Cikk keresés:    

Pohilec, Klányi és Királyházi is kiesett az U23-as vb-n

2024. 10. 20., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Négyből egy mérkőzést tudott megnyerni a magyar válogatott a tiranai U23-as világbajnokság első versenynapján. A győzelmet a kötöttfogású 72 kilogrammos Klányi Krisztofer jegyezte, bolgárt múlt felül tussal, ám a folytatásban a francia jobbnak bizonyult nála, így Pohilec Ádámhoz (67 kg) és Királyházi Miklóshoz (82 kg) hasonlóan búcsúzott a versenytől.

Sima magyar győzelemmel kezdődött az albániai Tiranában az év utolsó utánpótláskorú világversenye, az U23-as világbajnokság.

A kötöttfogásúak nyitónapján a 72 kilogrammos Klányi Krisztofer lépett elsőként szőnyegre a mieink közül. A Dorogi AC U23-as Európa-bajnoki bronzérmese a tavalyi U23-as Eb-ötödik bolgár Georgijevvel mérkőzött meg a selejtezőben.

„Krisz” harcosan kezdte az összecsapást, ennek eredményeképpen ő támadhatott először parterre-helyzetből, ahol fordított emelésből előbb kétpontos dobást hajtott végre, majd ugyanabból a fogásból újabb két pontért be is billentette riválisát, és a tusveszélyes helyzetből már nem is engedte ki, kétvállal jutott tovább.

Klányit a felnőtt Európa-bajnokságot is megjárt Pohilec Ádám követte a 67 kilogrammosok selejtezőjében. A Budapesti Honvéd fiatalja az Európa-bajnoki ezüst- és vb-bronzérmes lengyel Salimovval nézett farkasszemet. A találkozó nem indult jól, hiszen Ádámot háromszor is megpörgette a lengyel, a folytatásban azonban gyönyörű szaltóval szépített Pohilec. A második menetben sajnos a lengyel diktálta az iramot, aki végül 10-4-re diadalmaskodott.

A nap harmadik magyar versenyző a 82 kilogrammos Királyházi Miklós volt, aki a selejtezőben azzal az üzbég Bobonazarovval találkozott, aki az U20-as korosztályban Ázsia-bajnoknak, valamint világbajnoki bronzérmesnek mondhatja magát. Sajnos a különbség a szőnyegen is megmutatkozott, az üzbég már az első menetben technikai tussal múlta felül Királyházit.

Minden reményünk Klányi Krisztoferben volt, az újabb győzelem azonban nem sikerült neki, az U17-es világ- és Európa-bajnoki bronzérmes francia Snjoyantól kapott ki, miután egy zónaszéli helyzetben csípődobással próbálkozott, de sikertelenül, a bírók azonban nem sajátakciónak ítélték meg a mozdulatot, ezzel ellépett a francia, aki végül 4-1 arányban bizonyult jobbnak Klányinál.

A folytatásban kiderült, hogy versenyzőink nem kerültek vigaszágra. Pohilec Ádám lengyel riválisát az elődöntőben a kirgiz, Klányi Krisztofer francia legyőzőjét a negyeddöntőben szintén egy kirgiz, míg Királyházi Miklós üzbég vetélytársát a nyolc közé jutásért a német állította meg.

A magyar versenyzők mérkőzései:

Selejtezők:
67 kg: Arslanbek Salimov (lengyel) – Pohilec Ádám 10-4
- Pohilec búcsúzott, miután legyőzője kikapott a kirgiztől a döntőbe jutásért

72 kg: Klányi Krisztofer – Dimitar Georgijev (bolgár) tus 5-0-nál
- az indiait legyőző U17-es világ- és Európa-bajnoki bronzérmes francia következik

82 kg: Szamandar Bobonazarov (üzbég) – Királyházi Miklós 8-0
- Királyházi kiesett, miután legyőzője kikapott a némettől a következő körben

Nyolcaddöntők:
72 kg: Gagik Snjoyan (francia) – Klányi Krisztofer 4-1
- a franciát a negyeddöntőben a kirgiz múlta felül, ezzel Klányi búcsúzott

A hétfői súlycsoportok végeredményei:

60 kg (20 induló). Döntő: Ganijev – Bammatov 8-4
U23-as világbajnok: Aliser Ganijev (Üzbegisztán)
2. Diniszlam Bammatov (független egyéni induló, orosz)
3. Nihad Guluzade (Azerbajdzsán) és Pridon Abuladze (Grúzia)
5. Denis Mihai (Románia) és Surej Surej (India)

67 kg (28 induló). Döntő: Bejsekejev – Cshikvadze 6-1
U23-as világbajnok: Razzak Bejsekejev (Kirgizisztán)
2. Diego Cshikvazde (Grúzia)
3. Arslanbek Salimov (Lengyelország) és Danijal Agajev (független egyéni induló, orosz)
5. Farid Khalilov (Azerbajdzsán) és Yanis Guendez Nifri (Franciaország)
... 17. Pohilec Ádám (Magyarország)

72 kg (30 induló). Döntő: Cshikvadze – Hacsatrjan 3-1
U23-as világbajnok: Giorgi Cshikvadze (Grúzia)
2. Sant Hacsatrjan (Örményország)
3. Szejed Szorabi (Irán) és Imran Alijev (független egyéni induló, orosz)
5. Georgios Barbanos (Svédország) és Adilhan Nurlanbekov (Kirgizisztán)
... 10. Klányi Krisztofer (Magyarország)

82 kg (27 induló). Döntő: Naguszi – Melelashvili 4-3
U23-as világbajnok: Mohammad Naguszi (Irán)
2. Beka Melelashvili (Egyesült Államok)
3. Deni Nakaev (Németország) és Data Cshajidze (Grúzia)
5. Emad Abujelatta (Egyiptom) és Elmin Aliyev (Azerbajdzsán)
... 24. Királyházi Miklós (Magyarország)

97 kg (23 induló). Döntő: Hlojan – Haszlahanav 11-6
U23-as világbajnok: Hajk Hlojan (Örményország)
2. Abubakar Haszlahanav (független egyéni induló, fehérorosz)
3. Magomed Murtazalijev (független egyéni induló, orosz) és Sajan Habibzare (Irán)
5. Anton Vieweg (Németország) és Richard Karelson (Észtország)

A hétfői súlycsoportok programja:

2024. október 21. (hétfő)
10.30 – 15.30 | Selejtezők
18.00 – 19.30 | Elődöntők

2024. október 22. (kedd)
10.30 – 15.30 | Vigaszági mérkőzések
18.00 – 20.30 | Helyosztók és eredményhirdetések
Online stream: UWW+

A sorsolás:

67 kg (28 induló). Pohilec Ádám (BHSE)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Arslanbek Salimov (lengyel)

Az ágára sorsolt még: Reenberg (dán), Hovanniszjan (örmény), Jeremejev (észt), Eldridge (kanadai), Gurali (moldovai), Guendez (francia), Csikvadze (grúz), Setti (olasz), Halilov (ukrán), Zsehalav (független egyéni induló, fehérorosz), Sariyar (török), Koskar (kazah), Grigaliunas (litván), Agajev (független egyéni induló, orosz).

72 kg (30 induló). Klányi Krisztofer (Dorogi AC-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Dimitar Georgijev (bolgár)

Az ágára sorsolt még: Alijev (független egyéni induló, orosz), Holubovszkij (ukrán), Sinisterra (kolumbiai), Savickas (litván), Csikvadze (grúz), Stolarczyk (lengyel), Alessio (olasz), Kolicopulo (görög), Punia (indiai), Snjoyan (francia), Gocmen (török), Nurlanbekov (kirgiz), Majulitkanov (kazah).

82 kg (27 induló). Királyházi Miklós (BHSE)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Szamandar Bobonazarov (üzbég)

Az ágára sorsolt még: Golbasi (török), Orunkul (kirgiz), Grigorjan (örmény), Rivalta (olasz), Nakaev (német), Abuelatta (egyiptomi), Csmir (ukrán), Solovei (moldovai), Bukisz (görög), Naguszi (iráni), Vrba (cseh).