Párizsi szuvenír

2017. 08. 23., írta: DHP/Elek Sándor, fotót készítette: TD, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Budapesten is szépen csillognak a kötöttfogású bronzérmek. Volt mit a sporttáskákba csomagolni, van mit megmutatni itthon a családnak, a barátoknak, a sporttársaknak. Van mit felidézni, van miről beszélni. Korpási Bálint, Lőrincz Tamás, Kiss Balázs a világbajnoki dobogóra állt, és miközben emlékezetünkben újra lepergetjük magunknak mérkőzéseik, párizsi diadalaik filmjét, idézzünk is néhány mondatot, gondolatot a bronztrió tagjaitól.

Korpási Bálint – Budapest világbajnoka - a 71 kiló harmadik helyezettje, aki a bronzéremért az orosz Kurakot győzte le:

• „Megmondom őszintén, nagyon elégedett vagyok, mert ebben is rengeteg munka van. Az arany- és a bronzérem között nincs olyan nagy különbség, mindkettőért ugyanannyit kell dolgozni... Az elődöntőben 1-1-et birkóztam a kazah fiú ellen, őt hozták ki győztesnek, de nem a bírókban, inkább saját magamban keresem a hibát, hogy nem tudtam akciót csinálni rajta, nem sikerült egy intést összehozni rajta... Az éremmeccsen a korábbi Európa-bajnok orosz Kurakkal birkóztam, ez volt az első alkalom, hogy összecsaptunk, kellemetlen ellenfél volt... „

Lőrincz Tamás, a 75 kilogrammosok súlycsoportjában világbajnoki újonc volt, de előbb a negyeddöntőben visszavágott a koreai Kimnek a londoni olimpia döntőjében, a 66  kilóban elszenvedett verseségéért, majd a török Cengizt gyűrte le a 3. helyért vívott meccsen Párizsban:

• „Ez a szív diadala volt, nem a technikáé meg a virtuozitásé, amit szoktam csinálni, nem ment olyan jól a birkózás... Nagyon elfáradtam, de nagyon örülök az éremnek... Nagy tervekkel mentünk Viktorral Párizsba, ez nem titok. Szerettük volna megcsinálni azt, amit nagyon szerettünk volna, nem jött össze, de hát ilyen a sport. Szerintem Viktor élete formájában érkezett a versenyre, nálam meg nem lehetett tudni, hogy sikerül... Az orosz ellen is nagyon jól álltam a lábamon, még tetszett is, hogy ennyire jön nekem, mondom, ebből tudok akciót csinálni, sikerült is egyszer kitolnom. Gondoltam, hogy megvan a meccs! Aztán mire ez lejátszódott a fejemben, ki is kaptam tussal, mint utoljára talán tíz éves koromban. Összeakadtak a lábaim, hiába, ez két súlycsoport ugrás volt nekem, és itt hamarabb megfáradok, mint 66 kilóban...”

Kiss Balázs, a 98 kilósok súlycsoportjának veterán megújuló művésze 34 évesen immár nemcsak világbajnoknak, hanem kétszeres vébé bronzérmesnek is mondhatja magát. A lélek, az odaadás sikere az övé:

• „Megtettem, mert elhittem... Egész nap döcögős volt a birkózásom annak ellenére, hogy jó formában voltam, bosszankodtam, hogy az első meccsen a verhető orosz Jevlojev ellen két taktikai hibát csináltam, kikaptam, csak magamra lehetek dühös... Mit ad Isten, az orosz bejutott a döntőbe, ez pedig valamiféle sugallat volt, hiszen a pályafutásom két és fél évtizede alatt a sors soha nem adta meg azt a lehetőséget, hogy ha kikaptam, akkor a vigaszágon folytathattam. Ez olyan jel volt, amire azt mondtam: ezzel a lehetőséggel élni kell... A kortársamnak, a francia Noumonvinak mindenáron visssza akartam vágni a 2014-es Európa-bajnokságon elszenvedett vereségért, és a párizsi közönség előtt el tudtam adni neki a kenyérkereső fogásomat, a vállast, nohát ez nagyon boldoggá tett...  A bronzmeccsen az az ukrán Timcsenko következett, akit korábban mindig megvertem, és úgy voltam vele, hogy nem kaphatok ki...”