Cikk keresés:    

Szél Anna tussal szerzett kadet Európa-bajnoki címet Szarajevóban

2017. 07. 25., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Hihetetlen formát fogott ki az 56 kilogrammos Szél Anna a szarajevói kadet Európa-bajnokságon. Az orosháziak büszkesége szerda délelőtt bolgár és német ellenfelének esélyt sem adott, előbbit egy, utóbbit fél perc alatt győzte le technikai tussal. Az aznap esti elődöntőben már nehezebb dolga akadt a svéd Jönssonnal szemben, de taktikus birkózással 8-4-re sikerült nyernie, így bejutott a csütörtök esti döntőbe. Az Európa-bajnoki címért az orosz Prokina ellen végig vezetett, majd a mérkőzés hajrájában, 6-3-s vezetésnél két vállra fektetve aranyérmet szerzett Szarajevóban! A szerdai nap másik két magyar versenyzője közül Szabados Noémi tusgyőzelemmel mutatkozott be a bosnyák fővárosban, törököt fektetett két vállra. A folytatásban orosz állította meg, ám mivel legyőzője döntőbe került, így Noémi csütörtökön, a délelőtti programban a vigaszágon folytathatta az Eb-t. Az FTC birkózóját végül a junior Eb-bronzérmes olasz Esposito 7-0-ra megverte, így véget ért számára az Eb. A 49 kilóban Nagy Nikolett újoncként mutatkozott be a kontinensbajnokságon, azonban egy vereséget követően búcsúzni kényerült a versenytől a Csepeli BC birkózója.

  
Nagy Nikolett (49 kg), Szél Anna (56 kg), Szabados Noémi (65 kg).

A magyar versenyzők tervezett mérkőzései:

Nyolcaddöntők:
49 kg: Hanna Varabjeva (fehérorosz) - Nagy Nikolett 10-0
- a fehérorosz az elődöntőben orosztól kapott ki, így Nagynak véget ért az Eb

56 kg: Szél Anna - Tanja Teneva (bolgár) 10-0
- az azeri 9-4-re legyőző német birkózó következik a négy közé jutásért

65 kg: Szabados Noémi - Merve Karadeniz (török) tus 4-0-nál
- jöhet az olasz és az orosz mérkőzésének jobbika

Negyeddöntők:
56 kg: Szél Anna - Anastasia Blayvas (német) 10-0
- a döntőbe jutásért a görögöt, a moldovait és a litvánt legyőző svéd következik majd

65 kg: Anna Krasznova (orosz) - Szabados Noémi 5-0
- Noémi legyőzője a litvánt is megverte, ezzel a fradista vigaszágas lett

Elődöntő:
56 kg:
Szél Anna - Ida Jönsson (svéd) 8-4

Vigaszági mérkőzés: - Csütörtökön a délelőtti programban:
65 kg: Elena Esposito (olasz) - Szabados Noémi 7-0

Döntő: - Csütörtökön 18 órától!
56 kg: Szél Anna - Alekszandra Prokina (orosz) tus 6-3-nál


A szerdai súlycsoportok végeredményei:

38 kg (6 induló)
Kadet Európa-bajnok: Sahana Nazarova (Azerbajdzsán)
2. Lucsana Bekbajulova (Oroszország)
3. Nicoleta Durac (Románia) és Marija Tomiscs (Ukrajna)
5. Dimitrinka Stergejeva (Bulgária)

43 kg (11 induló)
Kadet Európa-bajnok: Rokszana Tif (Románia)
2. Viktorija Alekszandrova (Oroszország)
3. Celine Mehner (Németország) és Jaszaman Madzsidli (Azerbajdzsán)
5. Viktorija Apalonik (Fehéroroszország) és Edita Csemerdovszka (Ukrajna)

49 kg (18 induló)
Kadet Európa-bajnok: Marija Tjumerekova (Oroszország)
2. Tetjana Profatilova (Ukrajna)
3. Hanna Varabjeva (Fehéroroszország) és Emma Malmgren (Svédország)
5. Emanuela Liuzzi (Olaszország) és Melda Dernekci (Törökország)
… 17. Nagy Nikolett (Magyarország)

56 kg (21 induló)
Kadet Európa-bajnok: SZÉL ANNA (MAGYARORSZÁG)
2. Alekszandra Prokina (Oroszország)
3. Violleta Petrovszka (Ukrajna) és Ida Jönsson (Svédország)
5. Angelika Mytkowska (Lengyelország) és Anastasia Blayvas (Németország)

65 kg (17 induló)
Kadet Európa-bajnok: Okszana Csudik (Ukrajna)
2. Anna Krasznova (Oroszország)
3. Elena Esposito (Olaszország) és Kriszcina Szazikina (Fehéroroszország)
5. Aukse Rutkauskaite (Litvánia) és Molnár Zsuzsanna (Szlovákia)
… 8. Szabados Noémi (Magyarország)


A sorsolás:

38 kg (6 induló). Ebben a súlycsoportban Magyarország nem indít versenyzőt.
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekiteni!

43 kg (11 induló). Ebben a súlycsoportban Magyarország nem indít versenyzőt.
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekiteni!

49 kg (18 induló). Nagy Nikolett Szolanzs (Csepeli BC)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekiteni!

  • Nyolcaddöntő: Hanna Varabjeva (fehérorosz) | Nincs komolyabb jegyzett eredménye.

Az ágára sorsolt még: litván, bolgár, orosz, olasz, német, román.

56 kg (21 induló). Szél Anna (Orosházi SBK)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekiteni!

  • Nyolcaddöntő: Tanja Teneva (bolgár) vagy Synne Haagensen (norvég)

Az ágára sorsolt még: német, azeri, spanyol, török, litván, horvát, fehérorosz, moldovai, svéd, görög.

65 kg (17 induló). Szabados Noémi (FTC)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekiteni!

  • Nyolcaddöntő: Merve Karadeniz (török) | Nincs jegyzett eredménye.

Az ágára sorsolt még: olasz, orosz, bolgár, litván, svéd, norvég.