukrán és lengyel ellenfelét múlta felül, a negyeddöntőben azonban kikapott az üzbégtől és búcsúzott a versenytől. A 87 kilogrammos Dömök Péter az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes dán Bisultanovval kezdett, 4-0-ra kikapott, de meglepetésre ő sem került vigaszágra.

A magyar versenyzők mérkőzései:

Selejtezők:
77 kg: Tösmagi Attila – Mikita Politajev (ukrán) '1-1 (később szerzett ponttal)
- a kínait legyőző lengyel jön a nyolcaddöntőben

Nyolcaddöntők:
77 kg: Tösmagi Attila – Konrad Kozlowski (lengyel) 3-1
- a norvégot és az amerikait legyőző U23-as Ázsia-bajnok üzbég következik

87 kg: Turpal Bisultanov (dán) – Dömök Péter 4-0
- Dömök kiesett, miután miután legyőzője kikapott az iránitól

130 kg: László Koppány – Ho Csien-csün (kínai) 4-0
- a kazahot legyőző görög jön a negyeddöntőben

Negyeddöntők:
77 kg: Donijorhon Nakibov (üzbég) – Tösmagi Attila 9-0
- Tösmagi búcsúzott, miután legyőzője kikapott a moldovaitól

130 kg: László Koppány – Nikolaosz Ntuniasz (görög) 3-2
- a törököt, az ukránt és a fehéroroszt legyőző iráni jön a döntőbe jutásért

Elődöntők:
130 kg: Fardin Hedajati (iráni) – László Koppány 9-0
- a bronzcsatában, a török-ukrán-fehérorosz hármasból érkezik ellenfél

Bronzmérkőzések:
130 kg: László Koppány – Pavel Lincsuk (független egyéni induló, fehérorosz) 9-1

A nem túl sikeres nyitónapot követően jól indult a második kötöttfogású versenynap, hiszen az U20-as Európa-bajnok Tösmagi Attila előbb az U23-as Európa-bajnoki bronzérmes ukrán Politajevet (’1-1, később szerzett ponttal), majd az U17-es Eb-ötödik lengyel Kozlowskit győzte le, ezzel bejutott a nyolcba a 77 kilogrammos súlycsoportban.

A második magyar versenyző Dömök Péter volt, aki szőnyegre lépett kedden, pechére azonban rögtön azzal a dán Bisultanovval nézett farkasszemet a 87 kilogrammos nyolcaddöntőben, aki Párizsban Losonczi Dávidot győzte le az olimpiai bronzéremért, nem mellesleg felnőtt Európa-bajnoki és világbajnoki ezüstérmes klasszis.

A CVSE sportolója négypontos vereséget szenvedett, ráadásul a szinte borítékolható vigaszága sem jött össze, miután Bisultanov igencsak vitatható mérkőzésen kikapott a négy közé jutásért az iráni Jazditól.

A folytatásban Tösmagi már a harmadik mérkőzésére készült, ahol az U23-as Ázsia-bajnok, felnőtt Ázsia-bajnoki bronzérmes üzbég Nakibov előbb egy négypontos csípődobással, majd két pörgetéssel lepte meg az erzsébeti tehetséget, akinek ez a világbajnokság végét jelentette (az üzbég kikapott a moldovai Gututól a döntőbe jutásért).

Minden reményünk a magyar csapat legfiatalabb versenyzőjében, a 18 esztendős, 130 kilogrammos László Koppány Simonban volt, aki már a májusi, bakui U23-as Európa-bajnokságon is meglepetést okozott, taktikus birkózással szerzett ezüstérmet.

Ezúttal igencsak kemény ágra került, hiszen szintén oda sorsolt még többek között a párizsi olimpiát is megjárt U23-as vb-címvédő török Bakir, az U23-as Eb-címvédő ukrán Visniveckij, az U23-as világbajnok, párizsi olimpiai kvótát szerző fehérorosz Hlincsuk, valamint az U20-as világ- és Ázsia-bajnok, a budapesti UWW-rangsorversenyen a török Kayaalpot is legyőző iráni Hedajati is.

Simonnak ettől függetlenül jól alakult az első két forduló, a nyolc közé ugyanis a kínait, majd a négy közé kerülésért a görögöt múlta felül. Az elődöntőben akárcsak korábban a fentebb említett versenyzőknek, így Koppánynak sem volt ellenszere az iránival szemben, technikai tussal gázolt át a Fradi tehetségén.

Másnap a dobogó harmadik fokáért viszont újjá született Koppány, még akkor is, hogyha a fehérorosz már az első menetben betusolta őt, ám sikeres magyar challenge után kiderült, hogy László ellenfele lábat használva fektette kétvállra őt.

A fordulatokat követően végül Simon ötpontos előnybe került (passzivitási pont, billentés, intés lábhasználatért), majd remekül védekezett, sőt, felül is tudott kerekedni, és rögtön megpörgette Hlincsukot, majd jött egy elbukott fehérorosz challenge, így 9-1-es magyar győzelem született.

László Koppány Simon 18 évesen második érmét is megszerezte az U23-as korosztályban.

A keddi súlycsoportok végeredményei:

55 kg (17 induló). Döntő: Ahmadi Vafa – Mammadov 11-3
U23-as világbajnok: Ali Ahmadi Vafa (Irán)
2. Rashad Mammadov (Azerbajdzsán)
3. Jamagiva Kohej (Japán) és Vishbajit More (India)
5. William Sullivan IV (Egyesült Államok) és Adam Ulbasev (független egyéni induló, orosz)

63 kg (23 induló). Döntő: Eriomenco – Szavada 10-2
U23-as világbajnok: Vitalie Eriomenco (Moldova)
2. Szavada Komej (Japán)
3. Mairbek Salimov (Lengyelország) és Erfan Dzsarkani (Irán)
5. Bekir Ates (Törökország) és Arman Vardanjan (Örményország)

77 kg (29 induló). Döntő: Gutu – Bellscheidt 3-1
U23-as világbajnok: Alexandrin Gutu (Moldova)
2. Samuel Bellscheidt (Németország)
3. Ali Oszku (Irán) és Khasay Hasanli (Azerbajdzsán)
5. Donijorhon Nakibov (Üzbegisztán) és Temuri Ordzsonikidze (Grúzia)
... 9. Tösmagi Attila (Magyarország)

87 kg (24 induló). Döntő: Gonibov – Sterkenburg 4-0
U23-as világbajnok: Aesz Gonibov (független egyéni induló, orosz)
2. Marcel Sterkenburg (Hollandia)
3. Acsiko Bolkvadze (Grúzia) és Aszan Zsanisov (Kirgizisztán)
5. Jaszin Jazdi (Irán) és Payton Jacobson (Egyesült Államok)
... 18. Dömök Péter (Magyarország)

130 kg (21 induló). Döntő: Hedajati – Baboriko 6-0
U23-as világbajnok: Fardin Hedajati (Irán)
2. Dimitrij Baboriko (független egyéni induló, orosz)
3. LÁSZLÓ KOPPÁNY SIMON (MAGYARORSZÁG) és Giorgi Copurasvili (Grúzia)
5. Pavel Hlincsuk (független egyéni induló, fehérorosz) és Albert Vardanjan (Örményország)

Kötöttfogású csapatpontverseny:
1. Irán 149 ponttal
2. Grúzia 121 ponttal
3. Örményország 93 ponttal
... 16. Magyarország 21 ponttal

A keddi súlycsoportok programja:

2024. október 22. (kedd)
10.30 – 15.30 | Selejtezők
16.45 – 17.45 | Elődöntők

2024. október 23. (szerda)
10.30 – 14.00 | Vigaszági mérkőzések
18.00 – 20.30 | Helyosztók és eredményhirdetések
Online stream: UWW+

A sorsolás:

77 kg (29 induló). Tösmagi Atitla (ESMTK-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Mikita Politajev (ukrán)

Az ágára sorsolt még: Parra Garcia (kolumbiai), Barnawi (szaúd-arábiai), Mathiesen (dán), Shehu (albániai), Gutu (moldovai), Oszku (iráni), Borkenhagen (svéd), Nakibov (üzbég), Gunheim (norvég), Karan (indiai), Garvin (amerikai), Kozlowski (lengyel), Csang (kínai).

87 kg (24 induló). Dömök Péter (Ceglédi VSE-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntők: Exauce Mukubu (norvég) vagy Turpal Bisultanov (dán)

Az ágára sorsolt még: Bura (indiai), Vang (kínai), Bolkvadze (grúz), Kujanis (kazah), Sterkenburg (holland), Yaldiran (török), Jazdi (iráni), Gardziola (lengyel), Samadov (azeri).

130 kg (21 induló). László Koppány (FTC-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: He Dzsijancsun (kínai) vagy Jamada Kojej (japán)

Az ágára sorsolt még: Hlincsuk (független egyéni induló, fehérorosz), Mammadov (azeri), Hedajati (iráni), Bakir (török), Visniveckij (ukrán), Ntunijasz (görög), Ejssza (egyiptomi), Abdikalik (kazah).