Baráth Károly ötödik lett az U20-as Eb-n
2025. 07. 03., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Baráth Károly és Laposa Márk egy megnyerte első mérkőzését az olaszországi U20-as Eb első szabadfogású versenynapján, a negyeddöntőben azonban mindkét sportoló legyőzésre talált. Eközben László Mózes, Tóth Patrik és Zsivnovszky Péter is kikapott. Vigaszágra Baráth és Zsivnovszky került, győzni viszont Baráth tudott, aki a moldovaival csapott össze a bronzéremért, de kikapott, ötödik lett.
Felemás eredményekkel indult az olaszországi U20-as Európa-bajnokság szabadfogású versenye magyar szempontból.
A pénteki versenynap délelőtti programjában a szarvasi Tóth Patrik lépett elsőként szőnyegre a mieink közül, aki az U17-es Eb-bronzérmes azeri Rahimlivel nézett farkaszemet a 70 kilogrammos súlycsoport selejtezőjében, de szűk másfél perc alatt technikai tussal kikapott és mint később kiderült, búcsúzott is az Európa-bajnokságtól.
Nem sokkal rá már Baráth Károlyt szólították szőnyegre az 57 kilóban, a lengyel Gregorczykkel mérkőzött meg az angyalföldi a selejtezőben. Karcsi kellőképpen agresszívan lépett fel a lengyel ellen, kiléptetésekkel, levitelekkel és végül egy pörgetéssel zárta rövidre a találkozót, 10-0-val jutott tovább a negyeddöntőbe.
Nagyjából 30 percet kellett várni a következő magyar érdekeltségű mérkőzésre, ahol az U17-es Eb-második Zsivnovszky Péter az olimpiai, többszörös világ- és többszörös Európa-bajnok Geno Petriasvili öccsével, Konsztantine Petriasvilivel mérkőzött meg. A szigetszentmiklósi sportoló igyekezett pariban maradni a grúzzal, az első menetben csak négy volt köztük, ám a második menet elején Petriasvili egy levitel után lentről pillanatok alatt érte el a technikai tusos különbséget.
A kötöttfogásban U17-es Eb-ezüstérmet szerző László Mózes ezúttal szabadfogásban vívta ki a válogatottságot. Az erzsébeti versenyző a 65 kilogrammos nyolcaddöntőben csatlakozott be a versenybe, de nem bírt az U17-es világ- és Európa-bajnoki ötödik német Rehbolzzal, nyolcpontos hátrányban kétvállra fektette riválisa.
Az U17-es Eb-bronzérmes Laposa Márk a túl elvárt teljesítményt nyújtotta a nyolc közé jutásért, aminek az elszenvedője az U17-es Eb-ötödik bolgár Dobrev volt. Az újpesti kilencpontos előnynél még egy remek négypontost is dobott, végül 13-0-val jutott tovább Caorléban.
Az első fordulóban győzedelmeskedő Baráth Károly a másodikban már legyőzőre talált, a későbbi aranyérmes, korábbi U17-es világ- és Európa-bajnok azeri Baghirov már túl nagy falat volt számára, 10-0-ra kikapott a Vasas versenyzője.
Meglepetésre Laposának sem sikerült a győzelem a folytatásban. Az osztrák színekben versenyző Inshapiev az első menetben egy négypontossal indított az újpesti tehetséggel szemben, majd egy kétpontos akció után be is tusolta őt.
Másnap Zsivnovszky Péter és Baráth Károly került vigaszágra, ott azonban csak Baráth tudott diadalmaskodni a török Kapallal szemben, 10-1-gyel harcolta ki a moldovai elleni bronzcsatát, míg Zsivnovszkyt az azeri Musayev ejtette ki a versenyből.
Karcsi az esti bronzcsatára is jó esélyekkel érkezett, verhető ellenfélnek ígérkezett az U23-as Eb-ötödik moldovai Bulgaru, ám a magyar győzelem ezúttal elmaradt, 7-2-es pontozásos vereség után Baráth Károly az előkelő ötödik helyen zárt.
A magyar versenyzők mérkőzései:
Selejtezők:
57 kg: Baráth Károly – Antoni Gregorczyk (lengyel) 10-0
- az U17-es világ- és Európa-bajnok, U20-as Eb-ezüstérmes azeri jön
70 kg: Ismayil Rahimli (azeri) – Tóth Patrik 10-0
Nyolcaddöntők:
65 kg: Jannis Rebholz (német) – László Mózes tus 8-0-nál
- László kiesett, miután a német kikapott a következő körben
79 kg: Laposa Márk – Bozsidar Dobrev (bolgár) 13-0
- az osztrák színekben versenyző Inshapiev következik a negyeddöntőben
97 kg: Konsztantine Petriasvili (grúz) – Zsivnovszky Péter 10-0
- Zsivnovszky vigaszágas lett, miután legyőzője döntőbe került
Negyeddöntők:
57 kg: Vasif Baghirov (azeri) – Baráth Károly 10-0
- az azeri a döntőig meg sem állt, így Baráth vigaszágas lett
79 kg: Mukhammad Inshapiev (osztrák) – Laposa Márk tus 6-0-nál
- az osztrák nem került döntőbe, Laposa búcsúzott
Vigaszági mérkőzések:
57 kg: Baráth Károly – Nurettin Kapal (török) 10-1
- a dobogó harmadik fokáért a moldovai következik
97 kg: Ravan Musayev (azeri) – Zsivnovszky Péter 7-0
Bronzmérkőzések:
57 kg: Ion Bulgaru (moldovai) – Baráth Károly 7-2
A pénteki súlycsoportok végeredményei:
57 kg (15 induló). Döntő: Baghirov – Zangaladze 9-6
U20-as Európa-bajnok: Vasif Baghirov (Azerbajdzsán)
2. Nika Zangaladze (Grúzia)
3. Ion Bulgaru (Moldova) és Magomed Ozdamirov (UWW, orosz)
5. BARÁTH KÁROLY (MAGYARORSZÁG) és Eszad Bozali (Bulgária)
65 kg (18 induló). Döntő: Dzsandubajev – Borohan 10-0
U20-as Európa-bajnok: Amal Dzsandubajev (UWW, orosz)
2. Viktor Borohan (Ukrajna)
3. Maxim Dimov (Moldova) és Abdullah Toprak (Törökország)
5. Lazare Gudzsaraidze (Grúzia) és Arman Muszikjan (Örményország)
... 14. László Mózes (Magyarország)
70 kg (21 induló). Döntő: Cseldijev – Gubbiotti 14-4
U20-as Európa-bajnok: Inal Cseldijev (UWW, orosz)
2. Daniele Gubbiotti (Olaszország)
3. Goga Otinasvili (Grúzia) és Kalojan Atanaszov (Bulgária)
5. Alexandr Gaidarli (Moldova) és Remzi Temur (Törökország)
... 17. Tóth József Patrik (Magyarország)
79 kg (18 induló). Döntő: Tcsetcselasvili – Omarov 10-0
U20-as Európa-bajnok: Davit Tcsetcselasvili (Grúzia)
2. Muradkhan Omarov (Azerbajdzsán)
3. Szajid Szajdulov (UWW, orosz) és Mukhammad Insahpiev (Ausztria)
5. Bohdan Olekszijenko (Ukrajna) és Huseyin Kabaktas (Törökország)
... 8. Laposa Márk (Magyarország)
97 kg (17 induló). Döntő: Petriasvili – Dadaev 10-0
U20-as Európa-bajnok: Konsztantine Petriasvili (Grúzia)
2. Ashab Dadaev (Franciaország)
3. Andrijan Valkanov (Bulgária) és Magomedgadzsi Magomedov (UWW, orosz)
5. Nikolaosz Karavanosz (Görögország) és Ravan Musayev (Azerbajdzsán)
... 16. Zsivnovszky Péter (Magyarország)
A pénteki súlycsoportok programja:
2025. július 4. (péntek)
10.30 – 14.00 | Selejtezők
16.45 – 17.45 | Elődöntők
2025. július 5. (szombat)
10.30 – 14.00 | Vigaszági mérkőzések
18.00 – 20.30 | Helyosztók és eredményhirdetések
Online stream: UWW+
A sorsolás:
57 kg (15 induló). Baráth Károly (Vasas SC)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!
- Selejtező: Antoni Gregorczyk (lengyel)
Az ágára került még: Petranjuk (ukrán), Bulgaru (moldovai), Petroszjan (örmény), Baghirov (azeri), Kapal (török).
65 kg (18 induló). László Mózes (ESMTK-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!
- Nyolcaddöntő: Jannis Rebholz (német)
Az ágára került még: Muszikjan (örmény), Dzsandubajev (UWW, orosz), Dadajev (szerb), Röjthe (romániai), Galip (bolgár), Magamedhanov (UWW, fehérorosz), Toprak (török).
70 kg (21 induló). Tóth Patrik (Szarvasi BC)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!
- Selejtező: Ismayil Rahimli (azeri)
Az ágára került még: Jogi (észt), Jagusz (lengyel), Temur (török), Atanaszov (bolgár), Gormley (északír), Gubbiotti (olasz), Kodakov (spanyol), Sedlák (szlovákiai).
79 kg (18 induló). Laposa Márk (UTE-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!
- Nyolcaddöntő: Bozsidar Dobrev (bolgár)
Az ágára került még: Klatecki (lengyel), Inshapiev (osztrák), Nikogoszjan (örmény), Vjarbicki (UWW, fehérorosz), Amadio (olasz), Kabaktas (török), Omarov (azeri).
97 kg (17 induló). Zsivnovszky Péter (Sziget SC-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!
- Nyolcaddöntő: Konsztantine Petriasvili (grúz)
Az ágára került még: Beck (szlovákiai), Mkrtcsjan (örmény), Magomedov (UWW, orosz), Erhan (moldovai), Musayev (azeri), Benekli (török).