Darabos arany-, Olasz bronzérmes az U20-as Eb-n
2025. 06. 29., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Az U20-as világ- és immáron kétszeres Európa-bajnok Darabos László török, ukrán és osztrák ellenfelét is legyőzve bejutott az olaszországi U20-as Eb-döntőbe, ahol kétszer is kivédekezte az orosz Iljaszov lenti támadásait és ezzel megnyerte második U20-as Európa-bajnoki címét. Eközben a 63 kilogrammos Olasz Bende a vigaszágon harcolta ki a bronzcsatát, ahol technikaival verte a görögöt.
Nagyjából egy órát kellett verni az olaszországi U20-as Európa-bajnokság első magyar győzelmére, amelyet a korosztály világ- és kontinensbajnoka, a kötöttfogású 130 kilogrammos Darabos László vívta a selejtezőben. Laci rögtön a súlycsoport egyik legeredményesebb birkózóját, a kétszeres U17-es vb-győztes török Bakirral mérkőzött meg az első fordulóban, ahol kétpontos vezetésnél remek négypontos ledöntéssel fektette kétvállra, és tusolta be riválisát.
Második magyarként a 63 kilogrammos Olasz Bendét szólították szőnyegre, méghozzá Daraboshoz hasonlóan ő is erős ellenfelet kapott az U17-es korosztály kétszeres világ- és kétszeres Eb-érmes grúz Szurmanidze személyében. Az erzsébeti versenyző a selejtezőmérkőzés elején kétpontos hátrányba került, ám a folytatásban a visszatérő orrvérzése ellenére is olyan iramot tudott diktálni Szurmanidzének, hogy az alig állt a lábán a második menetben. Bende ezt kihasználva szépen gyűjtögette pontjait, olyannyira, hogy végül vízválasztó 6-2-es győzelmet aratott.
A nap harmadik győzelmét a 77 kilogrammos Botos Dominik neve mellé jegyezhettük fel, aki egymás után kétszer is megpörgette lentről a görög Romanidiszt.
Néhány perc múlva már ismét Darabos László állt szőnyegre, a török után ezúttal is egy neves ellenfelet kapott, az ukrán Jankovszkij tavaly a világ- és kontinensbajnokságot is megnyerte az U17-es korosztály 110 kilogrammos súlycsoportjában. Laci azonban éreztette az ukránnal, hogy a 130 kiló az más kávéház, gyakorlatilag hat percet végig hajtva múlta felül riválisát, ezzel pedig már bejutott a legjobb négy közé.
Ugyanez viszont Olasz Bendének és Botos Dominiknak sem sikerült. Előbbit az azeri Ahmadov lepte meg egy emeléssel (3-1), utóbbinál pedig a későbbi aranyérmes grúz Putkaradze bizonyult jobbnak 5-1 arányban.
A hétfő esti elődöntőben kisebb meglepetésre Darabos nem az azerivel, hanem az osztrák Jungerrel csapott össze, a találkozó azonban nem tartott sokáig, a BHSE tehetsége már 1 perc 40 másodpercnél elérte a technikai tusos különbséget.
Másnap délelőtt két magyar is vigaszágra került, ott azonban csak Olasz tudott diadalmaskodni. A bolgár Milenkovot a harmadik leküldésnél tudta megemelni, ezzel fordított és végül 8-2 arányban harcolta ki az esti bronzcsatán való részvételt.
Az olaszországi U20-as Európa-bajnokság első helyosztóin tehát egy-egy bronz- és döntőmérkőzésen is érdekelt volt Magyarország. Elsőként Bende kapott lehetőséget, aki élt is vele a görög Kapantaisszal szemben, alig két perc alatt 9-0-ra verte, ezzel megszerezte pályafutása első (bronz)érmét világversenyen.
Olasz teljesítményét Darabos fejelte meg nem sokkal később, aki jó irammal kezdett az orosz Iljaszov elleni fináléban, ám a második három perc során kétszer is védekeznie kellett lentről, de mindkettőt megoldotta, így előbb szerzett ponttal megszerezte pályafutása második U20-as Európa-bajnoki címét!
A magyar versenyzők mérkőzései:
Selejtezők:
55 kg: Maxim Sarmanov (moldovai) – Tótok Péter 3-1
- Tótok versenye véget ért, miután az orosz legyőzte a moldovait
87 kg: Luka Kocsalidze (grúz) – Scheuring Vilmos 4-0
- a grúz döntőbe került, Scheuring a vigaszágon javíthat
130 kg: Darabos László – Cemal Bakir (török) tus 7-0-nál
- a finnt legyőző U17-es világ- és Európa-bajnok ukrán jön a négy közé jutásért
Nyolcaddöntők:
63 kg: Olasz Bende – Szaba Szurmanidze (grúz) 6-2
- a bolgárt legyőző Eb-harmadik azeri jön a negyeddöntőben
77 kg: Botos Dominik – Dimitriosz Romanidisz (görög) 5-1
- a fehéroroszt és az osztrákot legyőző U17-es vb-győztes grúz jön a negyeddöntőben
Negyeddöntők:
63 kg: Tural Ahmadov (azeri) – Olasz Bende 3-1
- Olasz vigaszágas lett, miután az azeri a döntőig meg sem állt
77 kg: Anri Putkaradze (grúz) - Botos Dominik 5-1
- Botos is a vigaszágon javíthat, miután legyőzője fináléba került
130 kg: Darabos László – Ivan Jankovszki (ukrán) 4-0
- a lengyelt és az azerit legyőző osztrák következik
Elődöntők:
130 kg: Darabos László – Leonhard Junger (osztrák) 8-0
- a németet, a fehéroroszt és a grúzt legyőző orosz jön a döntőben
Vigaszági mérkőzések:
63 kg: Olasz Bende – Krisztian Milenkov (bolgár) 8-2
- a dobogó harmadik fokáért görög lesz az ellenfél
77 kg: Kiril Valejuszki (UWW, fehérorosz) – Botos Dominik 8-1
87 kg: Pavlo Torjanik (ukrán) – Scheuring Vilmos 5-4
Bronzmérkőzések:
63 kg: Olasz Bende – Mariosz Kapantaisz (görög) 9-0
Döntők:
130 kg: Darabos László – Ali Iljaszov (UWW, orosz) '1-1 (előbb szerzett ponttal)
A hétfő súlycsoportok végeredményei:
55 kg (15 induló). Döntő: Szolomin – Dashdamirov ’1-1 (később szerzett ponttal)
U20-as Európa-bajnok: Ivan Szolomin (UWW, orosz)
2. Turan Dashdamirov (Azerbajdzsán)
3. Koba Karumidze (Grúzia) és Maxim Sarmanov (Moldova)
5. Nazarij Babinszkij (Ukrajna) és Dragos Draga (Románia)
... 13. Tótok Péter (Magyarország)
63 kg (21 induló). Döntő: Pancsenko – Ahmadov 9-1
U20-as Európa-bajnok: Igor Pancsenko (UWW, orosz)
2. Tural Ahmadov (Azerbajdzsán)
3. William Ekerot (Svédország) és OLASZ BENDE (MAGYARORSZÁG)
5. Jajuheni Sved (UWW, fehérorosz) és Mariosz Kapantaisz (Görögország)
77 kg (18 induló). Döntő: Putkaradze – Mammadov 3-1
U20-as Európa-bajnok: Anri Putkaradze (Grúzia)
2. Davud Mammadov (Azerbajdzsán)
3. Szamvel Terterjan (Örményország) és Kiril Valejuszki (UWW, fehérorosz)
5. Constantin Tasca (Moldova) és Vikke Tarkkio (Finnország)
... 9. Botos Dominik (Magyarország)
87 kg (22 induló). Döntő: Kocsalidze – Abdulkadirov 8-0
U20-as Európa-bajnok: Luka Kocsalidze (Grúzia)
2. Abdurahman Abdulkadirov (UWW, orosz)
3. Pavlo Torjanik (Ukrajna) és Branko Dukics (Szerbia)
5. Paul Maier (Ausztria) és Martin Ljosaak (Norvégia)
... 14. Scheuring Vilmos (Magyarország)
130 kg (15 induló). Döntő: Darabos – Iljaszov ’1-1 (később szerzett ponttal)
U20-AS EURÓPA-BAJNOK: DARABOS LÁSZLÓ (MAGYARORSZÁG)
2. Ali Iljaszov (UWW, orosz)
3. Ivan Jankovszkij (Ukrajna) és Szaba Purceladze (Grúzia)
5. Leonhard Junger (Ausztria) és Vjacsaszlav Fedarina (UWW, fehérorosz)
A hétfői súlycsoportok programja:
2025. június 30. (hétfő)
10.30 – 14.30 | Selejtezők
18.00 – 19.30 | Elődöntők
2025. július 1. (kedd)
10.30 – 15.00 | Vigaszági mérkőzések
18.00 – 20.30 | Helyosztók és eredményhirdetések
Online stream: UWW+
A sorsolás:
55 kg (15 induló). Tótok Péter (Vasas SC-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!
- Selejtező: Maxim Sarmanov (moldovai)
Az ágára került még: Szolomin (UWW, orosz), Sedlak (cseh), Arbore (olasz), Ibrahimav (UWW, fehérorosz), Draga (román), Jedut (lengyel).
63 kg (21 induló). Olasz Bende (ESMTK-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!
- Nyolcaddöntő: Szaba Szurmanidze (grúz)
Az ágára került még: Ahmadov (azeri), Pollino (olasz), Milenkov (bolgár), Alot (lengyel), Zlotar (román), Laaquina (holland), Perkka (finn), Kapantaisz (görög).
77 kg (18 induló). Botos Dominik (DVTK-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!
- Nyolcaddöntő: Dimitriosz Romanidisz (görög)
Az ágára került még: Virgilii (olasz), Valentinov (bolgár), Tarkkio (finn), Alempijevics (szerb), Matt (osztrák), Valejuszki (UWW, fehérorosz), Putkaradze (grúz).
87 kg (22 induló). Scheuring Vilmos (FTC)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!
- Selejtező: Luka Kocsalidze (grúz)
Az ágára került még: Uhtjaerv (észt), Maier (osztrák), Angelov (bolgár), Caianiello (olasz), Cakir (török), Torjanik (ukrán), Pappasz (görög), Iwanowski (lengyel), Lyyski (finn).
130 kg (15 induló). Darabos László (BHSE)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!
- Selejtező: Cemal Bakir (török)
Az ágára került még: Mardanov (azeri), Junger (osztrák), Bienczak (lengyel), Rusi (finn), Jankoviszkij (ukrán).